Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-02-18 / 7. szám
Tizenegyedik évfolyam. 7. steam. Pápa, 1900. február 18. DUNÁNTÚLI #A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez Kis József felelős szerkesztő czi— mére küldendőli. Az egyház és iskola köréből. Â diintiíli CY. ref. cgyhiLzkerület hivatalos közlönye.-§h*-í-Megjelenik minden vasárnap.-A-z előfizetési diiali (egész évre 8 kor., félévre 4 kor.), liirőetéseli, reolamatiőli Faragó János íomunkatárs czimére kiilclenclőli. A felekezetnélküliség, a vegyesliázasság és teendőink. A statisztika megdönthetetlen számadásai, mint az időnként bármely napilap s közelebbről e lapok hasábjain is sokszor kimutattatott, elszomorító képet nyújtanak evangeliomi egyházunkat illetőleg a felekezetnélköliségnek egyes vidékeken mind nagyobb arányokat öltő terjedése, valamint a vegyes házasságokból folyó veszteségeink tekintetében. Aggódó lélekkel látják őrállóink s mi mindnyájan közharcosok, hogy baj, nagy baj fenyeget bennünket erről az oldalról, úgy hogy ha gátot nem vetünk ennek a romboló áramlatnak, ha ez tovább is ily progressiv iránjbau halad, nehány évtized alatt minden felé éreztetni fogja pusztító hatását századok viharait dicsőén kiállott evangóliomi egyházunkban. Keressük az okokat, melyek létrehozzák, kutatjuk a gyógyszert, meíylyel orvosolhatjuk e veszedelmes nyavalyát. Örömünkre szolgál, hogy a mi szeretett «alma materünkből» kiinduló ezen lap az utóbbi időben is elég terjedelmesen adott tért ily irányú dolgozatoknak. S igy bár hivatottabb tollak foglalkoztak is e kérdéssel, a tárgy fontosságára való tekintette], talán reményihetein, hogy nt. Szerkesztő ur ád egy kis helyet az éu soraimnak már csak azért is, mivel én oly oldalára szándékozom e dolognak felhívni a figyelmet, mely ha megérintteett is, de fontosságához mérten — nem tétetett felszólalás tárgyává, Nem Ígérem e kedves lap olvasóinak, sem magamnak nem hizelgek anynyira, hogy e fontos kérdést egészen kifejteni tudom, hisz egy felszólal ás szűk keretébe nem is férne, csak kötelességet vélek teljesíteni, csak egy kis lámpa gyanánt óhajtok világolni, mely a vasúti őr kezében a száguldó vonatot a veszélyre figyelmezteti, a vezetőket vigyázatra inti. A felekezetnélküliség terjedésének okát a legtöbben a bivek meglazult vallásosságában, igen sokan a lelkészi kar buzgóságának hiányában, közönyösségében, meíylyel a baj terjedését, kevés kivétellel nézik, keresik és találják. Ez lehet azoknak szájában, kik csak a dolgok felsziuén kalandoznak s a kik egy-egy ily nyilatkozattal eleget vélnek tenni nobile offiiciumból viselt egyházmegyei és kerületi hivatalaik terhének, igen szépen hangzó és manapság divatos frasis; de a kik a dolgok felszine alatt meglátják s keresik is a valóságot, sem prot. népünket, sem a lelkészi kart illetőleg azok előtt e vádszerü nyilatkozatnak súlya nincs. Népünk a legtöbb helyen, ma is örömmel jár templomainkba, buzgósággal énekli ma is zsoltárainkat és dicséreteiket csak úgy, mint őseink, legalább itt a mi vidékünkön ez ellen egy lelkész sem panaszkodik. Mi lelkészek is ép oly buzgalommal s kitartó kötelességtudással hirdetjük az igét a nyert tehetség mértéke szerint, mint elődeink. Megengedem, hogy ép úgy a gyülekezetek keb elében, valamint bennünk lelkészekben is lehetnek s vannak is itt-ott hibák, gyarlóság s gyengeség, de hát édes Istenein, ki volna, melyik testület volna ettől ment! A felekezetnélküliségnek s a vegyesházasságból folyó veszteségeinknek oka nem a nép vallástalansága, még kevésbbé irható pedig az a lelkészek közönyösségének számlájára, gyengeségük és gondatlanságuk rovására. Ezeknek a szomorú tüneteknek gyökerei ismeretes anyagi szegénységünkből szívják tápláló nedveiket, kiváltképen pedig szerencsétlen, viszás adózási viszonyokban találhatók fel okai. Még lesznek olyan egyházaink, melyekben «egy
