Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-12-09 / 49. szám
Tizenegyedik évfolyam 49. szám. Pápa, 1900. december 9. DUNÁNTÚLI Adventi gondolatok. A ködös, borongós téli napok, mik nappalra is barátságos, meleg szobánkra szorítanak bennünket s a hosszú téli esték már magukban is arra késztetnek, hogy gondolkozzunk, elmélkedjünk azon kérdések fölött, a miknek sikeres megoldásától függ az emberiség testi, lelki, jelen és jövendő boldogsága. A jelen adventi napok pedig még külön is ösztönöznek ily elmélkedésre; hisz ezekben a világ üdvözítőjének elfogadásához kell készülnünk. S néha igazán a gondolatoknak akkora raja zsibong agyunkban, hogy szinte elkábulunk. Egyik szüli a másikat hihetetlen gyorsasággal. Hánya Iszor készül már a keresztyén ség a Megváltó születéséhez és hányadszor fogja pár hét múlva ismét megünnepelni azt? S valyon tud-e illően készülni; tud-e méltóképen ünnepelni?! Megértette, felfogta-e azt a véghetetlen szeretetet, a mit a szent karácsony hirdet, vagy csak beszélni tud róla!?.. Hogyan van, hogy az a mennyei világosság, a Krisztus tudománya, oly lassan terjed, hogy alig jutott el még az emberiség egyharmadához ? Hogyan van, hogy az a mennyei igazság, minden hóditó ereje mellett is, oly kevés lelket tart fogva?! Hogyan lehet, hogy még ugyanazon nemzet fiait se tudja egygyé olvasztani a Megváltóban való hit, sőt ellenkezőleg, a külső, tökéletlen, emberi formák mind magasabbra és magasabbra emelik a válaszfalat. De parancsoljunk gondolatainknak és ne kalandozzunk el messze. Maradjunk a magunk körében. De hát itt is hol kezdjük; melyik orvoslandó sebre mutassunk rá először? Mit tartsunk a legsürgősebbnek? Nekünk, lelkipásztoroknak bizonyára az a legsürgősebb teendőnk, hogy a lelkeket a Krisztushoz vezéreljük; nála aztán majd megtalálja kiki, a mire szüksége van. Keressétek mindenek előtt az Is ten országát és annak igazságát és mindenek megadatnak néktek. És ha figyelve körültekintünk: úgy látjuk, hogy neki is buzdultunk már e szép munkának. Csak az utóbbi 10 év alatt is annyi buzdító cikk jelent meg lapjainkban, annyi értekezés olvastatatott föl értekezleteinken, annyi jó tanácsot kaptunk, hogy lehetetlen volt mozdulatlanul maradnunk. Próbálunk is ki ízt, ki azt; alakítunk ifjúsági egyesületeket, ének-egyleteket, jótékony nőegyleteket, tartunk vallásos estélyeket. De egyről, a mi legfőbb, az igehirdetésről, még csak most kezdünk bibliaiasan gondolkozni; itt még nem igen észlelhető a jótékony fordulat. Pedig a dolog úgy áll, hogy az előbb említett egyháztársadalmi tevékenységek bár mind igen szükségesek a hit felébresztése, ébrentartása és erősítésére, de mégis csak másouiendü eszközök az igehirdetés mellett. A radicalis gyógyítás mellett csak amolyan kuruzsolások. Félre ne értsen senki. Egy pillanatra se kicsinylem az egyesületi munkát. Sőt teljes elismeréssel vagyok iránta. Csak azt nem szeretném, ha a födologrói a mellékesekre tévedne egészen a figyelmünk. Csak a gerincet védem a sorvadástól, a nélkül, hogy a végtagokat elhanyagolnám vagy éppen semmibe venném. A protestantizmusnak, közelebbről nekünk ev. reformátusoknak az ige tiszta hirdetésében rejlett az erőnk mindenha. Azért ha azt tapasztaljuk, hogy meggyöngültünk; hogy nem lüktet úgy bennünk 49 •A. lap szellemi részét ~j* Az egyház és iskola köréből. T "kT a.w, * illető közlemények a i , 1 i A 1 i 1 i . j (egész évre 8 kor., fél-A kié I ev. rel. míilmí hivatalos Közlönye, Kis József ClI (J Faragó János felelős szerkesztő czi—|!— , íőmunkatárs ezimére mére kinő en elolt. j küldendők. #--------------------------------$ Megjelenik minden vasarnap. «---------------------------------«
