Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1901-01-13 / 2. szám

31 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 32 teljes munkaképességük meg van, keresményükből ta­karítsanak meg hetenként némi csekélységet a munkás és cseléd pénztárba való befizetés utján, mégis ezen in­tézet egyszersmind jótékony intézménynek is mondható, mivel annak alapjának gyarapításához, hozzá járulnak a gazdák befizetéseikkel s hozzá járul maga az állam is évenként nyújtott 100000 korona segélylyel. Az állam gondoskodása és egyesek áldozatkészsége azonban csak úgy hozhatja meg a várt eredményt, ha a munkás nép megismeri az uj intézményt s felébred benne a hajlandóság arra, hogy megtakarítható fillérei­vel az intézet közéletébe tagul belépjen. Nekünk lelkészeknek és a tanítóknak, mint a kik a néppel leginkább érintkezünk és a kik iránt az bi­zalommal viseltetik, keresztyéni kötelességünk, hogy a gazdasági munkásokat és cselédeket ezen intézmény köz­hasznú és jótékony voltáról meggyőzzük és saját jólfelfo­gott érdekükben az intézetbe való belépésre serkentsük. Felkérem azért az igen tisztelt lelkész és tanító urakat, hogy mindenütt a hol arra alkalom nyílik, is­mertessék a néppel az intézmény célját, szervezetét, a munkásoknak és cselédeknek nyújtandó előnyeit. Külö­nösen emeljék ki, hogy ezen intézmény nem nyerész­kedő vállalat, a melyből bárki is a munkásokon és cse­lédeken kívül hasznot akarna huzni, hogy befizetéseik a magyar állam által feltétlenül biztosítva vannak, hogy ezen intézményt Darányi Ignác m. kir. földmivelésügyi minister ur létesítette, a kinek nevét már annyi sok áldásos és közhasznú intézmény teszi e haza lakosai előtt köztisztelet tárgyává, hogy ha az intézményt ma­guk a munkások és cselédek igaz buzgósággal és jó­akarattal felkarolják, biztosan számíthatnak annak tá­mogatásában nem csak az állam, nem csak a gazdák, de a nemes szivü emberbarátok áldozatkészségére is. Ezen lelkiismeretes felvilágosításra és buzdításra annyival nagyobb szükség van, mivel az intézmény nem alapszik kényszeren, a belépés mindenkinek saját tet­szésétől függ, de hazánk munkás és cseléd osztályának jól felfogott érdekéből kívánatos, hogy belőle senki, a ki arra jogosult ki ne maradjon. Az intézet célja és szervezete az 1900. évi XVI. törvénycikkben van meghatározva, a melyben részlete­sen körül vannak Írva a tagok jogai és kötelességei, különösen, hogy heti 20, illetve 11 fillér tagsági dij befizetésért a munkás ideiglenes munkaképtelenség ese­tén 60 napig kap naponként 60 fillért, végleges mun­kaképtelenség esetén havunkét 10 koronát, ha pedig ily baleset nem érte 65 éves korában kap 100 koronát, halála esetében pedig a szerint, hogy 5, 10, 15 évig volt-e tagja a pénztárnak, hátra hagyott családja kap 200, 250, 270, baleset kÖvetkeztébeni elhalálozásnál pedig 400 koronát. A törvény ezen nehány intézkedése is mutatja, hogy a mezei munkásokra és cselédekre az intézetbe való belépés nem jár nagy megterheltetéssel és sok előnyt nyújt, ennélfogva a munkások iránti őszinte jóakarat vezérelte a törvényhozást ez intézmény megalkotásánál és elismerés illeti azokat, a kik közreműködnek arra, hogy ezen intézmény a nép javára felvirágozzék. Ezen fontos ügyet a nagytiszteletü lelkész és igen tisztelt tanitó urak jóakaratába ajánlva, tisztelet­tel vagyok Komáromban, 1901. január 10-én. Antal Gábor, dunántúli ev. ref. püspök. SZERKESZTŐI ÜZENETEK.- Hz. M. T. és N. L. L. Köszönöm szépen a híreket. — J. J. M. A.Köszönöm szives figyelmét; az ilyen híreket igazán jól esik olvasni mindenkinek. A jövő számban jő, — líj. Cs. I. Ebbe a számba nem lehetett fölvenni. De úgy látom fölösleges is; hisz id. Cs. részletesen felel mindenre. De ha kívánod: közlöm. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Kiis József. Főmunkatárs: Faragó János. HONIG FRIGYES gázüzemre berendezett harang- és ércöntödéje, szivattyú-gyár ARAD, Rákóczy-utca 11—28. szám. Alapiitatott 1840-ben. A legnagyobb állami éremmel kitüntetve 1890-ben. Ajánlja cs. és kir. szabadalmazost harangjait, melyekkel bármely más haranggal szemben 25—35% siilyb és ármegtakarítás éretik el. Kitűnő jó hang és tartósságáért 10 -Jitöiy évi szavatolás! A legkedvezőbb fizetési feltételek! Vasúti szállítás ingyen. Forgatható vas harangfelszerelések és vas harangáll­ványok. Régi harangoknak forgatható vasszerelésére való átalakításuk avagy azoknak csekély jelülfizetés mellett új harangokkal való becserélésük. Orgona építészeti műterem Debrecenben, Darabos-utca 7.sz. (A collegium mellett.) Alapiitatott 1892-ben. Teljesen e célra épített helyiségemben építek bár­mily nagyságú és a mai kor kívánalmainak megfelelő orgonákat, melyeket állító termemben elkészíthetek tel­jesen s azokat átvizsgálás után, megrendelési helyökre szállítom s pár nap alatt beállítom. Munkám jóságáról kezeskedik azon nagyrabecsült pártfogás, hogy évente 10—15 ev. ref. egyháznak szol­gálok munkámmal s magam is, mint református val­­lásu, egyházam érdekét tartva szem előtt, úgy az árak­ban, mint a kivitelben a teljes megbizhatóságra törek­szem. Elvállalom régi orgonák javítását, átalakítását és hangolását. A dunántúli ev. ref. egyházkerületben még csak egy éve, hogy dolgoztam, de munkámmal elértem azt, hogy hamarosan négy egyházban állítottam uj orgonát és pedig Vár-Palota, Szűas-Balhás, Negyed (Nyitram.), Vörös - Berényben. A Nagytiszteletü s Mt. Egyházi Elöljáróság szi­ves pártfogását tisztelettel kérve maradtam Kerékgyártó István, ________________________________orgona-készítő. Pápán 19U1 az ev. ref fötanoda betűivel ny. Kis Tivadar.

Next

/
Oldalképek
Tartalom