Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-02-25 / 8. szám
127 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 128 meghaladja a hat ezer irtot. A választmány utasította az ügyészt, hogy ama 1G alapító, 3G rendes és 83 pártoló tagtól, a ki ki három, ki öt, ki több év óta nem fizetett, a hátralékos tagdíjakat törvényes úton hajtsa be. — A titkárnak a mult évi kiadványokra vonatkozó ama jelentését, hogy a Prot. Szemle, a kijelölt egyháztörténeti monografia (Sámuel Aladár Bőd Péter élete és művei) és tiz új Koszorú-füzet mind pontosan megjelent és a tagoknak megküldetett, a választmány tudomásul vette. — Folyó évre a Protestáns Szemle mellett egy kötet egyháztörténeti monográfia és tiz új füzet Koszorú fog megjeleni, mely utóbbinak az irói díjait ismét Hegedűs Sándor v. elnök fedezi. — Kálvin Institúciójára nézve a titkár jelentette, hogy Nagy Károly kolozsvári theológiai tanár készen van s dr. Bartók György püspök is nem sokára elkészül a revízióval. Választmány elhatározta, hogy a becses munkát külön előfizetés mellett és a Szász Domokos-féle ezer ftţos alapítvány segítségével a f. év őszére kinyomatja; előfizetési ára a társulati tagoknak 2 korona, nemtagoknak 3 korona. — A Bibliai Lexikon ügyét a választmány nem látván kellőleg előkészítve, felkérte a megválasztott szerkesztőt, Kenessei Béla theol. igazgatót, dolgozza ki a munka részletes tervezetét, irányelveit (legyen tekintettel a magyar bibliafordítások terminológiájára), célját, terjedelmét s ezt terjeszsze a választmány jóváhagyása alá. — A Hercegszőllősi kánonok rég húzódó ügyében titkár bemutatta a Mokos Gyula által sajtó alá rendezett latin és magyar szöveg és a Mokos készítette tájékoztató „Jegyzetek“ kefelevonatát. — Titkár indítványára bizottság küldetett ki egy oly füzetes vállalat előkészítésére, a melynek az lenne a célja, hogy röpirat modorában és terjedelmében kiadandó evangéliumi szellemű, hiterősítő és hitvédő füzetek utján tájékoztassa protestáns hitfeleinket az aktuális egyháztársadalmi és valláserköcsi kérdésekben. Alapul lehetne venni a németországi „Evangelischer Bund“ ismeretes „Flugschrift“-jeit. A bizotság, melynek tagjaivá a titkáron kívül Balogh Ferenc, Kecskeméthy István, Masznyik Endre, Petri Elek, és Szabó Aladár választattak, a jövő választmányi ülésre tartozik beadni véleményes javaslatát. — Végül titkár megbizatott azzal, hogy a folyó évi pozsonyi nagyülés előkészítése végett a pozsonyiakkal személyes érintkezésbe lépjen. (F.) — Balaton-Kövesden mult hó 28-án iktatta be hivatalába a derék uj lelkészt, Szűcs Károlyt Thúry Etele egyházmegyei főjegyző. Lelkészük iránt való szeretetüket im már tettben is kimutatták a jó kövesdiek ; 1800 Qöl földeit megforgattak neki szőlő alá. Ez 180 frtnak megfelelő ajándék. Jól esik fölemlítenünk. — A debreceni ev. ref főiskola jóltevőinek névtárát az igazgatótanács megbízásából most állitja össze Balogh Ferenc theol. tanár. Már eddig közel 500 nevet állított össze; de még sok munka vár reá. Ez a névsor lesz legfényesebb lapja a főiskola történetének, fényes bizonysága a protestáns áldozatkészségnek. — A tiszántúli ev. ref. középiskolai tanáregyesület közgyűlése ápril 18-án és 19-én lesz Mező-Túron. A gyűlés első napjának délutánján a vallástanárok szakértekezletet tartanak.- A „Lorántffy Zsuzsánna-egyesület“ e hó 12-én tartotta közgyűlését a következő programmal : I. Délután 3 órakor isteni tisztelet a Kálvin téri templomban Felálló-ének a 75. dicséret 1. verse. Közének a 116, dicséret 1. és 3. verse. Imádkozott Szász Károly püspök. Karének Krausz Gusztáv vezetése alatt. Prédikált Szabó Aladár theol. tanár. Végének : a 116. dicséret 9. verse. II. 4 órakor közgyűlés a ref. főgimnázium rajztermében. (Lónyay-utca 4/c, II. emelet), III. Fél hat órakor szeretetvendégség a gimnázium dísztermében. Beszédet tartott Fermaud Károly, az ifjúsági egyletek világszövetsége központi bizottságának titkára Géniből. Zongorázott: - Norgauer Adél k. a. Énekeltek : Rónay Gusztáváé úrnő. és Fröhlich Theodóra k, a. Szavalt: Rajnai lré% k. a. Bibliamagyarázatot tartott: Gergely Antal ref. leílréSz..' — A mértékletesség példányképp*. .Nem a csak a szabadságért való ideális lelkesülésbeny a mértékletességben is példát vehet a világ a burokról. A búr katonák semmiféle szeszes italt nem isznak, ilyesmit a táborba sem szabad bevinni,1 bebizonyítva ezzel, hogy téves az a felfogás, mintha a katonának szeszes italra volna szüksége, hogy lelkesüljön. ífivcitalos rész. Pályázat a tatai ev. ref. egyházmegyébe kebelezett Ete, — javadalomra nézve első osztályú ev. ref. lelkészség, segédlelkészi állomására a következő javadalmazással : 1. Lakás és tisztességes ellátás a lelkészlakon. 2. Készpénzbeli évi fizetés = 200 korona. 3. A temetésérti stólák egészen, egyéb stóláknak fele része a segédlelkészt illeti. Vállalkozók felhivatnak, hogy értesítéseiket három hét lefolyásáig nt. Rácz Károly etei ev. ref. lelkészhez küldjék. Szükségesetében IV-ed éves theologusok is szivesen fogadtatnak. Hely elfoglalás azonnal történik. Az útiköltségek a rendes lelkész által megtéríttetnek. Kelt Ó-Szőnyött, 1900 évi február 21. Czike Lajos, tatai ev. ref. esperes. Pályázat a pozbíii evang. reform, kántortanitói állásra. Fizetés államsegélylyel 400 frt. Az állás azonnal elfoglalható, de f. é. szeprember 1-én okvetlenül elfoglalandó. Kellően felszerelt kérvények f. évi március 15-ig alulírotthoz küldendők. Nagy-Sarló, 1900. február 17. Juhász Pál, esperes. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. — L, R K B A cikket megkaptam; köszönöm. Ha lehet, már a jövő számban, közlöm Intézkedtem, hogy a címzés helyes legyen. R. Gy B. A beiktató beszédet megkaptam. Ha hamarosan jut neki hely, közölni fogom. A szives figyelmet igen köszönöm. Cs. M. K. A küldeményt köszönettel vettem; most nem használhattam fel Hogy mindenről beszámolhasson lapom: kérem a folytatást. Üdvözlöm. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: K.is József. Főmunkatárs: Faragó János-Pápán. I960 az ev. ref főtanoda betüive. ny. Kis liv-idar.