Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-12-02 / 48. szám
793 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 794 Az van megírva a tudósításban, hogy Peti Lőrinc ur hivatalos eljárásában általam mélyen megsértetvén : összes viselt hivatalairól — a lelkészin kívül — lemondott és kérte az egyházmegyei közgyűlést, hogy nyomozza azt ki, hogy ő a sértésre szolgáltatott-e okot? A referens úgy vélte volna elintézhetni a dolgot, hogy ifj. Csire István kérjen bocsánatot. De ezt iíj. Cs. I. nem tette, hanem csak sajnálta a megtörténteket. Erre a közgyűlés az ügyet áttette a fegyelmi bírósághoz. Tudom, hogy ez az ügy nem a Dunántúli Prot. Lap olvasói által lesz elbírálva és nem is e lap hasábjain nyer befejezést; mégis, mivel állítólag lelkész és közhivatalnok sértetett lelkész által, némileg közérdekűnek látszik e tisztán személyes ügy : nem zárkózhatom el a nyilvánosság elől egészen és meg nem akadályozhatom az egyéni Ítéletnek meghozatalát. És hogy ez ne legyen megtévesztve, a tájékozatlanság és egyoldalúság által : elmondom a történetet — saját érdekemben is. Az orci-i egyház számadásának felülbírálása Peti Lőrinc urra bízatott. Ki e tisztében eljárni óhajtván, még március hóban vagy április elején felszólított, hogy az orci-i számadásra vonatkozó, hozzám küldött, 10—-11 pontból álló kérdéseire adja meg a feleletet — a presbyterium. Kizárólag föld műveléssel foglalkozó népem presbyteriumát hétköznap gyűlésbe összehívni lehetetlen volt. Vasárnapi gyűlés tartásában egy hónapon keresztül mindig akadályozott valami. Egyszer az én, egyszer a presbyteri jegyző távolléte, egyszer a gondnok fiának a lakodalma, egyszer hétfőre eső országos vásár valahol és én nem tudom, hogy még mi nem. Peti Lőrinc ur megsürgölt, utoljára egy kissé meg is fenyegetett a számvevő kiküldésével; „költségektől kirn élni óhajtóm.“ Erre azt válaszoltam : Az ön észrevételeire a presbyterium megfogja adni a választ. Nekem magamnak olyan észrevételekre, melyek szánalmasan nevetségesek, — nincs feleletem. Ezért a mély sértésért bevádolt Peti Lőrinc ur az egyházmegyén 1900 jul. 17-én tartott gyűlésen ; őt hivatalos működésében megsértettem, nem adtam választ azon kérdéseire, melyeket az orci-i zavaros számadás íelderithetése céljából hozzám intézett. Miért az egyházmegyei közgyűlés, a melyen ott se voltam, ezt a határozatot hozta : „A mi azon sértést illeti, melyet az őrei lelkész a számvevőszék egyik tagján elkövetett, midőn annak az őrei egyház zavaros számadásai felderithetése céljából hozzá intézett kérdéseire válaszolt : nekem magamnak az ön észrevételeire, melyek nevetségesen gyarlók, nincs feleletem — tekintettel a sértő fél beteges kedély állapotára, a sértést ezúttal, de utoljára megbocsátja az egyházmegyei közgyűlés, figyelmeztetve nevezett lelkész urat, hogy jövőben az ilyen sértésektől s általában minden sértegetésektől szigorúan óvakodjék! Én erre a jegyzőkönyvi passusra nem reagáltam, bár egyesek, külön is figyelmeztettek rá. Azt feleltem, nem bánom, bármit ir is rám Nagy Lajos ur az ő jegyzőkönyveiben. Megkaptam aztán, Írásban is a hitelesített jegyzőkönyvi kivonatot az esperes úrtól, azzal a felhívással, hogy ezen jegyzőkönyvi határozatra adja meg a választ —• az egyház. Az egyház helyett — miután nem tudtam, hogy ki az — magam adtam meg a választ ilyen formán : „A presbyterium nt. Peti Lőrinc ur kérdéseire megadta a választ ápril havában, melyet én neki 40/lgoo sz. alatt elküldtem, postakönyvem tanúsága szerint. Most mégis azzal vádol az egyházmegyén, hogy én megtagadtam a választ és az egyházmegyével elitéltet. Én az egyházmegye határozatát egyszerűen visszautusitom, mivel az azt, hatáskörén túl, egyoldalú informatióra, kihallgatásom nélkül hozta. Aki elolvassa az orci-i egyház presbyterirmának válaszát, az nem fogja a számadást zavarosnak találni. Nt. Peti Lőrinc ur előtt természetesen zavaros, ki még a maga egyháza számadását se tudta hibátlanul elkészíteni. A mi pedig a beteges kedélyállapotomra tett megjegyzést illeti, arra azt felelem, hogy nem az én, hanem Peti Lőrinc ur testvérje van az őrültek házában.1-1 A legközelebb tartott csurgói egyházmegyei közgyűlésen ezek a levelek mind felolvastattak a plénumban, sőt még egy másfél évvel előbb, én rám hozott bírósági Ítélet is, melyet velem soha se közöltek, se ki nem nyomattak s csak magam is most értesültem róla egész nyugalommal, hogy engem meg se idézve, ki se hallgatva elítéltek : in effigie. Nagy Lajos ur még meg is jegyzi : ezt is iíj. Csire Istvánra hoztuk, de ki nem nyomattuk. Tehát le nem tárgyalt ügyről is tud ő jegyzőkönyvet felmutatni ! Igazán szép rekord a jegyzői pályán. Nagy Lajos ur, mint előadó, véleményezi azt, hogy iíj. Csire István vagy kérjen bocsánatot, vagy ügye tétessék át az egyházmegyei törvényszékre. A tárgyalás alalt Ragályi László aljegyző ur beismeri, hogy az nem egyházmegyei határozat, a melyet ő fogalmazott és a melyet én visszautasítottam : ő azt, valaki által suggerálva irta. Ugyancsak nt. Barakonyi Kristóf esperes kijelenti szintén a plénumban, hogy ő ehhez a határozathoz nem járult és hogy nem is volt már akkor határozatképes a gyűlés, mikor erről szó volt. Végül, miután előzetesen kijelentettem, hogy az ügyhöz ott nincs szavam — nt. esperes ur kért fel, hogy nyilatkozzam az iránt, hogy kérek-e bocsánatot ? Erre feleltem, hogy bocsánatot nem kérek, de azt kijelentem, hogy sem a b.-somogyi egyházmegyei, sem a dunántúli egyházkerületi biróság Ítéletének magamat alá nem vetem, delegált biróságot kérek. Mégis, tekintve azt — miután meggyőződtem nt. Ragályi László aljegyző és nt. Barakonyi Kristóf esperes urak kijelentéseiből arról, hogy a beteges kedélyállapotomra tett megjegyzésben, mint az egyházmegyének, úgy nt. Peti Lőrinc urnák se volt semmi része, kifejeztem sajnálkozásomat a történtek felett, hogy t. i. védekezés közben hivatkoznom kellett a Peti Lőrinc ur élőhalott testvérjére. Ezt sajnálom ma is és nem egyebet! Mindezek elmondása után tartozó kötelességem-48*
