Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-02-25 / 8. szám
117 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 118 tusára gondolni is alig lehetne s e tételnek felvétele nem is okozna nehézséget, mert tudomásunk szerint mindegyik külön nyugdíjintézet rendelkezik akkora szabad tökével, hogy ezen összegeket az egyetemes nyugdíjintézetbe beszolgáltatná. Ez összeg évi kamata lenne á 4% ' 2000 frt 5. A fentartó testületek évi járulékai a nyugdíjintézetre háruló teher arányában : a) a dunamelléki egyházkerület járuléka 1589 frt b) a tiszántúli „ „ 1589 „ e) az erdélyi „ „ 1539 „ d) a tiszáninneni „ ,, 1232 „ e) a dunántúli „ „ 1020 „ Összesen 0875 frt 6. A konvent évi segélye mindegyik theol. akadémia után 1000 írtjával 5000 frt Összesen 10750 frt Az előterjesztett normál költségvetés realitását illetőleg meg kell jegyeznünk, hogy a szükségletet a valószínűségi számítás segélyével állapítottuk meg, a mely számítás megbízható eredményeket ad ugyan nagyszámú, több száz vagy ezer tagból álló intézeteknél, de csaknem teljesen alkalmazhatlan csekély tagszám esetén. Es igy nincs kizárva, sőt nagyon könynyen bekövetkezhetnék az az eset hogy a 28—30 tagot számláló egyetemes theol. tanári nyugdijintézet mindjárt az első években vagy ha később is, de teljes megizmosodása előtt a szerencsétlen körülmények összejátszása folytán kritikus helyzetbe juthatna, kötelességeit teljesíteni nem lenne képes s a tőkegyűjtés lehetetlenné válnék reá nézve, a minek bekövetkezte az eyész nyugdíjügyre nézve végzetes lenne. Ennélfogva szükségesnek tartjuk annak határozott hangoztatását, hogy az öt külön nyugdíjintézet egyesítése s illetve ezek helyett egyetlen közös ny. intézet szervezése korántsem bizositaná azou előnyöket, a melyeket a tömeges életbiztosítások vagy a jelentékenyebb tagszámú inézetek nyújtanak. Egyéb érv pedig nézetünk szerint alig hozható fel az egyesülés mellett, mint hogy az egyetemes nyugdijintézet kevésbbé lenne a véletlen esélyeknek kitéve, mint az egyes nyugdijintézetek, ellene azonban nem egy nyomós argamentum szól. Az egyetemes ny. intézet felállítása növelné mindenekelőtt a kiadásokat, a mennyiben a pénztári és ügyészi teendők ellátása, ha talán eleinte nem nagy, de később számbavehető kiadást fogna okozni, holott a theol. akadémiák pénztári hivatalai a kezelést minden külön dij nélkül vagy nagyon csekély összegért végezhetnék. Másfelől meg e külön nyugdíjintézetek ugyanazon s illetve arányos bevételek mellett jelentékeny jövedelem többlethez jutnának a magasabb kamatláb révén, a mi p. o. csak a mi nyugdíjintézetünknél évi 1)00—800 frt különbséget tenne, mihelyt a tőkésített összegek kellően megnövekednének. Azonkívül az egyes nyugdíjintézetek a helyi viszonyokhoz képest sokkal könnyebben nyithatnának meg az alkalomhoz és körülményekhez képest uj és jetentékeny jövedelmi forrásokat, a melyek az egyetemes nyugdijintézet számára nem lennének hozzáférhetők. S igaz ugyan, hogy az egyes nyugdíjintézetek egyikénél vagy másikánál még könynyebben fordulhatnak elő az általáuos valószínűségtől eltérő, kedvezőtlen esetek, csakhogy az ezekből származó nehézségeket a külön nyugdíjintézetekkel sokkal azonosabban összeforrott tanári testületek jóakarata, a helyi fentartó testületek támogatása s esetleg a konventtől nyerendő segélynek a szükséglet arányában való elosztása még könnyebben eloszlathatná, mint az egyetemes ny. intézetnél szintén előfordulható hasonló esetekben. Nem hagyhatjuk végül említés nélkül azon körülményt sem, hogy a mi nyugdíjintézetünknek ez idő szerint a főiskolai ének és zene tanár, az egyházkerületi és főiskolai pénztárnok és az egyházkerületi ellenőr is tagjai s ezek nyugdíjigényeinek kielégítéséről a mostani nyugdijintézet megszűntével egyházkerületünk külön tartoznék gondoskodni, a mi szintén jelentékeny megterheltetést róna az egyházkerületi pénztárra, úgy hogy egyházkerületünk, az egyetemes theol. ny. intézet felállításához valószínűleg csak úgy járulhatna hozzá, ha annak kötelékébe az említett 3 tag is felvétetnék. Ezek az okok indítanak bennünket arra, hogy az egyetemes nyugdijintézet felállítása helyett addig is, a mig a theol. akadémiai tanárok nyugdíjigényei a legkielégitőbb módon, t. i. az országos tanári nyugdíjintézetbe felvétel utján lennének biztosíthatók, a külön nyugdíjintézetek fentartását s azok kellő mérvű segélyezését hozzuk tisztelettel javaslatba. (Folyt, köv.) A theol. akadémia tanári kara. Nyilatkozat. E laj) f. évi 6-ik számában Bállá Endre úrtól egy cikk je ent meg, melyben a pápai ref. főgymn. tanári karát oly keresztyéni jó indulat nélkül, s e mellett oly igaztalanul támadja meg, hogy azt hallgatással mellőznünk nem lehet. Első sorban azért nincs megelégedve a tanári karral s azért nem tartja mostani fizetésére se méltónak, mert az isteni tisztelet gyakorlásában nem mutat kellő példát a tanuló ifjúságnak. Ezzel szemben az igazi valóság az, hogy a tanári kar számára kijelelt padok többnyire nemcsak hogy egészen megtelnek, hanem épen ezen tanév folyama alatt akárhányszor megtörtént, hogy a tanári kar tagjai nem fértek el a nekik szánt padokban s kénytelenek voltak a tanuló ifjak közt keresni helyet. S ha néha-néha előfordul, hogy a szokottnál kevesebben jelenünk meg, ez csak azt mutatja, hogy a tanár is ember, kitéve gyengélkedésnek vagy valami halaszthatlan dolog kényszerének. S még egyet mutat, azt t. i. hogy a tanári kar igaz kálvinistákból áll, a kik nem képmutatásból, nem szolgai kényszerből keresik az Isten házát, hanem szivbeli óhajtásból, s ezzel a jövőre nézve azt a példát adják az ifjúságnak, hogy ne legyenek képmutatók, ne le
