Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-07-21 / 29. szám
479 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 480 Valóban mintha csak fátum állottá volna idáig útját e törvény életrehozatalának. Akarja-e valóban a prot. egyház, s kell-e akarnia, hogy valabára életrekeljen ez a törv. cikk ? Ha akarja, politikai és társadalmi jelentőségének egész súlyát mérlegbe kell vetnie s akkor nem térhet ki előle a kabinet, nem a parlament s nem fog kitérni előle a korona sem. De akarnia is kell. Hi szén prot. egyházi életünknek önmagában is annyi követelménye, annyi teendője van, hogy az elől kitérnie nem lehet, nem szabad, ha hivatásának megakar felelni, ha annak eleget akar tenni. De a már fölébredt s méreg fogait minden irányban mutogató klerikális reakcióval szemben is nemcsak prot. egyházi, nemcsak társadalmi, de politikai közszükség is, hogy egyházunk erőhöz jusson, teljes fegyverzetbe öltözködhessék. Az 1848-iki törvény jogot ad hozzá, hogy követeljük. Az 1868. LlII-ik t. c. bevezetése pedig igy szól: „Addig is, inig a vallásfelekezetek egyenjogúsága, törvény utján átalánosan szabályoztatnék, az 1848. XX. t. c. alapján stb.“ fölújitja, ébientartja jogainkat. Állami nagy adóját sok helyen túlszárnyaló egyházi adója alatt már-már roskadozó s e miatt egyházától elidegenedő népünk helyzete kiáltólag szól hozzánk, hogy felemeljük szavunkat az lö68. 53. t. c. bevezetésében megígért ,,egyenjogúságu és a „kér. vallásjeleke- Zitek viszonos'ágá“-nak realizálása tárgyában. Ma már nem deficitekkel végződnek az államköltség előirányzatai és záró számadásai. És ha jutnak százezerek fényes reprezentációkra, százezerekre menő adó elengedések, sőt dotációk egyes vállalatokra ; milliók sok esetben indokolhatatlan dolgokra, százmilliók nagyhatalmi célokra: kell, hogy jusson arra is, hogy a nemzet félszázadot meghaladott ígérete, az újabb törvényhozásnak ismételten is adott szava, ily a nemzeti élet benső erejét fejlesztő ügyben valahára ténynyé is váljék. Kell, hogy a vallási jogegyenlőség és viszonosság annyiszor hangoztatott ígéretei, modern követelményei mellett máig fönnálló amaz anakronizmus, a mi van az állami alapítványok dús jövedelmeit élvező, abból fényesen fönntartott kath. egyház javadalmazottjai s egyházi terhet nem ismerő hi_ vei és a külön egyházi adó terhek alatt immár görnyedező, nyögő prot. egyház hívei között, elvalahára megszűnjék s a mit a nemzet fejedelmei, az ország közvagyonából, az akkor még egységes kér. egyháznak s az egyházfőknek bőkezüleg kiadtak ; abból a különböző' körülmények össze hatása folytán kivált vallásfelekezeteknek is, a vallási szabadság és polgári jogegyenlőség jelen időszakában, (mint Deák Ferenc mondotta, az alapok és alapítványok jogi természetének megvizsgálására kiküldött orsz. bizottságban), az igazságos, a méltányos osztályrész kiadassák, illetve a bevett nem kath. vallásfelekezeteknek megfelelő kárpótlás adassák. Hát ugyan, mitart vissza bennünket attól, hogy ily tekintélyes nyilatkozási ígéret dacára is, ama néma gyermekek maradjunk, a kiknek az anyjuk sem érti meg szavukat. A magyar reform, egyház, opportunitási szempontból, újabban minden ki«sé feszélyező, kényesnek látszó kérdés elől kitér. A kiknek pozíciójuk nincs, azok hiába emelik föl szavukat, a kiknek van, azok nem akarják kényes kérdések mérlegébe beledobni súlyúkat, nehogy felekezetiességgel vádoltathassanak s ez által izolálják magukat s elveszítsék befolyásukat. Ma a magyar prot. egyháznak, a hajdanból vastag nyakúnak nevezett kálvinista eleme lutheránuskodik és a lutheri egyház vezérférfiai azok, a kik lölmerik emelni az 1848. XX. t. c. mellett szavukat; ellenben a kálviniak azok, a kik lefújják a lutheriek sorokozását is. Ily konstellációk között vegye kezébe a prot. egyház közönsége a sarokba dobott zászlót és bontsa ki azt. Hadd lobogjon az a zászló!! S lobogtassuk azt, prot. öntudattal, prot. önérzetünk és jogérzetünk egész jelentőségével. Okunk van épen most kibontani. A jelen kabinet feje, tehát a parlamentnek is irányt adója, ki Deák Ferenc légkörében nevekedett, kit politikai tapintat és méltányosság jellemez, s a ki a jog, törvény és igazság jelszavait választotta politikája vezérelvéül, éppen róm. kath. vol ánál fogva, nem lehet feszélyezve a protestánsok jogos óhajának megvalósítása tárgyában a kellő lépéseket megtenni. De okunk van, nem is késedelmezni. Hiszen a kath. reakció megkezdette már aknamunkáját. Még most nem oly erős, hogy megtudná téveszteni a szabadelvű és irányú közvéleményt, még most nincs akkora befolyása, hogy megtudná akadályozni és fordítani a törvényhozás irányát. Most még a koronát is olyan fő hordja, a ki az 1848. XX. t. cikknél kényesebb kérdésekben is tudott igazat adni, a nemzet közvéleményének. Meddig tart a csillagok e konstellációja, meddig lesznek jogosultak ez auspiciumok, kitudná megmondani? Ne késedelmezziink, ne tétovázzunk tehát. Senki sem foghatja reánk, hogy tolakodunk, midőn egy félszázad óta fölszinen lebegő kérdésnek, ma már végre valahára megoldásáért szót emelünk. Küszöbön az újabb képviselő választások. A hol csak befolyása van a prot. elemnek és van Somogybán, van éppen a szigetvári papi kör terrénumán : vegye föl, vétesse föl jelöltje programmjába az 1848. XX. t. cikket; írja zászlójára, hogy: „In hoc signo vinces.“ S indítsunk általános mozgalmat ily irányban. Küszöbön az újabb zsinat, tegye választási jelszóvá a prot. papság az 1848. XX. t. cikket és agitáljon is mellette. A ki mellettünk nincs, ellenünk van. S minthogy ily bizony nem kicsiny kérdést seperative nem lehet dűlőre vinni ; indítson körünk átalános mozgalmat Körünk keresse meg az egyházmegyebeli papi köröket; keresse meg az egyházmegyei s kerületi közgyűlést s a kerület utján, a testvér mindkét prot. kerületeket és keresse meg a konventet is, hogy
