Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1901-06-23 / 25. szám

411

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP-412

és nyertünk iskolák felszerelésére szükséges dolgokat. Szeptemberben berámázva kifüggesztettük a szemléltető képeket és karácsonyi szünidőre a tanító rokonaihoz több napra elutazott, a tanterem kulcsát elhányva, tantermét tárva-nyitva hagyta. Már az első évben pirulva feleltünk a tanfelügyelő azon kérdésére, hogy ezeket az elrongálódott képeket kapta-e iskolánk ? Nem történik-e meg, hogy a tanító annyi fáradságot se vesz magának, hogy a térképet, természetrajzi képeket a falról leaggassza nagy szünidőre, de azért a tantermet gazdasági célokra használja, még jó ha a baromfi is be nem járhat ? !

Ezen kitérést K. B. észrevételére tettem, arra való tekintettel, hogy az új rendtartás igen sok szép és drága dolgot sorol fel a kívánatos iskolai felszerelések között.

Az iskolakötelezettek cimii szakasz majdnem teljesen megegyez a régivel. A tankötelesek összeírására most már a világi hatóság is minden eszközt felhasznál és azt hiszem, igen sok felekezeti iskolánkban a megyei közigazgatási bizottság rendelete szerint a községi jegyző által még júniusban megküldött együttes összeírást kimutatás alapján minden nagyobb nehézség nélkül egybeállitható a névsor. A tankönyvek beszerzésére vonatkozó § a régi rendtartásban sokkal világosabb és határozottabb, hogy t. i. az iskolafentartó egyház által szereztetnek be és a tanító osztja ki, a befolyt pénzekről felelősség mellett évnegyedenként ő számol el. Én felekezeti iskolánknál csak iskolaszéki elnököt, de iskolaszéki gondnokot nem ismerek.

Az új rendtartás 16-ik pontja veszi magának a bátorságot, hogy autonom egyházi jogainkban is megköti kezeinket, midőn kimondja, hogy „a tanítás sikerének érdekében (! ?) a hétköznapi könyörgések nyáron 7, télen 8 órakor tartassanak. Bizony nehéz volna a mi népünkkel elhitetni, hogy — még tavaszszal is — a tanítás sikerének érdekében, ezután nem t>, hanem 7 órakor megyünk templomba. Különben ezen kérdésre Kovács Bertalan is megfelelt igen helyesen.

(Vége köv.)

V ÁGMELLÉKI.

Tanulótársak találkozása.

Kegyeletes ünnepély tanúja volt százados főiskolánk új épülete junius 16-án. Ekkor jöttek össze találkozásra azok, a kik 25 évvel ezelőtt tettek érettségi vizsgát. —■ Előző nap estéjén 8 órakor a főgymn. igazgató hivatalos helyiségében értekezletet tartottak, melyen elhatározták, hogy reggel mindnyájan elmennek a reform, templomba istenitiszteletre, hol a szónoklatot lehetőleg egy tanulótárs fogja tartani, s a közös óhajnak engedve Csizmadia Lajos lepsényi lelkész, elválasztott theol. akad. tanár vállalkozott ezen szép tisztre ; továbbá elhatározták, hogy az istenitisztelet után diszülés lesz a főiskola dísztermében, melyre egyetlen élő tanárunkat nt. Németh István urat meghívják, s annak végződtével elhunyt tanáraik sírját megkoszorúzzák. Ezután a Griff szállodába mentek, hol a

25 év emlékei felett, a késő éji órákig elbeszélgettek. — megjelent 19 tanulótárs, névszerint : Baráth Zoltán tszéki biró (Bpest), Sárközi Béla főszolgabíró (Kaposvár), Noszlopy Sándor földbirtokns (Dukaj, Erdélyi Zoltán árvaszéki elnök (Komárom), dr. Reinitz Jakab ügyvéd (Budapest),. Varga Lajos árv. ülnök ('Kaposvár), Hoffmann Eülöp kereskedő (Kemenesszentpéter), Jákói Géza erdőmester (Ugod)^ Bélaváry Ferenc ref. lelkész (Böhönye), Ötvös Vilmos vasúti hivatalnok (Bpest), Kluge Lajos p. ü. segédtitkár (Veszprém), Balogh Kálmán főerdész (Biharmegye), Fodor Gyula dr. orvos (Pacsa), Csorba István földbirtokos (Komárommegye), Porkoláb Mihály dr. ügyvéd (Kiscell), Öllös Károly ref. lelkész (Ekecs), dr. Kasper Samu ügyvéd (Némethszentmihály), dr. Szőke Károly nejével (Csákberény), Csizmadia Lajos ref. lelkész (Lepsény).

Másnap impozáns látványt nyújtott, midőn a ref. templomban az első padsorokat a tanulótársak töltötték meg. Szónokolt Csizmadia Lajos, hálás kegyelettel emlékezve az örökkévalónak jó voltáról, — a ki jó és balsorsban mindig velük volt, segítette őket erőről-erőre, nyereségró'lnyereségre. Majd a főiskola dísztermébe vonultak, a hol Baráth Zoltán, mint a ki legtöbbet fáradozott a találkozás sikeressé tételén, beszámolt eljárása eredményéről 46-an tettek érettségit 25 éve, ezek közül megjelent 19, meghalt 7, tartózkodását nem sikerült kikutatni 6-nak, — kimentette magát 7, nem válaszolt 7, majd üdvözölte Németh István tanár urat s átadta a szót Ötvös Vilmosnak, a ki a következő szép beszédet mondotta:

Szeretett tanulótársaim! „Ifjú vagyok, ifjú lettem újra.“ Valóságos megitjodás rezgi át egész lényemet, midőn e megszólítás lebben el ajkaimról, melyet huszonöt éve használni alkalmam nem nyílt.

Huszonöt óv! A statisztikusok szerint közel egy emberi élet tartama.

Egy ember öltőn át nem találkoztunk ily szép számban mi, kik az élet küzdelmeire együtt óx-ezve egymást szeretve készültünk ; a közös cél elérésére, a szépnek érvényre juttatására, a jónak általánosítására, az igaznak diadaláért ifjú hévvel, egy szívvel lélekkel törekedni, fáradozni, vagyoni jólétünkkel, szellemi kincseinkkel áldozni fogadkoztunk.

Egy negyedévszázad tűnt el, mióta ez intézetnek falai közül, mely ma vendégszeretetével befogadott bennünket — úgy a phisikai, mint az intellectualis világ legkülönfélébb tájaiban elindultunk, hogy fogadalmunkhoz híven, emberi kötelmeinknek megfeleljünk, a tudomány mártírjainak, örök világosság honába költözött tanári testületünknek annak idején belénk helyezett reményeit rajtunk teljesedni láttuk * szükebb embervilágnak, családi körünk hozzánk és törekvésének hozzá fűzött várakozásásának tőlünk telhetőleg eleget tegyünk.

Huszonöt éve, hogy a pápai reform, főiskola országos hírnévnek örvendett, bennünkat atyai szeretettel érlelt tanári kara az önmagában táplált szépnek jónak és igaznak nemes idealismusával eltöltve kiállított minket az élet harcmezejére.

Huszonöt év után egybegyültünk ott, a honnan oly reményekkel telve, szétsiettünk ; de nem azért, hogy szá-