Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-01-27 / 4. szám
Tizenkettedik évfolyam. 4. szám. Pápa, 1901. január 27. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. * r-; ~ : , ^ ° Az esryház és iskola köréből. *------------------------# A lap szellemi részét ÖJ Aas előfizetési dijak illető közlemények a i /If]* P j 1 1] (egész évre S kor., fél•■"rrT“ A (IiiMé i ev. re. mim et isvaía os köz önve. évr*:^r^ Kis József Cd v Faragó János felelős szerkesztő ozí• |• jfe —§— fómunkatárs ozimére mére Uülőendok. küldendők. «K------------------------------* Megjelenik minden vasárnap. ---------------—-----------$ Az egyházi énekkarok jelentősége. A pápai ev. ref. énekegylet 10 éves jubilári Most már több, mint 10 esztendeje annak, hogy a pápai ev. ref. egyház fiatal tanítójának buzdítására nemes lelkesedés szállta meg ez egyházközség férfi tagjait ének-egyesület alakítása céljából. A nemes szándék tetté érlelődött. 1889 őszén, mintegy 40 taggal megalakult az ének-egyesület. Az egyesület megalkotói méltán rászolgáltak elismerésünkre, mert a fáradságon kívül a kiadások terhét is szívesen viselték. Ma pedig annak örömére, hogy immár 10 éve művelik az éneklést, jubiláns hangversenyt rendeztek. Engedje meg a mélyen tisztelt közönség, hogy miután egy egyházi énekkar ünnepel most, méltassam — Ígérem: röviden — az egyházi énekkarok jelentőségét. Köztudomású, hogy az éneklés lényeges alkotó részét képezi istenitiszteletünknek. A kegyes, vallásos kedély megnyilatkozásának igen természetes módja ez az imádkozás mellett. De egyszersmind igen jó módja annak is, hogy mindazok, a kik részt vesznek az istenitiszteleten, ne csak szenvedőlegesen, mint hallgatók vegyenek abban részt, hanem tevékenyen is. Ez a mi egyházunkban lényeges alapelv az istenitiszteletek tartására nézve. De ha tökéletes is az egyetértés e tekintetben : abban már eltérők a vélemények, hogy az énekkarok szereplése, vagyis a gyülekezet éneklésétől különvált éneklés helyes-e, vagy se, hogy beilleszthető-e az a mi istenitiszteletünk keretébe?! Vannak, a kik határozottan ellenzik az énekkarok külön, önálló szereplését. Ezek úgy vélekednek, hogy az ilyen küs hangversenyén felolvasta Kis József. lön éneklés megtöri az istenitisztelet rendes menetét; nem hogy emelné, de rontja azt a kegyes hangulatot, a mit a közének minden egyes éneklőben támasztott; a figyelmet az istenitisztelet főtárgyától eltereli, mivelhogy a szép iránt való érzékünket annál tovább lekötve tartja, minél tökéletesebb. Abban az esetben pedig, ha gyarló és tökéletlen, bántja a jóizlést, tehát ismét csak zavar. Azokkal szemben, a kik igy vélekednek, mind többen és többen lesznek a mi felekezetünkban is azok, a kik a nyilvános istenitisztelet megható, lélekemelő voltának fokozása végett ép úgy, mint egyáltalán a vallásos érzület és gondolkozás emelése szempontból igen helyeslik az egyházi énekkarok alakítását s azoknak a nyilvános istenitiszteletben és a temetéseknél, valamint egyházi ünnepélyeknél való közreműködését. E nézet terjedését bizonyítják a mindenfelé keletkezett énekkarok. Annyi bizonyos és ezt megmásíthatatlan elvnek kell tartanunk, hogy az egész gyülekezet közéneklését nem helyettesítheti az énekkarok éneklése. De nem is jut eszébe senkinek, hogy az az előbbit az utóbbi által helyettesítse s igy kiküszöbölje. A gyülekezet közéneklése mellett azonban bátran helyet adhatunk az énekkarok közreműködésének. Éneklésük kellemes harmóniája nem csak szépérzékünket, fülünket gyönyörködteti, hanem szárnyat ád áhítatunknak is. Az egész érzéki embernél lehet, hogy csak világi gyönyört okoz; de épen ezeknél nem ronthatja a kegyes hangulatot; mert nincs. Itt 4
