Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1901-01-27 / 4. szám

59 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 60 Summa rei est: Odia et contentiones virulentes, qua­­les hódié vigent passim inter Protestantes, nunquam eum vera charitate consistere possint,“ így irt 205 évvel ezelőtt felölünk Otrokocsy Fó­­ris Ferenc,. De legyen ebből elég. Béke velünk. ld. Csibe István. Ar Ur Jézus Krisztus szenvedésének története a 4 evangyéliom szerint*). 1. magyarázat. Mária megkeni Jézust. Máté 26: 1- 13; Márk 1—9; Ján. 12: 1-8. Elközelget vala pedig a pogácsás innep, mely mon­datik Páskának (Luk. 22: 1.) És Jézus monda az ő ta­nítványainak : tudjátok, hogy két nap múlva a Husvét­­nak innepe lészen és az embernek fia elárultatik, hogy megfeszittessék. Akkor egybegyúlének a papifejedelmek, az írástudók és a népnek vénei és tanác-ot tártának, hogy Jézust álnoksággal megfognák és megölnék. De ezt mond­ják vala : ne miveljük az innepen, hogy a nép között ne legyen támadás ! Mikor pedig (hat nappal husvét előtt) Jézus Betha­­niában volna, a hol lakik vala a Lázár, a ki megholt vala, a kit Jézus feltámasztott vala a halálból, szerzének ott néki vacsorát a poklos Simonnak házában és Mártha szolgál vala; Lázár pedig egy vala azok közül, kik ő vele együtt leültek vala az asztalnál. Mária azért vevén egy font igaz nárdusból való keoetet és felszegvén az ala­­bástrom-edényt, kitölté azt Jézus fejére, mikor ő az asz­talhoz leült volna ; és mogkené Jézusnak lábait és meg­torló (megszáritá) azokat az ő hajával. A ház pedig meg­­telék a kenetnek illatjával. Monda azért egy az ő tanítványai közül, Iskáriótes Judás, Simonnak fia, a ki őtet elakarja vala árulni: miért nem adták el e kenetet háromszáz pénzen és miért nem adták a szegényeknek ? És némelyek a többi tanítványok közül is megharaguvának és mondá­nak : mire való ez a haszontalan tékozlás ? Judás pedig ezt mondá, nem hogy néki a szegényekre gondja volna, hanem mivelhogy lopó vala és az erszény nála vala és a mit abba adnak vala, azt hordozza vala. Mikor pedig ezt eszébe vette volna Jézus, mondá nékik : hagyjatok békét néki, miért háborgatjátok őtet ? Jócselekedetet cselekedett én velem. Szegények mindenkor lesznek veletek és vala­mikor akarjátok, jól tehettek ő velek ; de ón nem min­denkor leszek veletek. Ez, a mit tehetett, azt mivelte. Hogy ez a krnetet töltötte az én testemre, az én teste­met eleve megl ente az én temetésemre. Bizony mondom néktek, valahol ez egész világon prédikáltatik az evan­gyéliom, a mit ez én velem cselekedék, az is hirdettetik az ő emlékezetiérf. Közel volt husvét. Az Ur Kr., a húsvéti bárány már megjelent megöletésének helyén. Hatalmas beszé­dekben szólva a néphez, elvégezte a mit mint prófétá-*) Besser W. F. „Die Leidensgeschichte nach den wier Evangelisten in Bibelstunden für die Gemeinde ausgelegt“ c­­munkájának kilencedik kiadása után; legnagyobbrészt szószerint fordítva. nak végeznie kellett (Máté 26: 1.) Prófétaságának napja áklozóban volt, minthogy átadta már tanitványai­­nak azokat a beszédeket, a miket az atya reá bízott. (Ján. 17; 6—8); eljött az idő, a mikor el kelle végez­nie főpapi munkáját is. A papi fejedelmek, az Írástu­dók éz a népnek vénei egybegyúlének és egyenlőképen tanácsot tártának, hogy Jézust álnoksággal megfognák és megölnék. Orozva akarták elragadni az élők főidé­ből ; de nem úgy kelle végrehajtaniok gyűlölet szülte tervüket, a mint ők akarták, hanem a mint az Isten akarta. Ugyanis bűneik mértékét betöltvén : egyszersmind betöltötték azt is, a mit az Isten a maga örök taná­csában az emberiség üdvössége felől elvégzett. íme, a mindenható Isten hogyan uralkodik ellenségei fölött; kénytelenek neki szolgálni vakságukban és gonoszsá­gukban. József testvérei is elhatározták egykoron, hogy megölik őt és gonoszságukban eladták testvérüket az ismaelitáknak ; az írás azonban azt mondja : Elkülde ő előttük egy férfiat, Józsefet, ki eladattatott vala rab­ságra. (105. zsolt. 17. v.) A mit József nem -tudott előre az ő szenvedéséről, azt Jézus tudta, és nem kérte, hogy a zsidók, kik neki test szerint testvérei, hagyják őt életben. O maga adta oda magát érettünk. Meg­mondta már előre a tanítványainak nem egyszer, hogy leteszi életét. Tudniok kellett volna s nekünk is tud­nunk kellene, hogy a halál őt nem hátulról támadta meg és nem akarata ellen verte le ; nem, az Isten fia, ki engedelmes volt atyjának mind halálig, még pedig a keresztfának haláláig, önként adta magát] a sötétség hatalmába és a halál karjaiba. Miként ő maga mondja: „ Annakolcáért szeret engem az atya, mert én az én éle­temet letészem, hogy ismét felvegyem azt. Senki nem veszi el én tőlem azt, hanem én magam teszem le szabad oka. ratom szerint. Van hatalmam letenni azt, és van hatal­mam viszont felvenni. E parancsolatot vettem az én atyámtól. (Ján. ev. 10: 17—18. v.) Két nappal husvét előtt, mielőtt még a főpap palotájában az ő megöleté­­séről tanácskoztak, ismét nyomatékosan mondá az Ur : tudjátok, hogy két nap múlva a husvétnak innepe lé­szen és az embernek fia elárultatik, hogy megfeszittes­sék. Hogy husvét lesz, tudták a tanítványok ; de azt nem, hogy ez az az igazi husvét, az örök megbékélés a Kr. vérében. Husvét és húsvéti bárány, összetartozik e kettő és mig a nagytanács ezt mondja : „ne az ünne­pen, hogy ne legyen lázadás“ — ama legfőbb tanácsban el volt határozva: az ünnepen ! és zendülésnek kelle lenni Jeruzsálem népe köztt. Az Ur tudja ezt és en­gedelmesen biztos léptekkel megy a kereszthelálig. Nem kerüli a keresztet, mert viheti és vinni is akarja. Már pénteken és szombaton, a mikor Bethániában volt, szólt . az ő közel levő temetéséről. Mert az atya, a ki az ő szerelmes fiát elvégzett tanácsából halálra adta, (Ap. cs. 2 : 23.) igazgatta Mária kezét, hogy neki meg kellett kennie azt a szent testet, a melynek hat nap múlva, mint holttetemnek, sirba kellett tétetnie. (Folyt, köv.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom