Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-01-27 / 4. szám
57 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 58 tett határozati javaslatot és esperes felkérte a közgyűlést, vajon elfogadja-e vagy sem ? A közgyűlés egyhangúlag elfogadta, így ment jegyzőkönyvbe szószerint és igy lett hitelesítve.“ Ez ám a szemen szedett conventionalis hazugság! Oh hazugságok nagy atyja Eskobár! kútba esett minden tudományod. — Bizony igen meg lehet szorulva érvek dolgában a naoytiszteletü főjegyző ur, midőn a minden vétek, minden gyávaság és tettenkapatás megszokott eszközéhez a tagadáshoz, folyamodik. „Quam miserum est id negare non posse, quod sit turpissimum confiteri!“ Ragályi aljegyző ur, — mint föntebb láttuk — rám hivatkozott mint a nagy port felvert jegyzőkönyvi pont értelmi szerzőjére. Emlékszem rá, hogy a gyűlés estéjén a t. aljegyző ur hozzám jött s igy szólt : „Pista, t. i. az orcii lelkész nagyon megsértette P. L. tanácsbirót, rám van bízva, hogy holnap az ügyet jelentsem, miként lehetne békés közvetítéssel, mindkét felet megnyugtató helyes indítványt tenni ? Szem előtt tartva Zsokké bölcs mondását: „Es ^ibt eine Mittelstrasse in Allem, die gesunde Menschen-verstand findet sie leicht, die Leidenschaft nie“ ajánlám Ragályi L. aljegyző urnák, próbálja meg a jegyzőkönyvet ekként szerkeszteni : tekintettel ifj. Cs. I. ideges temperamentumára, vagy beteges kedélyállapotára, az egyházm. közgyűlés a sérelmen — mint P. L. ur is tévé — most az egyszer túltekint, de jövőre óvakodjék minden sértegetéstől stb. így — mondván — a kecske is jól lakik, a káposzta is megmarad, vagyis ifj. Csire István is megkapja a leckét, hogy azzal a kollégiumbél kihozott mendikáns tempóval, az örökös Rechthabereijal felhagyjon — tud ő mint láttuk, tárgyilagosan is írni, de majd az ügy is, kihúzatván méreg foga magában, szépen elaluszik.“ Ennyi részem van a famozus jegyzőkönyvi pont szerzőségében. Ámde a boszu nem részletez, nem combinál, a jó szándék zátonyra jutott. Ezek elgondolása után azt kérdem : Ubi rerum testimonia adsunt, quid opus est verbis ? íme a téves praemissából mily hamis conclusióra juthat az ember ! A példaszó szerint, kiesett az egész ügynek feneke, hiányzik a jogalap. A nagy garral megindított s folytatott causa celebra ime mivé zsugorodott: „viharrá egy pohár vízben.“ Kérdem Peti L. úrtól akarja-e, szükségét látja-e nyomozni, hogy ki követte el személyén a sértést ? Az, a ki mindkettőjüket beugratta. Mily magasztos megoldás példáját nyújtaná a nt. tanácsbirú ur, ha mint lelkész, mint biró, mint rokon, igy szólana ifj. Ősire Istvánhoz : „jer öcsém, fogj velem kezet, cudarul beugrattak mindkettőnket, felejtsük el a történteket.“ Avagy nem ez lenne-e a „vérben gázolás“ nélküli elégtételvétel és elégtételadás ! Quod Deus bene vertat!! Ekkor, oh ekkor örömmel tenném le toliamat, melyet nem a harag vagy rokonszenv adott reszkető kezembe, hanem egyházmegyém becsülete és lelkésztársaim nyugalmának védelme. Fáj öreg szivemnek, ha végig nézek az egyházmegyén, mely egykor értelmi súlyával a superintendentiának is imponált, most pedig a rósz kormányzat miatt a zavargás, a pártoskodás prédája. Nem én mondom, de nálamnál okosabb embertől tanultam, hogy: „a pártoskodás, a zavargás mindig a rósz kormányzat jele.“ Vérzik öreg szivem, midőn lelkésztársaim sorában napról-napra teljesedve látom az Idvezitő szavát: „kivetnek benneteket a gyülekezetből az én nevemért.“ Időnként jönnek lapokban, folyóiratokban a komoly figyelmeztetések : „ébren legyetek, készüljetek ! a régi ellenség tömör phalanxban sorakozik ellenünk, kész minden percben a támadásra“ stb. Ah jó Uraim ! nem kell nekünk ellenség, fájdalom ellenségei vagyunk önmagunk magunknak, öldös minket a nagy szabadság, különösen az egyéni szabadság tűltengése, mely szinte lehetetlenné teszi a testületi életet; a politikai korteskedés, mely aláásta lelkészi tekintélyünket ; a hámáni gyűlölködés, mert lám akad egy Mardokeus, a ki meg nem hajol előttünk stb. Perditio ex se Israel ! De úgy látszik, ez nekünk eredendő bűnünk, praedestinatiónk ! * Otrokocsy Foris Ferenc, ki a gályarabság mondhatlan kínjait végig szenvedte, két év múlva, midőn előbbi lelkészkedését — gondolom Gyöngyösön — megkezdette, megundoi-odva hitfelei folytonos marakodásától, nyugalmat agg napjaira az egyedül idvezitő pápás egyház kebelén keresett. Mint róm. katholikus ily cim alatt: „Laetum ad lugentes Sion uuncium“ könyvet irt és adott ki 1696-ban. A munka exegetico — theologiai értekezés Ezsaiás X. 26. v. felett, célja pedig a katholikusok és protestánsok közötti kibékülés utjának egyengetése. Ámde szerinte a kibékülés útjába a protestánsok részérél több akadályok, mindmegannyi botránykövek gördittetnek. Azt mondja: primus ordine in pectoribus Protestantium (de bis enim ut mihi notissimis dicere ego maximé növi) hujus generis offendiculi lapis et mutua inter se ipsos misadelphia, cum philantia conjunctissima. Jónak látom, ha a latin nyelvben járatlanok kedvéért magyarul közlöm az egészet. A protestánsok részéről a közeledhetés első botrányköve (a mit én tapasztalatból legjobban ismerek) kölcsönös gyűlölködésük párosulva a legvastagabb önhitséggel. Kiki ő közöttük, ha esetleg az egyházban magasabb állásra jutott, mint Comenius mondja, a maga tornya építését — mint azt kevély agyában kieszelte — tartja főkelléknek. Ezt a tornyot fúrni, faragni, ékesíteni, erősíteni s ha lehetne az égig emelni törekszik .... annyira, hogy a protestánsok nemcsak a másik hitvallású protestánsokkal vannak örökös civódásban, hanem tulajdon feleiket, ugyanazon sakramentumoknak részeseit is a legélesebb marakodások és gyűlölködések nyilaival ostromolják folyvást, s a napnál fényesebben rájok illik a próféta jövendölése : „ellensége kiki a szomszédjának', . . . senki attyafi i iránt kímélettel nincsen,— sőt tulajdon testük tagjait marcangolják . . . harczol mindenik a maga attyafia ellen, a maga bírája ellen..........
