Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-02-18 / 7. szám
99 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 100 házatlan zsellér 3 fizetésre kötelezett egyháztaggal 13 frt 38 kr, vagy a hol egy teljesen vagyontalan, bérházban lakó napszámos a családjában levő 4 gyónó lélekkel s 2 tanköteles gyermekkel 11 frt 42 kr egyházi adót és tandijat s az ugyanily családi viszonyú, de már házas zsellér 15 frt 22 kr egyházi adót fizet s ugyanott egy 4/8 telkes gazdára csak 25 frt vettetik; vagy hogy tisztán saját tapasztalataimból mentsek, a inig lesz egyház, hol az egyházi adó lélekszám arányában vettetik ki s inig megtörténhetik, hogy egy 100 holdas birtok gazdája is ép annyit, esetleg ha kevesebb családtagja van, a mi az istentelen egy gyermek rendszer mellett napi renden van, kevesebb egyházi adót fizet, mint egy 10, 5 holdas, vagy épen semmi vagyonnal sem rendelkező egyháztag; a mig lesz olyan egyházunk, a milyen fájdalom legtöbb vau, melyben az egyház fentartására szükséges összeg s évről-évre fokozódó szükségletek tisztán a kivetéses egyházi adóból nyernek fedezetet: addig mindig lesznek egyháztagok, kik e miatt és pedig sokszor fájó szivvel, elszakadunk attól az édes anyától, ki eddig keblén melengető; addig mindig lesznek s pedig érdemekben gazdag lelkészek is, kik fájó szivvel látják, hogy a nyáj szélyedez, elhagyja pásztorát, nem azért, mert őseik által vész s viharban alapitott egyházukban fel ne találnák lelkűk táplálékát, boldogságát: hanem azért, mert a szerencsétlen adózási viszonyok agyonnyomással fenyegetik a gyülekezetek szegény sorsú tagjait. Nem a pásztor hanyagsága, nem a nép valvallási közönyössége, mint sokan hangoztatni szeretik, hanem a tehermentesség arany hegyeit ígérő csábítások kergetik juhainkat a romanismus és a felekezetnélküliség sorvasztó karjai közé. A mi a felekezetnélküliségnek, ugyan az az oka ama nagymérvű veszteségünknek is, mely a vegyesházasságok kötésénél jelentkezik. Nt. Szabó Zsigmond lelkész ur, a ki tudomásom szerint a szellemi fegyvereket is fényes eredménnyel viszi harcba ilyen alkalmakkor, csekély felfogásom mellett tesz bizonyságot e becses lap legutóbbi számában*), mikor veszteségünk egyik okául, ha nem is oly kifejezetten, mint ón, anyagi erőtlenségünket tartván, igy ir: «egy kis pénzsegitség, a jövőre ígért gondoskodás, miudmegannyi gyakorolt és jól ismert horog, melyen az éhes halacskák fentakadnak.» Az ilyeneknek hiába való minden belmisszió s ékesen szolás, mert ha angyali nyelven szólnánk is, ezek csak a «pengő érc» csábitó hangját hallanák, egy 600 frttal dotált prot. lelkész pedig ezen a téren t. i. a pénzbeli segítség s jövőről Ígérendő gondoskodások terén sehasem versenyezhet, nem még akkor sem, ha esetleg, ennél valamivel többje van is, a duzzadt erszónyü csábítókkal, egyháza sem bírván ily természetű célokra felhasználható alapokkal ; sőt még csak annyit sem tehet a veszendőbe menendő lélek megmentésére, hogy az egyházi adó alól leendő felmentésére nézve kötelező Ígéretet tehessen, mivel ennek elengedése először is nem rajta áll s másodszor és százszor a mi egyházunk legnagyobbrésze C3ak úgy állhat fent, ha a legszegényebbek is lerójják filléreiket. Nem kicsinylem én azok törekvését, sőt teljes szivemből méltán) lom és csekély tehetségemhez képest követni is igyekezem azokat, kik egyházunk ezen vészes bajait „egyházi fegyelem, belmiszzió, fokozott lelkészt működés stb.“ egyszóval tisztán szellemi fegyverekkel igyekeznek elhárítani s ezeket úgy ajánlják, mint mindenható panaceákat, csak azt az egyszerű igazságot nem akarnám elfelejteni, hogy «kettőből áll az ember» s igy ha fokozott buzgalommal tápláljuk a hívők lelkét, elérkezett az ideje annak is, hogy nagy erővel lássunk hozzá gyülekezeteink anyagi jólétének fejlesztéséhez is. Ha csak oly alapot tudnánk is minden egyházban teremteni, mely a szegényebb egyháztagok járulékát s az elébb vagy utóbb úgyis díjtalanná teendő lelkészt szolgálat stóla dijját s a gyermekek tandiját fedezni képes lenne, egyszerre sokkal csekélyebbre zsugorodnék össze a kitérések és oly vegyes házasulók száma, kik gyermekeidet elígérik. Ezt saját tapasztalatom igazolja. Az egyházpolitikai törvények életbelépte óta a keresztelés és a házasságuk megáldásáért semmit sem követeltem s ezt mindjárt az első alkalommal ki is jelentettem s az eredmény az lett, hogy 4 év alatt 23 vegyes pár közül kettő ment a plebáuushoz egyházi áldásért s Ígérte el gyermekeit s ez a kettő is vidékről nősült, 18 pár nekem adott reversalist, 3 pár gyermekei pedig az 1868 törvény értelmében neveleudők, Meggyőződésem szerint tehát a felekezetuélküliség és vegyesházasságból származó bajokkal csak úgy Küzdhetünk meg diadalmasan, ha a lelki fegyverek mellett az anyagiakat is harcba vihetjük. E tekintetben elengedhetetlen feltételnek s a legsürgősebb teendőink közé sorozandónak tartom. *) Ez a közlemény is már jó ideje itt várakozik. Szerk.
