Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1900-03-04 / 9. szám

141

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

142

teni gondviselésedben vetett birodalomra s az erkölcsi

o

tökéletesedés utján való előhaladásra.

Nagy a mi veszteségünk, óh Atyánk, súlyos a csapás, a mit reánk mértél, midőn elvetted tőlünk, a kit annyira szerettünk, tiszteltünk, a ki a mi főiskolánknak egyik dísze és dicsekedése volt. Elvetted tőlünk azt, a ki azon kiváló szellemi és erkölcsi tehetségeket, a melyeket a te kegyelmességedbői nyert, nem ásta el, hanem áldásosán gyümolcéöztette azokat a tudományos műveltség terjesztésére, édes hazánk, szeretett evangéliomi vallásunk és a társadalom közjavára, a ki a te segedelmeddel és saját szorgalma és kitartása által gyűjtött tudományos ismereteit nem rejtette véka alá, liánéin az asztalra helyezé, hogy világoljon mindazoknak, a kik a házban vannak.

De a mi veszteségünknél ha nem nagyobb, de szivrehatóbb azoknak vesztesége, a kiket a boldogulthoz a vérség, a rokonság kötelékei csatoltak, a szerető gyermekeké, a kedves unokáké, a jó nőtestvéré és többi rokonoké, mert ők az üdvöziiltben a jó atyát, a kedves nagyatyát, az őszinte, jó testvért és rokont siratják, a kit többé a földi életben fel nem találhatnak.

Midőn annyi oldalról vérzik, Atyánk, a csapás miatt szivünk, kétségbe kellene esnünk a te Ítéleted és végzésed miatt, ha nem tudnánk, hogy te nem csak életünk és halálunk szabados Ura vagy, hanem egyszersmind bölcs és jó Atyánk is, a ki a csapást és fájdalmat is bölcs célokból bocsátód reánk és a kinek gondviselésed nem szűnik meg soha felettünk őrködni.

Téged kérünk azért jó Atyánk Istenünk, hogy miután a nagy fájdalom által megpróbáltad a mi hitünket és benned vetett bizodalmunkat, a te kegyelmed által pótold ki veszteségünket és nyugtasd meg aggódó szivünket. Tudjuk Atyánk, hogy te vagy minden bölcsességnek és tudománynak örök forrása és minden emberektől származó tudomány elvész. Azért kérünk Atyánk, légy segítségül nekünk, hogy a világiló szövétnek hiányát, a melynek kialvása most aggodalommal tölti el szivünket, kipótolhassuk, hogy ne maradjanak a mi fiaink setétségben és hogy el ne vesszen a mi népünk azon tudomány nélkül, a melynek kezdete az Urnák félelme.

Jelenjél meg a most mély gyászra hivatott családnál is mennyei vigasztalásoddal ás nyugtasd meg az ő szivüket azzal, hogy a jó édes atyát, nagyatyát, testvért és rokont, a ki az övéi iránti kötelességeket igaz szeretetből e földön teljes mértékben betöltötte, te hívtad el magadhoz a mennyei jutalom elvételére. Vigasztald meg őket azzal, hogy a földi élet, bármily hoszszura nyúljék is, csak örökös haldoklás, a melynek elébb vagy utóbb végének kell lenni, a mi igazi életünk pedig, a mely ment minden bajtól szenvedéstől, éjien a halál után kezdődik. Eme boldog örökkévalóságban a jó atyát, testvért és rokont újra látni fogják. Addig is legyen megszentelve az ő áldott emléke köztük az ő jó szivéből felsarjadzott egymásiránti igaz szeretet állandósága által.

Vigasztalást kérő fohászunk mellett fogadd Atyánk

hálánkat is e koporsó mellett azon kegyelmedért, hogy tőlünk elköltözött keresztyén társunkat szerető családjának s ősi főiskolánknak áldásul adtad, hogy Ot kiváló szellemi tehetségekkel, a kötelesség teljesítésében hűséggel és buzgósággal, nemes gondolkodással és tiszta jellemmel felruháztad az O életét 08 évre nyújtottad, mind végig testi lelki erőinek birtokában megtartottad, rövid ideig tartó szenvedései után neki az ő szerettei körében csendes és boldog halált készítettél. Uram a buzgó és hű munkás lelke már te hozzád költözött, várja kötelessége teljesítésének igaz jutalmát, oh hadd találkozzék a te helybenhagyásoddal és hallhassa meg a te szádból: jól vagyon jó és hiv szolgám, kevesen voltál hiv, többre bizlak ezután, menj be a te Uradnak örömébe. Amen.

Mi atyánk.

Boldog szolga, az, a kit az O Ura a midőn megérkezik, vigyázva talál! E boldogságnak lettél részesévé te is elköltözött barátunk és pályatársunk, a ki a kötelességteljesitése utján haladtál kora ifjúságodtól életed végórájáig. Oh találja meg csendes nyugalmát tested a földben a rokon porok mellett, áldott emlékedet őrizzék kegyelettel szivükben a hálás tanítványok, szerető tiszttársak és téged sohe nem felejtő kedveseid, lelked pedig lelje meg boldogságát az egekben, a hová vágytál egész életedben s gyönyörködhessék ott az Ur szine látásában. Amen.

Kis József főiskolai közigazgató búcsúja a simái a tanártársak nevében.

Gyásztisztességtevö Gyülekezet!

A bibliának elragadóan szép jelenetei közül olyan ismétlődik meg e gyászalkalommal, a mit igaz és mély érzésben és megindító erőben alig múlhat fölül más. Illyés elragadtatik Elizeustól; a mester, a munkatársa tanítványtól. Azt a szeretetet, a mi őket összefűzte, valyon rajzolhatná-e valaki erősebb vonásokkal, mint a milyennek feltünteti Illyés életének utolsó óráiban egymás iránt tanúsított magaviseletük ? ! Ugv fájt mindegyiknek az elválásra gondolni. S akkor is, a mikor mindegyik tudta már, hogy ütött ennek órája: még csak sejtetni se akarta egyik a másikkal, hogy tud róla. Illyésnek szeretetreméltó gyöngédsége háromszor is megjiróbálta eltitkolni Elizeus előtt, hogy im már végleg el kell válniok. Háromszor kísérelte meg úgy hagyni el a szeretett tanítványt, hogy az semmi roszszat nem sejtve, egészen nyugodt legyen a viszontlátás re lényében. Elizeus hű ragaszkodása jiedig háromszor vett erőt a szivét már elborító fájdalmon és elutasithatlan határozottsággal jelenti ki : „El az Ur és a te lelked, hogy el nem hagylak téged.“ Illyés végre belenyugszik a változhatatlanba. Nem titkolódzik többé; fölszólítja Elizeust: „Kérj tőlem, mit cselekedjek veled, minekelőtte tőled elragadtatom. Elizeus jiedig, a ki szintén jól tudott mindent, meglepetés nélkül mondja : Legyen, kérlek, a te benned való léleknek kettős mértéke én rajtam.“ Mikor pedig látta Illyés