Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1901-08-25 / 34. szám

583 DUNÁNTÚLT PROTESTÁNS LAP 584 jegyes lgizlEmÉnyKl^. — Meghívó. A dunántúli ev. ref. egyházkerület pápai felsőbb leányiskolájának megnyitása alkalmával folyó évi szeptember hó 12-én d. e. 10 órakor az in­tézet helyiségében a nagylelkű alapitó : László József emlékére ünnepélyt rendez. Az ünnepély sorrendje. 1. Délelőtt 10 órakor istenitisztelet az ev. ref. gyülekezet templomában. Az alkalmi imát és beszédet mondja: Kis József lelkész. Istenitisztelet után az ünneplő kö­zönség az intézeti helyiségbe vonul. 2. Hymnus. Énekli : a főiskolai énekkar. 3. Az ünnepélyt megnyitó s a fel­sőbb leányiskolát felavató beszéd. Tartja : Antal Gábor püspök. 4. Emlékbeszéd László József fölött s az ün­nepelt szobrának leleplezése. Mind a két beszédet tartja: CzÚe Lajos főisk. gondnok. 5. Alkalmi óda. 6. Ünnepi záróbeszéd. Tartja : dr. Horváth József intézeti igazgató. 7. Szózat. Énekli: a főiskolai énekkar. — Az ünne­pélyt megelőzőleg délelőtt 9 órakor egyházkerületi köz­gyűlés a főiskola dísztermében. — (iyaszllíl*. Az őrségi ev. ref. egyházmegye ta­nácsúról karának egyik igen nagyra becsült tagja, kör­mendi egyházunk íogondnoka: Aranyosi Mészáros Ernő elhunytáról szóló gyászhirt kaptunk. A boldogult általá­ban úgy volt ismeretes, mint ritka derék férfiú, önzetlen, iga.z barát, tősgyökeres, buzgó, hű kálvinista, lelkiismere­tes hivatalnok s a társaságban ritka kedélyes, kedvelt ember. Temtése Körmenden még nem látott óriási kö­zönség részvételével ment végbe, melyen a vármegye is küldöttségileg képviseltette magát. A temetést a körmendi ref.-dalárda közreműködésével Bü/Öp József helybeli lel­kész végezte, mind a háznál, mind a temetőben beszédet és imádságot tartván. A család a következő gyászjelentést adta ki : Özv. Mészáros Ernőné, külsővathi Töreky Janka úgy maga és kis fia I ista, valamint az összes rokonság nevében is a legmélyebb Iájdalo-mtól megtört szivvel tu­datja, hogy felejthetetlen áldott emlékű jó férje, a gyer­mekét imádásig szerető legjobb atya és szerető jó rokon Aranyosi Mészáros Ernő körmendi szolgabiró, tb. főszol­gabíró, vármegyei bizottsági tag, az őrségi ev. ref. egy­házmegye tanácsbirája, a körmendi ev. ref. egyház fő­gondnoka stb. folyó hó 16-án délután h órakor, óletenek 51-ik, boldog házasságának 9-ik évében hosszú, kínos szenvedés után jobblétre szenderült. A megboldogult ki­hűlt teteme az evang. reform, egyház szertartása szerint augusztus 18-án délután 5 órakor tétetik a körmendi kö­zös sirkertben örök nyugalomra. Kelt Körmenden, 1901. augusztus 16. A béke és szeretet angyala lebegjen a grága porok felett! — Kimutatás. A tűzvész által sújtott tapolcafői ef.' ref. egyház segélyezésére a folyó évi augusztus hó 16 ig méltóságos és főtiszteletü püspök úrhoz beérkezett s onnan alólirotthoz megküldött könyöradományokról : Hopt-Varsány 2 korona 85 fillér. Beleg 13 kor. 75 fill. Csokonya 40 kor. Tótszentgyörgy . 12 kor. 58 fül. Csoknya 19 kor. Losonc 30 kor. 40 fill. Nemesócsa 2 kor. 10 fill. Komárom 10 kor. Tac 50 kor. Magyaralmás 7 kor. 60 fül. Falubattyán 20 kor. Szabadbattyán 12 kor. Szalafő 47 kor. 12 fill. A.