Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1901-09-29 / 39. szám

655

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

656

egyházát gazdagítsa, előbbre vigye s boldogítsa, érezvén és tudván azt is, hogy a haza sorsa és fejlődése a magyar ref. egyház sorsa és fejlődésével történelmileg a legszorosabban van összeforrva.

És midőn a király által 1848-ban megadott alkotmányos jog és szabadság fegyverrel támadtatott meg: mi adott hangot ajkaira, bátorságot szivébe, hogy a megtámadott magyar jog és alkotmányos szabadság a haza boldogsága és jövője felett vitára keljen az ellenséges hadseregek vezéreivel, s mondjon lelkesítő beszédeket népének ? ! Mi adta azt az erőt: hogy átszenvedje azon iszonyatos lelki, testi kínokat és fájdalmakat, melyekkel sújtották őtet, a király és haza ellen soha nem vétőt, egy honpolgárt, egy magyar nemest és papot meggyalázó, s hallatlan brutalitással végrehajtott botbüntetésben ? ! ha nem a hazaszeretetet ? !

És midőn lezajlott a szabadságharc s egy nagy temetővé vált a haza, mi volt az az erő ? ha nem a hazaszeretet! mely a nagy temetkezés ezen idejében el nem engedé csüggedni, mely igen gyakran e nyilatkozatra birta : „a szabadságharcban kiömlött vér kifogja kelteni s megnövelni a már elhintett szabadság magvakat, s igaza van Széchenyinek : „Magyarország nem volt, hanem lesz !“ ámde nekünk papoknak kell azokat a magvakat nagy gonddal és elővigyázattal ápolni és művelni.“

S midőn dicsőségesen uralkodó jó királyunk által a haza alkotmányos joga s szabadsága és azokkal együtt a csend és béke visszaállíttatott s teljesedésnek kezdett indulni Széchenyi ama jóslata: „Magyarország lesz,—“ ámde a külső csend és békében annál nagyobb riadással kezdődtek meg, s folytattattak a különböző politikai pártok küzdelmei, melyek mindenikéről fel kell tennünk és elhinni, hogy a sokat szenvedett s új életre kelt haza boldogságát, nagygyá és szabaddá fejlesztését célozták ; — mi vitte ki csendes magányából ? Mi volt azon erő, a melylyel poltikai pártfelei, a már ekkor öreg embert rá birták arra, hogy képviselőjelöltül fellépjen s anyagi áldozatokat is hozzon ? ha nem a hazaszeretet ? ! mely a különböző politikai pártok emberei ténykedésének is kell, hogy forrása legyen. S midőn ezen alkalommal egyik lekötelezett hallgatója a választási harc hevében magáról megfeledkezve, illetlen szavakat kiabált a lelkészlak előtt s a választás után eljött hozzá bocsánatot kérni: mi adta volna más, mint a hazaszeretet, ezen szavakat ajkaira: „Szép dolog, hogy eljöttél, de enélkül is megbocsátottam. Légy nyugodt édes fiam, a miket mondottál már elfelejtettem. Hiszen a mit te tettél és a mit én tettem, mindketten hazaszeretetből tettük.“

Igen is, László József mint honpolgár kimagasult a haza iránti igaz szeretetben is. S jogosan ajkaira vehette és reá illett ama honfidal: „Tied vagyok, tied hazám, e szív s e lélek; Kit szeretnék, ha tégedet nem szeretnélek ? ! Szentegyház keblem belseje, oltára képed. Te állj ! s ha kell, a templomot ledöntöm érted!“

3. László József kimagaslott mint egyház- és iskolakprmányzó s magasabb egyházi hivatalokat viselő

férfiú ; a tudomány és bölcseségben, a kötelességek hő teljesítésében s az egyházi és iskolai ügyek s kulturális intézmények iránt áldozatkészségében.

A kormányzatbani bölcsesség és tudomány oly szellemi kincs és erő, melyre minden embernek szüksége van; saját maga és azon társadalmi élet és berendezéssel szemben melyben mindnyájan szolgák vagyunk : szolgái magunknak; szolgái azon testület vagy intézményeknek, melyeknek vezérletével s kormányzatával megbizattunk.

Állítják ugyan némelyek, hogy a kormányzáshoz kevés tudomány s gyakorlat kívántatik. Hát én megengedem, hogy a kormányzati tudomány és bölcsességből némelyeknél kevés van. Ámde kevés is az általok felmutatott eredmény s kevés azon köszönet is, melyet kormányzatukért a társadalom nyilváníthat. Sőt a fenti állítással szemben a tapasztalat azt igazolja, hogy bármely kicsiny testület kormányzata is, a gyakorlat mellett, nagy bölcseséget és tudományt, saját magunk kormányzata pedig, mely összeköttetésben áll és födi, a a mások kormányzatában, még nagyobbat követelnek; hogy azon célok és eredmények elérettessenek, melyek úgy az egyes ember, mint a társadalom kisebb-nagyobb testületéi élete és munkássága elé a mindenség kormányzója, az Isten által rendelve és kitűzve vannak.

László József mint pap és esperes nagy bölcsességet és tudományt tanúsított úgy a maga, mint a kocsi ref. egyház, valamint a tatai ev. ref. egyházmegye kormányzatában. Mint 54 évig kocsi rendes lelkész, Pál apostol útmutatása szerint „prédikálta az igét alkalmas és alkalmatlan időben“ és prédikálása az apostol útmutatásához híven, nem a bölcselkedés hitegető beszédében, hanem „a lélek megnyugtatásában s az igazság beszédének basogatásában állott.“ (Rom. I. 16.) A lélekhez, lélekből és hittel szólott; mert tudta, hogy „a betű megöl, a lélek az, a mely megelevenit.“ „És a hol az Urnák lelke van, ott van a szabadság is.“ (II. Kor.

III. 17.) Nem idegenkedett az újabb kor liberális eszméi s gondolkozásától, melyekre gazdag könyvtárában bő forrásra talált; de másrészről erős volt benne a hit és meggyőződés, hogy „más alapot nem vethet senki, mely egyszer vettetett, mely az Ur Jézus Krisztus; Péter ap. tűzével, Pál ap. bölcseségével, János ap. szelídségével szólalt fel úgy a vakhit, mint a vallástalanság, úgy az egyház iránti közöny, mint a lélekvadászat ellen.

Önmaga kormányzatában szigorú életrend, és erkölcsi álláspontra helyezkedett. De mint pap és esperes, hívei és a kormányzata alatt levőkkel, paptársai és egyházmegyéje gyülekezeteivel szemben a szigort és fegyelmezést, kormányzati bölcseség s tudományos tapintattal párosított legmélyebb és legtisztább szeretet s igazságossággal alkalmazta. Nem olyan volt „mint az útmutató fa, mely mutatja ugyan az utat, de maga nem jár azon;“ hanem a mi jót, helyeset és törvényest másoktól megkívánt, azt maga is cselekedte.

25 évi főiskolai kormányzatáról, mert halála órájáig befolyt annak kormányzatába és ebben kimagasld tudománya, bölcsessége és igazságáról, valamint az egy