Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-01-20 / 3. szám
37 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP, 38 tott mellékesen engemet is a nagyérdemű közönségnek : mint a ki a b.-somogyi ev. ref. egyházmegye igen agilis és tekintélyes tisztviselőjét, nt. Peti Lőrinc urat mélyen megsértettem és feleletre vonatván, bocsánatot nem körteim Most ismételten bemutat „Látszat és valóság“ cim alatt e lapban megjelent védekezésemre adott válaszában, mint olyant, kinek : „már nem elég a becsület, tisztesség, jellem sárba tiprása, neki immár vér kell.a Hogy itt lát engemet a nagyérdemű közönség újra a nyilvánosság előtt, talán lesz, a ki azl gondolja, hogy ifj. Cs. I. azért jön a közönség elé, hogy mint N. L. ur írja : ^ott maga iránt részvétet keltsen, magát mosogassa, irgalmat vár . . . stb. ? Miután nem az vagyok, a minek festettek s a kinek bemutattak : vad, engedetlen, vérszomjazó és nem is irgalmat kereső, részvétet keltő, magát mosogató, fühöz-fához kapkodó, tehetetlen, betegkedélyü ember: bemutatom magam-magamat. Olyan vagyok, mint az igazi zsidó; adok és veszek! Adok elégtételt nt. Peti Lőrinc urnák, ha ezen szavaimmal : „nekem magamnak olyan észrevételekre, melyek szánalmasan nevetségesek, nincs jel el elet emu — megsértettem. S miután nt. Peti Lőrinc ur a nyilvánosság előtt, a csurgói közgyűlésen azt mondotta: „a ki családomat bántja porba tipromj ajánltam fél neki, minden kigondolható elégtételt. Neki és nem N. L. urnák ! Otet bizonyára nem fogom provokálni soha — ne féljen ! Elégtételt azonban veszek tőle ! Nem lovagiasat, csak a milyent a helyzetekre való tekintetből vehetek, — a melyre csinos kifejezéseivel az alkalmat bőven megadta — a járásbiróság előtt. Még azt se buszúból, hanem azért teszem, hogy megtudja bírálni ezután, hogy a tisztességes ember hogyan ir és hogyan cselekszik. Ezek előre bocsátása után felelek N. L. ur néhány megjegyzéseire. En azt írtam : „ezért a mély sértésért bevádolt Peti Lőrinc ur az egyházmegyén.“ Erre N. L. urat írja: „jEz nem igaz.“ Hát akkor személyen elkövetett személyes sértésért ki keres elégtételt? . . . Az egyházmegye ?! Az nem. Mert az egyházmegye az idézet határozat szerint: „tekintettel a sértő jél beteges kedély állapotára a sértést ezúttal, de utoljára — megbocsátja.“ Boldog Isten! hát akkor ki vádol engemet? Nt. Peti Pőrinc ur nem, azt elismeri N. L. ur is. Az egyházmegye sem, arról tanúskodik az egész terjedelmében közölt végzés. Ez igazán furcsa! Es hogy még furcsább legyen e dolog, dec. 10-én megérkezik hozzám az egyházmegyei ügyész vádirata, melyszerint hivatalból a nov. 6-án tartott gyűlés 13. p. alatt hozott végzés értelmében perbe vonatásomat kéri. Alit bizonyít ez ? Azt, hogy nt. Barakonyi Kristóf esperes és nt. Ragályi László aljegyző kijelentései után az első végzést, melyben az egyházmegye megbocsát — hitelesnek nem ismerte el az egyházmegyei közgyűlés. De ez még semmi ! Nem azért vagyok perbe fogva, a mit nt. Peti Lőrinc urnák írtam, hanem azért a kifejezéseimért, melyet én, a hitelesnek vélt egyházmegyei határozatra irtain, melyről N. L. ur azt írja : Tisztességes ember igy nem ir.“ A hozott határozat nem gilt, hanem az gilt: a mit én arra rá Írtam ! Csak még egy dologra reflectálok. Azt Írja N. L. ur, hogy a kér. bírósághoz terjesztett felebbezésében ifj. Cs. I. „oly vakmerő rágalmakkal s aljas hazugságokkal illette az egyházmegyének minden tisztviselőjét, hogy az egyházkerületi elintézés után vissza lett küldve az espereshez azzal, hogy ezt elhallgatni nem lehet, hanem meg kell torolni.“ Idézi aztán, a fegyelmi bíróság rám vonatkozó végzését is. Annak a bíróságnak végzését, mely, ki se hallgatva, elitéit.; Es a mely végzésről én csak másfél év múlva értesültem a csurgói gyűlésen N. L. ur szives figyelméből. Most kérem azután, hogy vegye elő mindenki a tudományát, hogy azt megérthesse, a mit mondani fogok. Igaz, hogy N. L. ur azt írja : „okos ember olyanokat el nem hisz, a miket ifj. Cs. 1. állít.* De most e szavaktól tekintsen el minden jó lélek és olvassa el mégis, a mit irok. Csak azt Írtam nt. Peti Lőrinc tanácsbiró urnák, az egyházmegye egyik tisztviselőjének, hozzám küldött levelére válaszul: „nekem észrevételeire, melyek szánalmasan nevetségesek, nincs feleletem.“ Ezért hivatalból perbe fogat az egyházmegye ! Azért pedig, hogy mint N. L. ur írja : vakmerő rágalmakkal, aljas hazugságokkal illettem az egyházmegyének minden tisztviselőjét, nem tartotta szükségesnek, mint érdemileg semmi sulyjal nem bíró támadásokat, megtorolni az egyházmegyei bíróság ! ? Bár nem ismerem el és tán el sem hiszi senki, hogy egy közönséges lelkész, a kinek hozzá még az egyházmegyében pap rokonsága nincsen : számos tagból álló tisztikart rágalmazni merjen, mégis föltéve, de meg nem engedve, ha megtörténhetett volna e dolog és hozzá még úgy, hogy ezért nem vett, még felsőbb utasításra sem elégtételt a tisztikar, mikor a sértő, hogy úgy mondjam, a sértetteknek markában van : akkor is úgy tűnne fel e dolog a kicsinyes Peti ügygyei szembe állítva: mint tevenyelés és szunyogszűrés (Máté: 23, 24.) Midőn azonban nem szavakkal, de okmánynyal, pecsétes okmánynyal igazolom bármikor, bárhol, hogy felebbezési irataim nem is lettek a kér. bíróság elé terjesztve : akkor nem tudom elképzelni, hogy N. L. ur, mint egyházmegyei főjegyző, hogyan mondhatja, hogy az egyházkerületi elintézés után vissza lett küldve az espereshez azzal, hogy azt elhallgatni nem lehet, hanem meg kell torolni ? ! Ez az, a min nem csak én, hanem mindenki, a ki csak tagja a legszabadabb statusnak : az evangyéliomilag reformált egyháznak — méltán gondolkodhatik és csodálkozhatik. És miután nekem, sem időm, sem akaratom nincs arra, hogy e vitát a nagyérdemű közönség türelemfogytáig folytassam — ezennel leszerelek.