-Tevel 4 kor. Takácsi 20 kor. Kocs 20 kor. Tarján 5 kor. 60 fill. Nagysáp 7 kor. 06 fill. Kisigmánd 21 kor. 10 fill. Csoór 15 kor. 84 fill. Szentgál 26 kor-80 fill. Balatonudvari 2 kor. 84 fill. Bal atenhenye 20 kor 66 fill. Hatót 3 kor. 50 fill. B. Kisszőlős 11 kor. 10 fill. Hajmáskér 7 kor. 60 fill. Fehérvár-Csurgó 23 kor. Nagy­vázsony 7 kor. Monoszló 8 kor. 34 fill. Összesen 29 egy­ház =471 koroöa 84 fillér. Közvetlen alulírotthoz kül­dött Pápakovácsi 6 kor. 10 fillért. Hálás köszönetét mond a kegyes adományokért a tapolcafői egyház nevében Vikár Vince ev. ref. -lelkész. — Az egyházi és lelkészi jövedelmek sza­porítása. Ily cimü munkát szándékozom közrebocsátani 1 állítani merem, hogy a nehéz feladatot egyszerűen, gya­korlatilag az egyetlen gyorsan gyümölcsöző módon’oldom meg benne. A munka lehető olcsósága végett nem bocsá­tók ki előfizetési felhívást, hanem, hogy a nyomatandó példányok száma felől tisztába jöhessek, ez utón kérem fel az igen tisztelt lelkész és a szintén érdekelt tanító urakat s más érdeklődőket, hogy vevő szándékukat szí­veskedjenek levelező-lapon velem mielőbb közölni. Tájé­kozásul megjegyzem, hogy munkám ára alig lesz több 1 koronánál és októberben lehetőleg megjelen. Kiváló tisz­telettel : Széki Ákos, Tab, (Somogyin.) — Kormányképviselő. A nmeit, vallás- és köz­oktatási m. kir. minister ur a septemberben tartandó érett­ségi vizsgára Dr. Kooács Pál kecskeméti jogakadémiai igazgatót küldte ki főiskolánk főgymnasiumához. Hibaigazitas- Az ekecsi tanítói állásra hirde­tett pályázatba az a mindénki által könnyen észrevnhető es kiigazítható sajtóhiba csúszott be, hogy a 13 mm. búza ára 882 korona, pedig csak 182 korona. — Minden árfelemelés nélkül csekély havi részletfizetésre szállítja a magyar protestáns egyháziro­dalom összes termékeit. Kimerítő árjegyzéket kívánatra ingyen. László Albert és Társa, a tiszántúli evang. reform, egyházkerület kizárólagos bizományosa, könyvkereskedése Debrecenben. A pápa jövedelme. A pápa vagyonát 2 mil­liárd 120 millió lírára becsülik, évi bevétele mintegy 120 millió lira. Ebbe azonban még nincsenek beszámítva a rendkívüli bevételek: a Péter-fillérek, páduai Szt. Antal kincsei stb. stb. stb. melyek csakúgy özönlenek Rómába. Látnivaló, hogy a „helytartó“ sokkal több földi javakkal rendelkezik, mint maga a „megbízó“ Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Kis József. Főmunkatárs: Faragó János-Yincze-féle Népiskolai tankönyvek. IV-ik olvasókönyv. 4-ik kiadás....................50 fillér. III-ik „ ...............................................64 „ Keresztyén vallástan V—VI. oszt. számára . 32 „ Magyar nemzet története V—VI. oszt. „ 40 „ Életrajzi magyar történet III. oszt. „ . 28 „ Életrajzi magyar történet IV. oszt. „ . 28 „ A kitett árból 20% engedmény. Megrendelhetők az olvasókönyvek N.-Váradon Láng Józsefnél, egyebek alulírottnál Földesen. Yincze József, ev. ref. néptanító. Pápán az ev. ref főtanoda betűivel ny. Kis Tivadar. 19ül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom