Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-09-29 / 39. szám
Tizenkettedik évfolyam. 39. szám. Pápa, 1901. szeptember 29. « A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez Kis József felelős szerkesztő ozixxiére küldendők. *-----------------------------O Az egyház és iskola koréból. A dunántúli ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye. —-j—#-£— Megjelenik minden vasárnap. A.z előfizetési dijak (egész évre 8 kor., félévre 4 kor.), hirdetések, reolamatiók Faragó János főmunkatárs ozimére küldendők. Egyházi beszéd imádságokkal. A László-ünnepély alkalmával elmondta Előimádság. Mint boldog gyermek anyja ölébe, úgy vágyik lelkünk a te közeledbe, jóságos Isten ; édes, kellemes érzések árja zajong szivünkben: hadd öntsük ki előtted, áldások örök kútfeje! Ünnepet szerzettéi számunkra: hálás kegyeletnek , boldog, régi remény teljesültének drága ünnepét. Jóvoltodról emlékezünk azért; szivünk megáradt érzései hevesen buzognak Feléd; nyelvünk Néked zeng halleluját! Sionunk védfalán nagy nyilás tátongott; miatta nagy volt szorongattatásunk, sok a sóhajtásunk ; erőnk pedig kevés, akaratunk gyönge. Könyörgésünkre mellénk állottál óh nagy Isten, kinyujtád kezedet segítségünkre; támasztál vezért sorainkból, kinek lelkesedése pótolta lanyhaságunkat, erélye bágyadtságunkat, ereje gyöngeségünket; adtál erős férfit, ki a te jóvoltodból egymaga felépité, a mi még hiányzott. Áll már a védfal s rajta magasan a felsőbb oktatás egyik erős tornya. Régi reményünk valóra vált: hogy ne repesne örömében szivünk és hogyan ne fordulna mély bálával feléd, kitől száll alá minden jó adomány?! Feléd, ki nem nézvén bűnös voltunkat, megékesitettél minket szabadulással. Énekeljünk azért az Urnák új éneket, az ő dicsérete zengjen az ő szentinek gyülekezetében ; mert gyönyörködik az Ur az ő népében, megékesiti a nyomorultat szabadulással! Amen. Kis József pápai lelkész. Egyházi beszéd. Alapige: 149. zsolt. 1, 4. v. Ünneplő gyülekezet! Úgy tetszik nekem, mintha csak szelíd alkonyaikor himes, virágos völgy ölén állnék ez ünnepélyes pillanatban. Gyönyörködöm a tisztán leáldozott nap szelíd viszfényében, mely bearanyozza a domboldal fáinak susogó lombozatát. Áhítattal hallgatom az erdő és mező lágyhangu énekeseinek esteli háladalát. Imádságos hangulat vesz erőt rajtam. Lelkem elandalodva, teljes mértékben élvezi a nyugvóra vált természet fenséges csendjét. Ám képzeletem estvéről reggelre röppen hirtelen s a pompás alkonyatból mosolygó hajnalra következtetve: már a holnap verőfényében fürdik. Oh a képzelet nem ismeri az idő és tér korlátáit; sebesen és féktelenül alkotja képeit; merészen köt össze múltat és jövőt, természetit és szellemit. lm most is a természeti nap leáldoztában szellemi világunk egy ragyogó napjának örök nyugalomba aláhanyatlását szemléli képzeletem; és a mosolygó hajnalban egy nagy jelentőségű intézet fényes jövőjét! Az aláhanyatlott nap: László József; a mosolygó hajnal: felsőbb-leányiskolánk. Szorosan összetartozik e két kép. Egyik a másik nélkül befejezetlen, hiányos volna. így együtt teljesek. Remek összhangban a legszebb színekkel pompáznak. Szinte bűvös hatásuk van a szemlélőre: gyönyörben ringatják. Mélységes hálát, nemes örömöt és új reményt fakasztanak szivében. Az én szivemben legalább ezeket fakasztják. De merem hinni, hogy a tietekben is egytől-egyig. Mélységes há-39
