Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-01-27 / 4. szám
55 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 56 alább 20 órát lefoglaló anyag, a Cselekedetek könyvének magyarázata, a 25 órát bizonyosan igénybe vevő János evangélium és Római levél magyarázata (VII. o.) mellett még arra is ráérne, hogy megtanítsa a kiszabott, de pl. a VI. osztályban nagyon zagyva tananyagot (mert tanultatni a bibliai részeket nem akarja). A VIII. osztályban meg egyszerűen lehetetlen a többiekénél különben is rövidebb idő alatt a biblia kijelölt részéből csak egy betűt it elolvasni, ha valaki a tervezett igazitananyagot, a rendszeres egyháztörténetet meg akarja taníttatni. De meg a János evangéliuma és a Római levél sokkal keményebb dió, semhogy a VII. osztálybeliek Ízlelni tudnánk a héjából nagy fáradsággal kikapart gyümölcs ízletességét; elég dolgot ad az a theologusoknak is, kik pedig már megelőzőleg bölcsészeti dolgokkal is foglalkoztak. Tehát az anyag kiválasztása sem sikerült. Azt hiszem, az eddigiekből kitetszik, hogy Váró F. javaslata a biblia feldolgozására nézve nem ad megvalósítható tervet és igy annak életbeléptetése nem járna az óhajtott eredménynyel és aztán a megtanulandó anyagról. De szóljunk még a szintén csupán leckeórákon végzendő egyéb olvasmányokról. (Vége köv.) Lrc. Rácz Kálmán. A boszu. Id sane Cristianis agendum est, ut de suo jure decedere semper malint, quam in forum progredi. Calvin. Inst. cap. 21. (Vége). Mielőtt folytatólagos előterjesztésemben in médiás rés mennék, egy kis helyreigazítást kell tennem. Első közleményemben ugyanis azt irtain, miszerint Nagy L. főjegyző ur az orcii lelkészt levélben megfenyegette: „megálljon, megbánja ezt valaki! A dolog úgy áll, hogy a t. főjegyző ur 1898 jan. 28. kelt levelében engem órtesit arról, hogy a fiam nem volt rábírható, hogy az esperesválasztást megtámadó felebbezését vissza vegye — erre ugyanis őtet és több másokat megkértem még gyűlés előtt. „De — írja — ,,egyik indokolása nem olvastatott fel és jó volt.; de azonban ha mégis felterjesztené, csak az egyházmegyét kompromittálja és legtöbbet magának árt.“ Kell-e ehez kommentár? Beismeri a t. főjegyző ur, hogy a fölebbezés egyik indokolása nem olvastatott fel a gyűlésen, tehát megkezdődött a gyűlésen a csalafintaság; az egyházmegye lesz kompromattálva a felebbezéssel, tehát van valami gyanús háttere az esperes választásnak ; magának árt legtöbbet a fölebbezéssel, ez körülbelül egyértelmű „megbánja ezt valaki“ fenyegetéssel. Ezek előre bocsátása után venio ad fortissimum. Peti L. tanácsbiró ur, nem tudván ifj. Csire Istvánnak — ama beteg kedélyállapotára való hivatkozás behatása alatt tett indulatos kifakadását „nem az én testvérem van az őrültek házában“ megemészteni : a Csurgón nov. 6-án tartott egyhm. rendkívüli közgyűlés elé járult panaszával, nyomatékül lemondva egyházkerületi és megyei tisztségeiről, a mi tüntetésnek megjárja ugyan — de nézetem szerint — fölösleges ripoztozás volt. A mint a panaszlevél felolvasása után, egyszeri hallásból megértbetém, a tanácsbiró ur kívánsága oda alludál: „nyomoztassák ki, hogy ki követte el a sértést és a sértés utasittassék vissza.“ Kisérjük hát figyelemmel a tárgyalást és a halllottak és tapasztaltak folytán, legyünk segítségére a tanácsbiró urnák, a sértő fél kinyomozásában. Az iratok felolvasása után Nagy L. főjegyző ur mint előadó — indítványozta, hogy ifj. Csire István vagy kérjen bocsánatot P. L.-től, vagy állítassák consistorium elé. Hogyan ? Hiszen még csak azt keressük, azt nyomozzuk, hogy ki követte el a sértést és ime a főjegyző néven nevezi s mint bűnbakot állítja elő az orcii lelkészt s rá olvassa a sententiát! Erre én állottam fel, nem mint apa — mondám —• hanem mint agg lelkésztárs szóllalok fel, hogy e két fiatal lelkész személyes ügyét a mennyire tőlem telik, békés megoldás felé segítsem. Hát kicsoda Pál, kicsoda Apollos, kicsoda Peti, kicsoda ifj. Csire István, hanemha szolgák, kik mint Krisztus jó vitézei, egymás terhét hordozni kötelesek s igy tölteni be a szeretet nagy parancsolatját. A kik a nyilvános pálya emberei, az efféle karmolásoknak többé kevésbbé mindig kivannak téve. De a kinek erős idegzete s hozzá jó szive van, mindeneken könnyen túl teszi magát. Injurias ferendo majoréra laudem, quam ulciscendo meremur. Kérem azért a közgyűlést, hogy tekintve azt a tortúrát, melynek az orcii lelkész pár év óta kitéve van, ne menjen tovább, mint a mennyit P. L. kíván, t. i. a sértést utasítsa vissza. Utánam szólották még M. S. és K. B. mindketten erősen hangoztatva, hogy mivel ifj. Cs. I. Peti L. urnák családját sértette meg, okvetlen consistorium elé állitandó. A kedélyek ily izgultsága között, csendesen megszólamlik az egyházmegyének nagytudományu és arany tiszta jellemű aljegyzője Ragályi László ur, — „a kérdéses jegyzőkönyvi pontot — u. m. — én fogalmaztam, valakinek, meg is nevezem, ifj. Cs. I. atyjának, a nagybajomi lelkész urnák javallása folytán, akként a mint a jkönyvben áll, azonban másnap csak két vagy három tag lévén jelen a gyűlésen az ügy nem tárgyaltatott, de én jegyzőkönyvbe igtattam, mea culpa.“ Az esperes ur is nyilatkozik: „a jegyzőkönyvhöz én sejárultam, mert consitorium elé akartam vinni az ügyet.“ No lám, mily naiv az esperes ur, a jegyzőkönyvhöz nem járult, de azt hitelesítette, sőt kivonatban közölte az orcii lelkészszel, követelve, hogy arra feleljen az egyház. Mindezekre pedig N. L. főjegyző ur, látva, hogy a puska ismét visszafelé sült el, nagy hetykén azt feleli : „szemen szedett hazugságok,“ mert másnap az ügy tárgyalva lett a plenumban, Ragályi felolvasta az érin-
