Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-11-11 / 45. szám
749 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 750 dától akarta a 12 frtot elvonni, hanem — miután 1893 és 1894-ben nem szedetett be és nem használtatott fel — annak már 1895-ik évben beszedését óhajtotta. A meghozott határozat is igy szól: „az évi 12 frtot ezen (t. i. egyházmegyei) gyámolda céljaira szeretné felhasználni,“ tehát csak felhasználni addig t. i., mig az országos gyámolda fel lesz állitva. Miután tehát az országos gyámolda 1896 ban fel lett állitva, s miután az egyházak a 12 frtot az országos gyámoldának szavazták meg : természetes, hogy az 1895- diki hatátozat joghatályát vesztette anélkül, hogy azt életbe lehetett volna léptetni. Hogy ezen határozathozatalánál csakis az időközi állapotról volt szó, igazolja azon körülmény is, hogy p. o. a senyeházi gyülekezet 1894 és 1895. évekre be is fizette az egyházmegyei gyámoldába a 12 frtot csupán saját elhatározásából ; de mihelyt 1896-ban az orsz. gyámolda fel lett állitva, azonnal megvonta a egyházmegyei gyámoldától, és sem az egyhm. péoztárnok, sem az egyhm. soha nem követelte, hogy ezen összeget továbbra is ide fizesse. Tehát Fnlöp ur nagyan téved, midőn feltűnés nélküli szükebb körű értekezletnek (Fülöp ur itt is klikket Iá*) tulajdonítja a határozat mellőzését. Az egyházak megkérdezése is teljesen felesleges lett volna, mert hiszen ezen határozat 1896 ban lépett volna életbe, ezen évben pedig fel lett állitva az orsz. gyámolda, a 12 írt pedig az orsz. gyámoldára lett megszavazva és igy nem volt mit kérdezni valója az esperesnek sem ; sőt ha az esperes ezen ügyben kérdést intézett volna az egyházakhoz, helytelen dolgot cselekedett volna, mert azt a hiedelmet keltette volna, hogy a 12 frtot már nem is kötelesek az egyházak megfizetni. Ezekből láthatja a t. olvasó, hogy e lap 42. számában a Fülöp ur által sorszámok alá vett állítások közül a 3. és 4. számok alatti állítások mennyiben felelnek meg a valóságnak. Az 1. számra válaszom ez: E lap 34. számában szóról-szóra ezt írtam: „holott ezelőtt 2 évvel az egyházmegyei gyámoldából az addig befizetett dijjak is viszszaadattak.“ Hogy miért adattak vissza : arról én nem Írtam semmit. Tehát ez a pont nem egyébb, mint a kákán is csomó keresés. A 2 pontra nézve soha nem állítottam olyant, hogy a veszteség Fülöp urat nem érintette volna. Ilyen kérdést — melyről részemről szó sem volt — hánytorgatni csakugyan nevetséges dolog. A 3. és 4. pontokra a fentiekben megfeleltem, az 5. pontban pedig jól mondja Fülöp ur, hogy vannak személyeskedő, szeretetlenségről tanúskodó dokumentumok, mert ilyent Fülöp ur adott ki legfényesebbet, midőn maga is beismeri, hogy valóságot Írtam s mégis személyeskedő szavakkal illet cikkeiben. A 6. pontban mondottakat nevetségesnek kell nyilvánítanom. Azt Írja ugyanis Fülöp ur, hogy nekem és néhányak szemében szálka a munkálkodás, tehát én egy munkátlan, a kenyeret sem megérdemlő tagja vagyok az egyházmegyének ; Fülöp ur pedig egy láng buzgalmu munkás, (tessék csak elolvasni a 38. és 42. számokban megjelent cikkeit, mindegyikben hirdeti a maga munkálkodását ; igen kár, hogy a hirdetési dijat eltörölték) a ki az egyházat érdeklő ténykedésén kivül más egyébbel is foglalkozik (a collegialis szeretet ápolásával is ? !) egy ilyen nagy kaliberű férfiú hogyan tulajdonathat nekem olyan erőt, hogyan vádolhat engem azzal, hogy én egy egyszerű ember az ő indítványait mind eldobatom az egyházmegyével, akár helyesek, akár nem hQlyesek azok ?! No, nt. tanácsbiró ur ! Ilyen befolyást ne tulajdonítson nekem, mert ilyen befolyásom sohasem volt, arra nem is törekedtem. Hanem azok az indítványok maguk buktatják meg magukat. Azt azonban a nyilvánosság előtt is egész őszinteséggel beismerem, hogy munkásság tekintetében Önnel soha sem vetélkedhettem, de más részről azt az állítást, hogy én előttem a munkásság szálka volna, mint valótlan állítást azon megjegyzéssel utasítom a leghatározottabban vissza, hogy a tapasztalat igazolja, miszerint olyik embernek a sok munkája is keveset ér. Őrségi. Templomszentelés Komárom-Szent-Péteren. Orömünnepe volt okt. 21-én a komáromszentpéteri egyháznak. Megújított és átalakított templomát e napon avatta fel Antal Gábor püspök ur. A főpásztor 21-én reggel indult el Komáromból gróf Zichy Miklós diszes négyes fogatán az ünnepség színhelyére. A község határán a szentpéteri ref. gazdák 50 lovasból álló bandériuma fogadta, majd a falu végén felállított diadalkapu előtt Kollányi Miklós helyi jegyző üdvözölte a polgári község nevében püspök urat; az üdvözlő beszédre adott szives válasza után, harangzúgás, mozsárdurrogás és lelkes éljenzés között, fellobogózott házak útvonalán történt a bevonulás a diadalkapuval ékesített leikészlakra. Itt a presbyterium élén Tóth János lelkész fogadta püspök urat, meleg szavakkal tolmácsolva a gyülekezet kétszeres örömét az örömnap megérése és püspök ur megjelenése fölött. Püspök ur válasza, melyben elismerését fejezi ki a gyülekezet áldozatkészsége felett és buzdítja a népet az ősök példájának követésére, kik annyi üldöztetés között is fentartották a gyülekezetét és megőrizték hitüket: sokak szemébe varázsolt könnyet. A beszéd után 12 iskolás leányka állott püspök ur elé, kiknek egyike csinos vers kíséretében egy diszes virágcsokrot nyújtott át neki — majd a templomba hivogató harangok zúgása között gyülekeztek a lelkészlakon a meghívott vendégek, kik között ott voltak püspök uron kivül, Veress Ede esperes, Kovács Géza bátorkeszi, Mórocz Mihály ó-gyallai, Puskás Lajos martosi lelkészek, Osváld Kálmán püspöki titkár. Jelen voltak még mélt. gróf Zichy Miklós és neje, Feszty Béla országgyűlési képviselő, Balogh Imre főszolgabíró, a helybeli intelligentia stb. A harmadik harangszó elhangzása után vonult a gyülekezet püspök ur vezetése mellett a templom elé, hol püspök ur felhívta a helyi lelkészt, átadván neki a templomkulcsát, annak kinyitására. A 74. dicséret felemelő accordjai mellett vonult be a nép a templomba,
