Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-01-20 / 3. szám
39 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 40 Leszerelek kedvelt prófétám szavának hangoztatásával: „Jaj a hamis dekretom szerzőknek és a kik Írnak emberek nyomoritására való hamis szentenciákat.“ (Ézs. X: 1.) Ifj. Csibe István. U ö ny vi s mente té s. 50 Templomi Ének ev. ref. kántorok, tanitó-növendékek és középiskolai tanulók számára. Orgonára, harmoniumra és vegyes énekkarra alkalmazta Hodossy Béla tanítóképző ének- és zenatanár. Kókai Lajos kiadása. Ara 1 korona. Érdekes jelenség, hogy a haladás eszméjén alapuló ref. egyházunk némely tekintetben sokkal nagyobb fokú conservativismust mutat, mint ellenfelünk: a „történeti folytonosság“ elvét hirdető katholikus egyház. Ezen körülménynek kell tulajdonitanunk, hogy mig a katholikus egyházi zene napról-napra újabb művelőre talál, nekünk mindössze két olyan számbavehető munkánk van, mely az általános használatú énekeket orgonára is alkalmazza. Az egyik Sz. Nagy Károly Templomi és Halotti Karénekeskönyve, a másik Szügyi Józsefnek Magyar Ev. Ref. Chorálkönyve. (Bothos István hasonló tartalmú munkáját, mely a hangokat betűkkel jelzi s Ivánka Sámuel könyvét, mely különben is csak éneklésre volt szánva és a choráldallamokat erőszakos módon igyekezett ritmizálni, nem számíthatom ide.) Sz. Nagy Károly és Szügyi József munkái sokat javítottak ugyan egyházi éneklésünkön, de ma már ezeket sem tarthatjuk tökéleteseknek. Közös hibájuk a többek között, hogy a sorok között közbenjátékokat alkalmaznak, hogy az énekeket általában magas alaphangra építik, hogy összhangositásuk s különösen a Szügyié, gyakran vét a szabatosság törvénye ellen s mivel mindkét munka főleg orgonára készült, vegyes énekkarra csak módosításokkal használható sikerrel. Nem kevésbbé érdekes jelenség az sem, hogy bár a tanítóképzőkben eleitől fogva tanitották az egyházi éneket, (jóllehet az erre szükséges külön órát legújabb időkig nélkülözték): annyi idő óta senkinek sem jutott eszébe, hogy a tanítónő vendékek számára a ref, énekekből iskolai könyvet készítsen. Az előbb említett munkákat már drága voltuk miatt sem lehetett minden növendékkel megvétetni, újabban pedig mindkét mű teljesen elfogyott. íratni pedig semmit sem nehezebb, mint kottát. E két szempont: az egyházi és iskolai, teszik Hodossy Béla könyvét nemcsak érdekessé, de kiválóan fontossá is. Nagy szolgálatot tett vele ép úgy egyházunknak., mint az iskoláknak s ezek között különösen a tanítóképzőknek, meg a középiskoláknak. A következőkben szigorú tárgyilagossággal igyekszem kimutatni ép úgy jelenségeit, mint itt-ott előforduló, bár kisebb jelentőségű fogyatkozásait. Mindenekelőtt az a kérdés merül föl, miért nem dolgozta át az összes énekeket, miért csak 50-et. A felelet igen egyszerű. Hodossy az iskolák segítségével igyekszik gyülekezeti éneklésünket megjavitani. Hogy erre a javításra nagy szükségünk van, kár volna tagadni. Ma sem ritka egyház, hol halálos véteknek minősítenék, ha diktálás nélkül énekelnének. A sorvégi hangot ma is a végtelenig nyújtják. Az éneket magas alaphangból kezdvén, az éneklés nem ritkán kiabálássá sülyed stb. A javításra tehát fóltétlen szükség van s ezt alig lehet más eszközzel jobban megoldani, mint a középiskolákkal és a tanítóképzőkkel. Olyan könyvnek látta tehát első sorban szükségét, melyet a tanítóképzőknek nagyobbrészt szegény sorsú növendékei is könnyen megszerezhetnek. Másrészről nem kell felednünk, hogy nem minden énekünk használatos ; némelyiket szövege, másikat dallama tett alkalmatlanná. Hodossy igen helyes tapintattal választotta ki azokat, a melyek a leghasználatosabbak, legszükségesebbek s egyszersmind a legszebbek is. Csak egy kettő van olyan, melyek zenei szempontból kevés értékűek ugyan (pl. a 33 számú), de a melyeket, mivel bizonyos alkalomra valók, kihagynia nem lehetett. Ekként azt a célt is elérte, hogy bár csak 50 dallamot vett fel, a leggyakoribb alkalmakra mégis megtaláljuk benne a legszükségesebbeket. És ez az 50 ének a tanitóképzőben könnyen el is végezhető, a tanitónövendéknek pedig épen elég arra, hogy a tanítóképző befejezésével nyugodt lelkiismerettel vállalkozhassék kántori teendők végzésére. Nemes zenei Ízlésére s kiválóan dicsérendő önzetlen bátorságára mutat az a körülmény, hogy szakítani mer a már meggyökeresedett szokással és az ének sorai között elhagyja a közbenjátékokat. Ezekre tényleg semmi szükség nincs; a legnagyobb egyházi zenészek nem használták ; legtöbbje ízléstelen, az ének hangulatának egységét bontó felesleges cifraság s mivel gyors menetű, a tanulónak ok nélkül való nehézséget okoz, vagy ha nem elég gyorsan játszszák, az amúgy is nagy fokú ízléstelenség még nagyobb fokúvá válik. A katholikusok is kezdik már elhagyni. Sok zenei tudásról és közvetlen tapasztalásról tesz bizonyságot azzal is, hogy a felső szólamot d-nél magasabbra és az alsót f-nél mélyebbre soha sem helyezi. Az alsó szólam egy pár éneknél lentebb is megy ugyan fnél, de az ilyen helyeken az összhangositást úgy eszközölte, hogy az f-nél mélyebb hangok minden nehézség nélkül énekelhetők egy nyolcaddal felebb. Sz. Nagy Károlynak és Szügyi Józsefnek ép az a legnagyobb hibája, hogy a hangnemek megválasztásánál nem számoltak azzal a körülménynyel, hogy a gyülekezeti éneklésben gyermekek és felnőttek, férfiak és nők egyaránt részt vesznek. így a mély hanguak sok helyen vagy nem énekelhetnek, vagy éneklés helyett kiabálnak. Sz. Nagy Károlynál nem ritka pl. a fis, Szügyinél az e. Ez az egyik oka, hogy az ev. ref. gyülekezetek legtöbbjében máig is oly kevés ízléssel énekelnek, mint akkor énekeltek, midőn az énekvezérek legnagyobbrésze semmi, vagy csak nagyon kevés zenei tudással dicsekedhetett. A dallamok ritmikai beosztásánál is helyes elvet igyekszik megvalósítani. Minden ütem páros részű,
