Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1901-01-27 / 4. szám

ol DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 52 is áll, hogy mindenek tiszták a tisztáknak. Mi­ként a prédikációnál nem csak a beszéd tar­talma, de annak előadása is igen fontos a ne­mes elhatározások fölébresztésére: úgy az ének­lés is annál inkább emeli buzgóságunkat, minél tökéletesebb a zenéje, az előadása. Az énekkarok működésében azonban én nem a nyilvános istenitiszteleten való szereplést becsülöm leg­többre, hanem kivált azt a hatást, a mit gyakorolnak az egész gyülekezet közőneklésére. A kálvinistákat zsol­­táros népnek ismeri az egész világ. Olvasta vagy hal­lotta talán mindenki, a ki itt jelen van, hogy a most folyó dél-afrikai háborúban a búrok zsoltárokat éne­kelve mennek a csatába. Falu-helyeken, nálunk is nem csak otthon a házban s nem csak a téli estéken zen­­dül meg a szántó-vető ajkán egy-egy ének, de kinn a mezőn, kertben, szőlőben is. És dacára annak, hogy igen szeretünk énekelni, éneklésünk szépsége mégis igen fogyatékos ma is. Sok helyen szinte hihetetlenül rossz. Egyik helyen végtelenül nyújtják az éneket, másik he­lyen a kezdő sorok elejét szinte átugorják ; itt oly erő­vel fújják, kogy csak úgy dagad a nyaka h majd ki­dülled a szeme az éneklőnek, amott meg olyan bágyad­tan és élettelenül zengedeznek, mintha csak puszta szo­kásból, lélek nélkül tennék. Ennek a sok bántó vi­­szásságnak nem lehet más oka, minthogy elhanyagoltuk az énekek dallamának művészies tanítását. Bizonyos, hogy minél többen lesznek egy-egy gyülekezetben olya­nok, a kik felnőtt, tehát érett korukban, legalább né­hány évig gyakorolták magukat a műéneklésben : an­nál egyöntetűbb, egyenletesebb és összhangzóbb lesz az egész gyülekezet éneklése; nem csak azért, mert kel­lően érvényesitik tudásukat és hangjukat az ilyenek a közéneklésben, hanem azért különösen, mert otthon, a családjukban nem csak tovább adják a karmestertől kapott utasításokat, de meg is mutatják, hogyan kell élni azokkal. En legalább igy képzelem. így juthatunk el mi is oda, a hová eljutottak az olaszok, a kik kö­zött az erdei famunkások is harmonice énekelnek min­denkor. A gyülekezet közéneklésének ily uton-módon való megjavítása, sőt egyenesen széppé, kellemessé tétele már magában véve is olyan nagy haszon, hogy igen­igen megérdemli a jók fáradságát. Pedig ezen kívül is van még haszna az énekkarnak és pedig nagy haszna. Abban áll ez, hogy a szép vallásos és a nemes érte­­telemben vett világi énekek, a hazafias és népdalok megtanulása és megkedveltetése által, vagyis a műérzés és ízlés fejlesztése által elveszi tagjainak kedvét a trá­gár utcai nótáktól. Én legalább nem hiszem, hogy a ki egyszer megismerte azt a sok szép kincset, a mi a hazafias és a nemes népdalokban kezünkön van, az hajlandó lenne a trágár nóták sarában kotorászni. El­lenkezőleg, apostolává lesz az Ízlés fejlesztésének. Es ez nagy dolog. Otthon a családban a gyermekeknek, a baráti körben a barátoknak szivébe mindig csak olyan magot hinteni, a mi a jóizlés földjében termett: meg­becsülhetetlen szolgálat a közművelődés és a nevelés terén. Magukra az illető tagokra még különös haszna az énekkarnak az, hogy épen az unalmas, hosszú téli estéket a legnemesebb élvezetben, a legvidámabb han­gulatban, társaságban tölthetik el a nélkül, hogy pén­züket, vagy egészségüket s a mi fő, a lelkűket veszé­lyeztetnék ! Ebből a társas összejövetelből, ebből a mu­latságból csak haszon háramolhatik rájuk, de kár egyátalán nem. Okosan, helyesen cselekszik hát mindenki, a ki csak teheti, hogy ha beáll az énekkarba. Viszont nagy köszönetét és elismerést érdemel az, a ki éveken át minden télen, semmi fáradságot se kiméivé, szorgalma­san oktatja, vezeti az énekkart. Köszönet és elismerés illeti Jilek Ferenc tanító urat, mint ennek az énekegy­letnek karmesterét, a ki minden dij nélkül teljesíti fá­rasztó tisztét im már 10 év óta. Az egyesület történetéből kiemelem a következőket: 1892. január 2-ig nem volt elnöke. Ekkor e tisztre megválasztotta Gáti Zoltán főiskolai ének- és zene­­nárt. Gáti ur kiváló szakértelme és fáradhatlan buzgó­­sága nagy nyeresége az énekkarnak. E mostani hang­versenynek magas művészi szinvonalon álló műsora is az ő érdeme. 1896-ban május 3-án szépen sikerült hangversenyt tartott és táncvigalmat rendezett, azzal a kitűzött cél­lal, hogy a tiszta jövedelemből harmoniumot szerez be. Erre t. i. a tanításnál múlhatatlanul szükség van. A hangverseny és táncmulatság oly szép jövedelmet ho­zott, hogy abból a harmoniumot csakugyan be lehetett szerezni. A következő években aztán mindig tartott kis hangversenyt és táncmulatságot. Ezek jövedelmé­ből már közei 500 korona készpénz vagyona gyűlt össze. Valóban szép eredmény ez egy olyan városban, a hol oly sok különféle kör létezik, mint épen nálunk. A tagok csak a temetkezési dijakból részesittetnek. A lefolyt 10 év alatt kiváló jóindulatot mutattak az énnekkar iránt Saáry Lajos egyházközségi főgond­nok és Kis Tivadar urak. Észrevételek Váró Ferenc vallástanitási tervezetére. Köztudomású dolog, hogy középiskoláink vallásta­nitási rendszere nem felel meg többé az előhaladott kor kívánalmainak. Mélyebbre kell vetnünk a hálót, hogy ne hiába fáradozzunk. Vallásos érzést, erős felekezeti öntudatot kell öntenünk a fejlődő ifjúság leikébe, mert a ránk váró harcot csak úgy vehetjük fel, ha áll az oldalunkon egy minden áldozatra kész müveit egyház­társadalom, mely ne csak ünnepi ruhaként öltse fel olykor-olykor nagyobb disz kedvéért a vallásosság, sőt az egyháziasság külső jeleit, de minden munkái között lelkesítse, irányítsa leikét a vallás a bölcsőtől a ko­porsóig. Ez a cél lebegett konventünk előtt, midőn tervbe vette a középiskolai vallástanitásnak gyökeres reform-

Next

/
Oldalképek
Tartalom