Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-06-23 / 25. szám
409 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 410 gyalván, azt a szöveg közé azonnal bevezetett módosításokkal a főtiszt, egyházkerületi közgyűlésnek elfogadásra ajánlja.“ Fejes ur fent hivatolt cikkének az elején, egyházkerületi gyűlést megelőzőleg „Nem féltem ezt Írja : ugyan a kér. tanügyi bizottságot attól, hogy álláspontját bárkivel szemben megvédelmezni ne tudná,“ de félek attól, hogy oszlopos férfiúink egyrésze, nem számolva az idők követelményeivel , esetleges ellenkezésük által keserű érzéseket fakasztanak azok lelkében, kik tisztán egyházi életünk előmozdítása s felvirágoztatása szempontjából meghálálhatatlan (!?) jóakarattal és körültekintéssel vettek részt a Rendtartás előmunkálataiban.“ A cikk megjelenésekor az egyházkerületi intézkedésekben kevésbbé járatos olvasó méltán tűnődhetett magában, hogy ez az alaptalan apai, illetve szerzői aggodalom mire való ! Hiszen már az előző évi kerületi jegyzőkönyvben (233 lap) kimondatott, hogy „A népiskolai rendtartás elfogad tátik, 1000 példányban leendő kinyomatása elrendeltetik.“ Hát bizony ezen pillanatnyi dicsőséget adó határozat után is nagy oka volt a szerzőnek, hogy kedves csemetéjét féltve ajánlja a kér. tanügyi bizottság nagybecsű védelmébe. Egy meggondolatlan lépés hozta világra a Rendtartást, mint a tatai és komáromi egyházmegyék bátor felterjesztéseikben kifejezték: „az egyházmegyék kikerülésével alkottatott meg s okti ojáltatott az egyházmegyékre és egyházakra.“ Ez a nekem tetsző beszéd ! Ez erősiti meg kálvinista önérzetemet! A körülményekkel és viszonyokkal minden áron való alkudozás, még autonómiánk rovására, vallásegyenlőségünk és felekezeti becsületünk kárára történő számitgatás és udvariaskodás nem apáink jellemvonása. Hogy eltörpülnek ezen igaz protestáns kijelentéssel szemben Fejes szerző ur cikkének záradékában ezen szavai : „Egyet azonban kijelentek. Mégha t. i. a kér. tanügyi bizottság teljes vagy részben való felbomlására vezetne is a megindított mozgalom : leszünk elegen, kik minden elképzelhető méltatlanság s visszafelé haladási törekvések dacára (!! ?) megtudjuk és fogjuk őrizni lelkűnkben a felekezetűnkhöz s egyházhatóságainkhnz való törhetetlen ragaszkodást, szeretetet és hűséget. Elmondtam ezeket a 12-dik órában.“ Egyházkerületünk lelkészeinek és tanítóinak óriási többsége nagy örömmel és lelkimegnyugvással vette tudomásul, hogy az ősszi kerületi gyűlésen a „visszafelé haladni törekvők“ voltak többségben és belátva a Rendtartásnak autonómiánkkal ellenkező, tehát törvénytelen származását, az előző évi határozottal szemben kimondotta az egyházkerület, hogy: „A Népiskolai Rendtartás revideálására tegyék meg az egyházmegyék véleményeiket s a jövő évi őszi közgyűlésre terjesszék fel.“ Ezen határozat indított arra, hogy most az egyházmegyei gyűlések idején foglalkozzam a Rendtartástással és hogy felidézzem Fejes tanító ur cikkének egyes passzusát. Mint a múlt évi kerületi jegyzőkönyv 181 — 3-ik lapjairól is kitűnik, a komáromi egyházmegye beható tárgyalás alá vette a minden oldalról kifogásolt Rendtartást és módositásit, néhol törlési javaslatait lelkiismeretes tanácskozások után terjesztette fel a kerületi gyűlésre. És vájjon a kér. tanügyi bizottságnál minő eredményt ért el egyházmegyénk becsületes, foltozó munkájával ? Azt, hogy a kedves szülöttéhez ragaszkodó bizottság a módosításokat legnagyobbrészben elvetette, a kevésbbé jelentékeny indítványokhoz ha kegyesen hozzájárulását nyilvánította is, sietett kifejezést adni annak, hogy azért „a Rendtartás módosítását nem igényli ?“ Nehogy gyanúba essem, sietek kijelenteni, hogy a komáromi egyházmegyei tanügyi bizottságnak tagja vagyok ugyan, de más egyéb hivatalos elfoglaltságom miatt a múlt évi tanügyi bizottsági gyűlésről nagy sajnálatomra lekéstem, a módosítási javaslatokat csak a jegyzőkönyvből olvastam, de azoknak meggyőző indokolásai minden kételyt kizáróvá tették előttem, hogy a halvaszületett uj Rendtartást alapos revisió alá bocsátja a kerület. A népiskolai rendtartást készítő és elfogadó kerületi bizottság védekezik egyházmegyénk azon vádja ellen, hogy megbizatás-körén túl ment. Tessék csak kérem elolvasni az 1898. szeptemberi kerületi jkönyv 143-dik lapjának 3. pontján olvasható elnöki indítványt és az arra hozott határozatot, bizony elfogulatlan ítélettel lehetetlen be nem ismerni, hogy az egyházmegyék felháborodása alapos volt, midőn meghallgatásuk nélkül a régi népiskolai rendtartást fundamentumaiban megváltoztató, az egyházak és egyházmegyék pénzügyi viszonyait is megzavaró új Rendtartás reájuk nézve kötelezőnek kimondatott. A most idézett kér. jegyzőkönyvben csakis ezt a megbízást nyerte a kér. tanügyi bizottság: „Az egyházkerületi népisk. rendtartás, a mennyiben a népiskola-ügyre vonatkozó szabályrendeletekkel nem egyezik, ezekkel összhangzásba hozassák.“ Én ebből nem tudok többet kimagyaráztii, mint csupán azt, hogy a népiskolai bizottság az eddig használatban levő, 1889-ben kiadott Rendtartás óta hozott elvi jelentőségű kerületi határozatoknak figyelembe vételével dolgozza át a már némely pontjában elévült és megváltoztatott régi népiskolai rendiartást. Ha a kér. tanügyi bizottság ezen megbízatást végezte volna el, minden egyházmegye megnyugvással és köszönettel vette volna munkálatát, mert régi közóbajtásunk volt, hogy a népiskolára vonatkozó határozatokat ne kelljen a kerületi jkönyvek tömkelegében keresgetni. Fia összehasonlítjuk eddig használatban levő rendtartásunkkal az újat, úgy találjuk, hogy a mi ebben jó, az a régiben is bent van, sok helyen ugyanazon szövegezéssel vagy talán a régiben még rövidebben, világosabban. Kovács Bertalan körfelügyelő kifogásolta az új rendtartás 8-ik pontjának ezen kitételét, hogy „a felügyelet hiányából eredő károkért a tanító felelős.“ Pedig ezen felelősséget a régi rendtartás két helyen is kimondja t. i. a 3-ik és 5-ik pontokban. O tapasztalásból eredő példával indokolta ennek* káros helytelen voltát. Én is tapasztalatra hivatkozom, midőn a felelősség szükségességét hangoztatom. Nálunk történt, hogy egyik tantermünkbe a magas minisztériumtól kértünk
