Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-05-26 / 21. szám
341 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 342 Lukács XI. 9 —13.) Senki sincs, ki kétségbe vonná, bogy az Ur buzditotta az ő tanítványait az imádkozásra, hiszen a vallásos szívnek életszüksége az ima, ezen összekötő kapocs ég és föld között. Magát a Mestert is sokszor látjuk fel-felfohászkodni az Atyához, éjjeleken át elmélyedni a legbelsőbb áhítatba. Ismerte, érezte, tapasztalta ő azt a megnyugtató érzést, melybe az élet tengerén hányatott szivet az ima elringatja, s ha az élet hányattatásai között mindig az ima vezette az ő szivét a megnyugvás karjai közé : ezt a menhelyet övéi részére is biztosítani akarta. így hozta magával az ő emberszeretete. Ezt véve kiinduló pontúi, feltesszük a kérdést: beillik-e a Hegyi beszéd keretébe az imára buzdításnak és a ineghallgattatás biztosításának az a formája, a melyet Máténál találunk ? E kérdésre igennel kell felelnünk akár positiv, akár negativ oldaláról tekintjük a kérdést. Nézzük meg csak először a negativ oldalt. A Lukács tudósítása szerint nem önmagától, hanem egy tanítvány kérésére tanitja meg őket az Ur imádkozni és egy példázatot bocsátván előre a rimánkodó s rimánkodásával tolakodó barátról, e példázattal buzdítja a tanítványokat imádkozni és biztosítja az ima sikeréről. A felfogás úgy az Úrról, mint az Atyáról nagyon alacsony, hogy profánnak ne mondjam. Hát hogyan ? A Mestert, ki az ima boldogitó hatását anynyira ismerte, kérni kell arra, hogy tanitson imádkozni, másképen nem buzdítana az imára!? Es hát hogyan? Az Atyát, ki „jól tudja, mire van szükségünk, mielőtt kérnénk ő tőle“, zaklatni kell, tolakodni kell nála folytonosan ! ? Nem ! a mint ennek lehetetlenségére már fentebb rámutattunk. Bátran ki merjük mondani éppen a szóban levő példázatra támaszkodva, hogy hamis keretbe és ferde világításba állította Lukács Jézusnak imára buzdító szavait. Még ez azonban nem teljes bizonyíték Máté mellett, hiszen ő is eshetett ugyanazon hibába. Valószinü-e, hogy Jézus a Hegyi beszédbe foglalta be az imára buzdítást ? — ez a kérdés. E kérdésre feltétlenül igennel felelünk. A Hegyi beszédnek egész jellege, az idő, melyben tartatott, a körülmények, melyekben mintegy gyökerezett: egyenesen követelik, hogy a vallásos szívnek eme virágáról, a vallásos életnek eme létfeltételéről, az imáról nyilatkozzék Idvezitőnk és éppen felléjiése elején, a legalkalmasabb pillanatban, a Hegyi beszédben. Nem valamelyik tanítványa felkérésére, hanem emberszerető vallásos lelke indításából szólott a mi Mesterünk az imádkozásnak szükséges voltáról és áldó hatásáról, úgy a mint azt Máté feljegyezte, abban a beszédben, a melyben az Istenbe vetett bizalomra oly megragadó és ellenállhatatlan szavakkal buzdított s megelőzőleg imádkozni tanított. Lehet, hogy az összefüggés nem hű a Jézus szavaihoz, valószínű, hogy az imára buzdító VII. 7 —11. versek a VI. 34. után mondattak eredetileg, a raelylyel összefüggésük nyilvánvaló : de az bizonyos, hogy a szóban levő versek a Hegyi beszéd alkotó részei. Imé a fentebbiekben összeszedegettük és megvilágítottuk a Lukács-féle evangélium azon részleteit, melyek a Máténál található Hegyi beszéddel rokonságban állottak és arra az eredményre jutottunk, hogy ezek mind szerves összefüggésben állanak a Hegyi beszéddel, Jézusnak amaz első nagyobb fellépése alkalmával tartott beszédébe úgy az eszmék, mint a helyzet logikájánál fogva teljesen bele illenek és ha a készen levő anyag tetszés szerinti feldolgozásáról kell valamelyik evangélistánál beszélnünk, úgy itt csak Lukács jöhet szóba, kinek egész műve öntudatosabb alkotás, művésziesebb feldolgozása az anyagnak, mint a Mátéé, a ki úgy, kevés kivétellel abban a formában közli az Ur beszédét, a mint ő maga hallotta. Máté reprodukál, Lukács feldolgoz: ez közöttük a jellegzetes és mindent megmagyarázó különbség. Kimondottuk Ítéletünket s nem vonjuk visssza azon támadás dacára sem, melyet legújabban Grawert a múlt évben megjelent műve 63—75 lapjain intéz a Máté hitelessége ellen, a mely támadással le kell számolnunk. Grawert a makarizmákra támaszkodik, ezeket állítja szembe a Hegyi beszéd többi részeivel, szerves összefüggést keres közöttük és miután hite szerint mind a nyolc makarizmának pendant-ját megtalálta a Hegyi beszéd többi részeiben, jobb sorsra méltó buzgalommal igyekszik kimutatni, hogy a makarizmákat az evangélista szedte az előttünk álló sorrendbe, ő állította a Hegyi beszéd élére is, művészi kezekkel foglalván össze mindenikükben egy-egy részletnek tartalmát. Grawert keresi is mindenik makarizma helyét és megtalálja akként, hogy a makarizmákat fordított sorrendbe állítja és — meg van oldva a talány. Ismétlődik a Kolumbus tojásának története. Imé : az V. 10-ben levő makarizmának megfelel az V. 11—16,. az V. 9-ben „ „ „ az „ 17—26, az V. 8-ban „ „ az „ 27 — 37, az V. 7-ben ,, „ „ az „ 38 — 48, az V. 6-ban „ „ „a VI. 1—34, az V. 5-ben „ „a VII. 1—2, az V. 4-ben „ „ „ a „ 3 — 5(6) az V. 3-ban „ „ „ a „ 7—11. Vagyis a 8-ik makarizma a beszéd első részletének összefoglalása, a 7-ik a beszéd második részletével, a 6-ik a beszéd harmadik részletével függ össze s igy megy ez végig, a mennyiben azután az első makarizma beszéd utolsó részletének felelne meg. Es el kell ismernünk, hogy ügyesen, szellemesen tárgyalja Grawert az általa felvetett kérdést, tetszetősen tárja elő a maga felfedezését, csak egy nincs meg benne, a — kritika. Egész felfedezése csupán — ötlet és semmi egyéb. Mert nézzük csak közelebbről. A 8-ik makarizma azokra szól, kik az igazságért háborúságot szenvednek. Ezt a gondolatot tárgyalja a 11. és 12. vers is, de a velők összeköttetésbe erőszakolt 13—16 versek egészen más gondolattal, a tanítványok példaadási kötelességével foglalkoznak. A 7-ik makarizma a békeszeretőkre vonatkozik, de a vele párhuzamba állított 17—26. verseknek kisebbik fele ez-21*
