Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1901-08-25 / 34. szám

581

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

582

16 egyházi, egy esketési beszéd és egy „síremlék felállítása után“ született elmélkedés teszi ezt a kötetet. Az egyházi beszédek közül öt közönséges, a többi alkalmi és pedig egy tavaszi, egy őszi, egy vizsgái, három újkenyéri, egy újbori, kettő vetési, egy beköszönő és egy ■elbúcsúzó.

A reliquiák első kötete megjelenésekor olvashattunk olyan nyilatkozatokat, hogy kár volt a teljesen ki nem do’gozott beszédeket sajtó alá adni s ez a vád most is felemelkedhetik, mert ez a kötet is hoz több kidolgozatlan beszédet. Mi azonban nem gondolkozunk igy ; ellenkezőleg, a szellemóriásoknak még töredékes és vázlatos müveit is tudjuk becsülni, sőt valódi örömöt érzünk mindannyiszor, valahányszor egy nagy léleknek dolgozó műhelyébe bepillanthatunk, mert ilyenkor alkalmunk nyílik arra, hogy meglepjük a művészt, ellessük tőle az alkotási ügyességet és ez által magunk is tökéletesíthetjük alkotási eszközeinket. Még a Teremtő e ott is nagyobb hódolattal borulunk le, a mióta a kifejlett természettudomány, a boncran stb. segélyével, finomított górcsövekkel be tudunk pillantani a teremtés műhelyébe. Tompa sokkal nagyobb, mintsem közönséges mértékkel mérhetnék, Ő — hogy úgy mondjuk — pongyolában is mester.

E beszédgyüjtemény is olyannak mutatja Tompát, a minőnek őt az általa kiadott beszédeiből ismerjük : érthetően tanító bölcs, népét vezetni tudó pásztor a szó legnemesebb és legszélesebb értelmében. Groudolatai mélységével megragad, azoknak felszinrehozásával és közlési ügyességével bámulatba ejt. Ezért mintaszónok ő.

ízelítőül hadd közöljek tőle. „Az ügyes ötvös a szinarany közé rezet vegyit, hogy az a forgalomban kirtelen el ne kopjék ; a bölcs Leremtő fájdalmat ad örömeinkhez, hogy az élet folytonos gyönyörökben, mintegy léghuzamhan álló szövétnek, hirtelen el ne lobbanjon.“ (75 I.) „A szószék nem minden tárgyat vesz fel, mint a hogy a gyémánt ezüstbe foglaltatja magát“ (77 1.) „A háborúskodás olyan, mint a rosszul csavaritott ostor, mást is megüt vele az ember, — magát is (87 1.)

Közvetlensége szinte megdöbbentő őszinteségre, prófétai erő nyilatkozatokra ragadja. így beszél pl. népéhez : „Furcsák vagytok ti; feladjátok a gyermeket az iskolába teszem tavaszszal, de ha két nap feljár, két napra már bizonyosan elfogjátok ; ... ez úgy tart két esztendeig, a gj’ermek szüntelen cifrázza az iskolát, jár, meg mulaszt, felmegy meg otthon marad, tarnfbés felejt. Ekkor mi történik ? Azt mondjátok : már az én fiam vagy leányom két esztendeje, hogy az iskolába jár, még sem tud semmit. Természetesen nem tudhat, mert ez nem volt iskolába járás; az ilyen szülők kétannyit tartoznának a tanítónak fizetni azon kínos küzdödésért, melyet az ilyen feljáró, meg elmaradó gyermekkel érezni kénytelen“ (7 1.) „Nem szaporítja, hanem fogyasztja magát, ki idegenből gyarapodik ... ki asztagjába egy mástól orzott kévét rejt, tüzes üszköt rejtett abba“ (16 1.) „Sok nagy helyeken a ház műveltségének pem a báznép erkölcsisége, a gyermekek jóneveltsége a mutatója, hanem az ízletes konyha“ (23 1.) „Ha nem teljesítettük rendeltetésünket, úgy több nálunk a sárga levelét hullató fa, mert az árnyékkal őrzé az alatta virító liliomot, lakhelyet adott ágain a madárnak; több nálunknál a száraz kóró, mert az is megtermé gyümölcsét“ (39 1.) „Az emberek közt átkos előítélet uralkodik: a jobb születésű fiút nem adnák szülei mesterségre, meit szégyen lenne a famíliára ; a rangos nem fogja meg az eke szarvát vagy rőföt, mert fél, hogy a világtól kicsufoltatik ; a gazdag, kinek van miből élnie, nem tanul semmit, nem foglalkozik semmivel . . . Bizony ez vakság és oktalanság“ (64 1.) Az emberről azt mondja: „erényeivel az égig magasul, bűneivel a föld poráig aljasul ; képes jót tenni oly mértékben, hogy az angyalok is örömre fakadnak a mennyországban, és képes oly gonoszságra, melytől az alvilág lakói is megrémülnek“ (67 J.)

Az idézett helyeken ó szövetségi prófétaként áll eló'ttünk a szónok Tompa, de ez a szónoki ereje leginkább kidomborodik a XII. és XIII. beszédben, melyek a Péld. XXX. 24—29. alapján az „állatok bölcseségéről, emberek oktalanságáról“ elmélkednek. Megrendítő és megszégyenítő igazságok tárháza ez a két beszéd. A hangyától munkásságot, takarékosságot s nemtelen indulatainak elhagyását tanulhat az ember; az erőtlen község létére házait kősziklán építő egerek külső és belső boldogságának építésére, vallásosságra, törvénytiszteletre, családi békére tanítják az embert; a király nélkül is szép renddel menő sáskák arra oktatják, hogy kövesse Isten parancsolatját, saját józan eszét és a polgári törvényeket; a pók arra inti, hogy mivel „a dolog fényes palotába visz, a henyeség a szegénység kunyhójában hagy,“ ne szeresse a henyeséget, ne legyen előítéletes és törekedjék hajlamai szerinti pályára. Ez a teljesen kidolgozott két beszéd örök kincse marad az egyházi szónoklatnak.

A többiek is telve vannak tanulságokkal, szinte terhesek a gondolatoktól. Nem állítjuk, hogy szerkezeti tekintetben a szigorú bíráló nem találna bennük kifogást, hiszen nincsenek ezek sajtó alá átdolgozva, a tárgykitüzés sokszor eltér az alapigétől, a részek túlcsapongnak, itt-ott aránytalanok, a mint maga Tompa is elárulja e szavaiban : „bár tisztelem a szabályszerűséget, inkább szeretek érthetőnek, mint művészinek tartatni,u továbbá : „a nagy izzadássál összeszerkesztett beszéd vagy pusztán mulattatásra vagy ámításra van számítva.“ De ezen művészi hibákat szívesen elfeledjük, a kidolgozás hiányaiért bőven kárpótolva érezzük magunkat és ezek eszünkbe sem jutnuk, ha átengedjük magunkat e beszédek hatásának,

Költői szépségeiről szólani felesleges. A ki ismeri egyéb müveiből Tompát, az a találóbbnál találóbb hasonlatokban, a kifejezések meglepő szabatosságában és erejében itt is ráismer a nagy költőre.

Ha angolok volnánk, rég elkapkodta vo’na maga a laikus ezeket a reliquiákat. így csak a hivatásukat kedvellő, a gondolatok tárházát kereső lelkésztestvéreinknek figyelmét hívhatjuk fel irodalmunk eme kincsére. A ki megszerzi, nagy szellemi tőkét helyez el vele könyvtárában.

Imc. RÁ ez Kálmán.