Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1901-07-07 / 27. szám

Tizenkettedik évfolyam. 27. szám. Pápa, 1901. julius 7. A. lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőség li ez Kis József felelős szerkesztő czi­­mére kiilőendők. * Az egyház és iskola köréből. A (limliilíili ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési dijak (egész évre 8 kor., fél­évre kor.), liirdetések, reclamatiók Faragó János főmtmkatárs ozimére küldendők. Találkozás Magasztos és minden részltében fényesen sikerült ünnepély színhelye volt 1901. évi junius hó 22 és 23. napjain a pápai ev. reform, főiskola. Azok közül, kik e főiskolában 1871-ik évben érett­ségi vizsgát tettek, 26 gyűlt össze, hogy 30 hossza év alán újra lássák egymást, újra kiváltsák egymás között azt a baráti ölelkezést, melylyel 30 év előtt egymástól bucsut vettek. Megerősítsék, még szorosabbá tegyék a baráti szeretetnek láncát. Valóban elévülhetetlen érdemet szerzett magának az a kilenc tagú értekezlet, mely múlt évi december hóban, Pápán, Szüts •Ákos Veszprém vármegyei fő­számvevő meghívása folytán összejött és elhatározta, hogy a volt tanulótársakat egybegyűjti találkozásra. Az említett értekezlet megbízásából, Szakoly Ig­nác volt tanulótárs, — ma Pápa r. t. város rendőr­­kapitánya, — gondoskodott az érkezők elszállásolásáról, kiket egyrészt a pápai irgalmas és szt. herencrendi atyák, másrészt egyes városi lakosok által előzékeny szívességgel felajánlott szállásokon, részint szállodákban helyezett el. 22-ikén esti 8 órakor az ünneplők társas vacso­rára gyűltek össze az „Arany-GrifF“ szálló éttermébe, hol a jórészben család-tagjaikkal megjelent iskolatársa­kat, egykori első eminensük, — László Béla. — ma a m. kir. állami vasutak főmérnöke, szerető szívből fa­kadt, meleg szókkal üdvözölte. A találkozás első es­télye, a múltak, gyermekes csintevések, tréfák felújí­tása mellett, a legvidámabb hangulatban telt el. Másnap, junius 23-án az ev reform, főiskola dísz­termében találkozott a díszes társaság, hol őket a főis­kola érdemekben gazdag igazgatója : Kis Ernő fogadta, üdvözölte s egyúttal felkérte, hogy neveiket a hason­­célu találkozások megörökítésére szánt emlék-könyvbe ír­ják be. A főiskolától testületileg vonultak ezután fel a pápai ev. reform, hitfelekezet templomába, hol szá­mukra Saáry Lajos ügyvéd, — az egyház főgondnoka, a templom közepén a három első padsort jelölte ki, a 30 év után. családtagokat pedig, kedves előzékenységgel az oldalt levő ülőhelyeken helyezte el. Midőn elhangzott a templomot minden részében megtöltő gyülekezet buzgó éneklése, — szószékre lépett Mozsonyi Sándor, ma kadarkuti ev. reform, lelkész, ugyancsak az ünneplők volt osztálytársa és a jó Isten segitségül hívása után, valóban remek előadással, elra­gadó hévvel a következő imát és szent-beszédet mon­dotta el: Előfohász. Atyánk Istenünk ! Midőn te hozzád esedezünk és sziveinket hozzád felemeljük, a te szent­­séges templomodban, halgass meg mi imádságunkban. Amen. Előimádság. Akaratod szavára, szivünk sugalla­tára hallgatva jelentünk meg szent házadban, Jó Iste­nünk édes Atyánk. Te akarod, hogy a hetedik napot megszenteljük, szivünk pedig érzi és sugallja, hogy ha 6 nap munkálkodtunk a testért, mely elvész, egy nap munkálkodjunk a lélekért, a mely megmarad örökké. Mivel szentelhetnénk meg jobban e napot, mint azzal, hogy megvizsgáljuk magunkat, életünket, tettein­ket, hiszen te magad is bölcs teremtőnk, midőn elvé­gezted dicső művedet, e világ alkotását, végig tekintél azon, örömöd csak akkor volt teljes, midőn láttad, hogy a mit alkofái, mind igen jó vala. Bizony nekünk is a te atyai helybenhagyásod adhat igaz örömöt, biztosít­hat lelki megnyugvást. Oh, de ha mi magunkat s életünket megvizsgál­juk, úgy találjuk, hogy nem bizhatunk érdemünkhöz, hogy csak akaratunk van a jóra, hogy rész szerint van bennünk az ismeret és sokakban megesünk mindnyájan. Ez a tudat, gyarlóságunk, tökéletlenségünk érzete ösztönöz minket, hogy keressünk tégedet, hogy hozzád folyamodjunk, kinél van a kegyelem és erő. A kegye­lem, melylyel elnézed, sőt elfedezed hibáinkat; az erő, a melylyel segítesz minket, hogy hozzád hasonlók, a te képed másai s ez által boldogabbak legyünk. Atyánk Istenünk, azok között, kik lelki eledelt gyűjteni, e nap megszentelésével megszentelődni, a múlt héten tőled 27

Next

/
Oldalképek
Tartalom