Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1901-01-20 / 3. szám

35 DUNÁNTÚLT PROTESTÁNS LAP. 36 Illetékes felekezeti hatóság fölmentő határozatot hozott, az illető lelkész önmaga nincs, csupán fölöttes hatósága van jogosítva arra, hogy a köz­­igazgatási bizottságnál panaszjoggal élhessen. Oly megszorítása ez az egyéni jognak, a mi alkotmányos államban bizonynyal nincs he­lyén s annál kevésbbé, mivel az a fölöttes ható­ság is emberekből állván, ha bármi okból vagy emberi gyarlóságból, alantas közegét jogvéde­lemben nem részesíti, az esetleg ártatlan, sőt tán üldözött lelkész jogvédelemben nem részesülhet; vagy félnie kell a vallásügyi ministernek a köz­­igazgatási bírósági igazságérzetétől, igazságos el­járásától? A törvény 10. §-a pedig vagy érthetetlen vagy méltánytalan. Ez u. i. arról intézkedik, hogy a kiegészí­tés 1200 koronára 3 év, 1600 koronára pedig további 6 év alatt fokozatosan történik. A fokozatosság alatt azt értsük-e, hogy 3 évig 1200 és 3 éven túl, 6 évig 1600 koronára lesznek a lelkészi fizetések kiegészítve? Vagy azt értsük, hogy a kiknek javadal­muk távolabb áll az 1200, illetve 1600 forint minimumtól, először azok, aztán a kevésbbé tá­vol állók, s végre a legközelebb állók fizetése fog 3 év alatt 99, 900. és 901-ben egymás­utáni sorrendben kiegészíttetni 1200-ra s a to­vábbi 6 év alatt ép oly sorozatban 1600-ra? Ugyan minő méltánytalan eljárás lenne ez, különösen a törv. 19. § ának rendelkezésével szemben, mely határozottan kimondja, hogy a 2-ik §-ban említeti lelkészeket a 10-ik §. sze­rint megillető jövedelmi kiegészítés 1899. január elsején veszi kezdetét.» Vájjon kiegészítés lenne-e az a törvény ér­telmében, a mely 99. jan. 1 helyett 900 vagy pláne 901 elsején venné kezdetét s a mi csak 907. január J. kerülne rá az utolsó kategóriá­ban levőre? Azt mondhatjuk, hogy a törvény 10-ik §-a uem elég világosan, nem szerencsésen, nem sza­batosan van fogalmazva, de azt a képtelenséget nem tulajdoníthatjuk neki, hogy a törvényben megállapított két kategória (1200 és 1600 kor.) keretén belül és külön kategóriákat engedhetne fölállítani akkor, midőn a törvény 19. §-a értel­mében joga van minden lelkésznek, a kinek fizetése az 1200 koronát nem éri el, 1899. jan. 1-től az 1200 koronára való kiegészítésre. És hogy ez a helyes értelmezés, azt a fönt kifejtetteken túl, a ministeri fölfogás és eljárás, illetve a congrua kiutalása is igazolja. Ezek előrebocsátása után térjünk át a 11. §. intézkedésére vagyis a lelkészi jövedelmek fölszámitásának elvi szempontjaira. A törvény 12. §-ában ki van mondva, hogy «a jövedelmek és kiadások bevallásának és iga­zolásának módozatait a vallás és közoktatási minister a felekezeti hatóságok meghallgatásá­val, rendeleti utón állapítja meg.» Miként történt ez a meghallgatás, nem tu­dom, de hogy félreértés csúszott be, azt a Be­vallási ivén olvasható utasítás és a ministeri rectificatió által tett törlések igazolják. Lehetetlen elismeréssel nem adóznunk a minister és a törvényhozás azon intézkedéseiért, hogy ha már szegényes 600 írtban lett a tör­vényben megállapítva a minimum, ez a fölfogás enyhítve lett azzal, hogy a lakás, a kert 11/2 kát. holdig nem számíttatott jövedelemnek, amint­hogy kivált falun, tényleg biz azok nem is ké­peznek jövedelmet; továbbá, hogy a termények és munkában szolgáltatott jövedelmek 1/G-& le­vonásba hozatott, mert biz azok névleges érté­küknél Yg-dal alantabb is állanak ; végre pedig, hogy az esketési és a keresztelési stóladijak, — melyek a polg. házassági törvény életbelépte­tése óta kérdésesek is, fölszámitás tárgyát nem képezik. Nem kevésbbé elismerésre méltó e törvény­nek azon intézkedése, hogy «a lelkész által él­vezett jövedelmekre kirótt állami, törvényható­sági, községi és egyéb, valamely törvényben gyö­kerező közterhek , vizszabályozási költségek, valamint az országos és az egyházmegyei gyám­intézeti-, nyugdíj és egyéb alapok számára tel­jesítendő rendes évi fizetések is, levonandóknak vannak kimondva. Ép igy elismerést érdemel a törvénynek azon gondoskodása, a mi a törvény 11. §-a II. sz. alattijában nyert kifejezést, hogy t. i. segéd­­lelkész tartásáért személyenként 500 koronánál több föl nem számítható; — ennyi tehát igen, és hogy «lótartási átalány és fuvarköltség címén is 400 koronánál több le nem vonható, ennyi azonban levonható. íme ezek azon elismerésre méltó kedvez­mények, melyek a törvény szűkében kiszabott keretét, — 600 — 800 frtos fizetést némileg tá­gítják, a szegényebben díjazott lelkészek javára fölebb emelik. S nézzük vizsgálódásunk III-ik részében ezeknek a kedvezményeknek s átalában a tör­vénynek mikénti végrehajtását? (Vége köv.) K. Körmendy S. Szúnyog szűrés, tevenyelés*). Mikor a b.-somogyi ev. ref. egyházmegye főjegy­zője a Csurgón tartott gyűlésről, saját szavai szerint, igen röviden közölte a hozott határozatokat, bemuta­*) Feltett szándékom ellenére is közlőm ezt a felszólalást, mint olyat, a mi tisztán felvilágositásokra szorítkozik — már t. i. Írója szempontjából — és mint „leszerelést“ e lapban, tehát végszót. Szerkesztő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom