Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-09-29 / 39. szám
651 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 652 lát érzünk a nagy jóltevő iránt; igaz, nemes öröm és édes remény dobogtatja szivünket az általa életre hivott drága intézet megnyitásán. Elismerésünk és hálánk zászlóját illő kegyelettel hajtjuk meg a fejedelmi pártfogó előtt; dicső fejére font koszorúnkon hála és örömkönnyeink a ragyogó gyémántok. De mégis mivel minden jó adomány és tökéletes ajándék onnan fölül száll alá a világosságnak atyjától, és igy ezt a nagy jóltevőt is, kinek emlékünnepét tartjuk, ó adta nekünk s elhagyott árva helyzetünkből Ő szabadított ki általa: azért felhívlak benneteket, hogy énekeljetek az Urnák új éneket, az ő dicsérete zengjen az ő szentinek gyülekezetében; mert gyönyörködik az Ur az ő népében, megékesiti a nyomorultat szabadulással. * * * Elhagyatott árva volt nevelésügyünk egyik igen fontos ága: a felsőbb leánynevelés. Nem azért volt árva, mintha mi nem éreztük volna és nem tudtuk volna úgy felfogni ennek nagy jelentőségét, mint mások, kik nálunk sokkal szerencsésebb helyzetben voltak, úgy hogy egyik intézetüket a másik után állították fel nagy számmal. Ah mi is vágytunk utána! De minket tétlenségre kárhoztatott az anyagi erő hiánya. A szegénység nyomorultjai voltunk. Ez nyűgözte le jó szándékainkat; ez vetett korlátot akaratunk elé. Többször is megpróbáltuk, hogy erőt vegyünk rajta; de nem sikerült. Tizenhárom éve már, hogy elhangzott az első lelkes szó legjobb erőinknek ily célból való tömörítésére. Tizenegy éve, hogy megindult a gyűjtés leánynövelő intézet létesítésére, László József vezetése alatt. Meghagyatott a lé vitáknak : „menjetek el Juda városaira és szedjetek az Izráel népétől fejenként pénzt. Hamar eljárjatok e dologban. (II. Krón. XXIV : 5.) Ám de gyengébbnek bizonyultunk, mint gondolánk. A léviták nem sietének. A buzgó Nehemiás nyomában, ki lelkes szóval, példás bőkezűséggel indította meg a nagy müvet, nem támadt hősi áldozatra kész sereg. Egy év leforgása alatt valamennyien se hoztunk akkora áldozatot, mint a lelkes vezér a mekkorát hozott első lépésekor. így aztán nem valósulhatott meg az az édes remény, hogy „az iskola az 1891—92. iskolai év elejére már megnyitható lesz.“ És bizony később se tudtunk „nagy summa pénzt gyűjteni.“ (II. Krón. XXIV: 11.) A szent ügy nem halt ugyan meg, de egy időre elaludt. Álma fölött azonban hűséges gonddal őrködtek többen is a hivatottak közül, de főleg egy nemes lélek. Majd elkezdték ébresztgetni. Felébredett: de csak árva maradt még. Jóakaró emberek biztatgatták: ne félj szegény kis árva, jó az Isten, gondot visel. . . . És Ö gondot viselt. Támasztott férfit, a ki édes gyermekévé fogadta s egy hosszú életen át példás takarékossággal gyűjtött szép vagyonának örökösévé tette. Mondjam-e, ki volt e nagylelkű férfi ? László József. Őseinktől örökölt vagyonúnkat mérsékelt takarékossággal folyton gyarapítani, hogy megszaporodva hagyhassuk gyermekeinkre, vagy legalább közeli vérrokonainkra : ez is szép és dicséretre méltó dolog. De Istenem, minő felséges cél az : gyűjtögetni szorgalmas munkássággal, okos takarékossággal, gyűjtögetni évtizedeken át nem gyermekeinknek, hanem a közügy szent oltárára ! . . . Aggságos gonddal folyton azon lenni, hogy gyermekeink a jó nevelés minden áldásában részesülhessenek : méltó életfeladat minden családapa részére; de ugyaníly gonddal ugyané célt tartani szem előtt egy életen át a más gyermekeire nézve annak, a ki maga a családi élet örömeit nem ismerte: ez már örök emlékezetre méltó. Ezt tette László József, mikor fejedelmi alapítványával felsőbb leánynövelő intézetünket életre hívta. És ezzel ércnél maradandóbb emléket állított magának. Emléket, mit nem porlaszthat el az idő s a minek gondozására soha se kell figyelmeztetni az embereket, mert maga az emlék fogja időhaladtával mindig dúsabban hajtani a sereggé növekedett jótéteményesek szivében ezt a hálát és kegyeletet, a mi a nagy jótétemények nyomában idővel mind nagyobb arányokban sarjadzik föl. Időhaladtával ennek az emléknek fénye csak ragyogóbb, alakja csak nagyobb lesz. Nyugodt lehet örökösei felől is, kiket nyomorúságukból kiszabadított. Tisztességes munkában, komoly férfihoz illő takarékossággal szerzett vagyona nem száll nevető örökösökre. Az örökösöknek se első, se második, se harmadik, se negyedik, de számláljunk bár a végtelenig, egyik nemzetségén se lesz soha prédája az elbizakodott gőgnek, a léhaságnak, a fényűzésnek és pazarlásnak, a mire pedig hajh, annyi, de annyi bántó példa van az életben. Ennek az örökségnek századok múlva is ugyanaz lesz a tulajdonosa, megmarad a never meg az értéke is ! Olyan család örökölte, a melyik nem hal ki soha ! íme igy lett nekünk nagy szükségünkben hatalmas szabaditónk, örömünk, dicsekedésünk László József. így lett kimúlta után állandó fentartójává egy nagy és örök-ifjú családnak. * * * Azonban egy pillanatra se felejtsük, hogy mi emberek magunktól nem vagyunk alkalmatosok valami (jónak) csak meggondolására is, hogy alkalmatosok vagyunk : Istentől vagyon. (2. Kor. Ili : 5.) Az Isten az, a ki cselekszi bennünk mind hogy akarjuk, mind hogy véghez is vigyük a jót, az ő ingyen való kegyelméből. (Filip. II: 13.) Az Isten dicsőítette meg magát, különösen az ő bölcseségét és hosszú tűrését e mi nagy jóltevőnkben is. Miként hajdan a nagy szorongattatásokbau bírákat támasztott Izráelben : úgy támasztá őt a mi szabaditásunkra. Az Űré a szabaditás és erő. O szentelte meg akaratát, edzette meg kitartását; ő irányította figyelmét a magasztos célra. Valóban jó kedvében adta őt nekünk. Az ur nevére térjen azért minden dicséret éa dicsőség! Énekeljünk neki új éneket, mert gyönyörködik az Ur bennünk, ő népében. Gyönyörködik nemez
