Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-11-11 / 45. szám
747 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 748 boldogtalan királyné lett, a ki senkinek se árthatott, őrült tanaiknak áldozata. Azután meg a hely is, hogy a gyilkosság Genfben történt, előttünk olyan hihetetlenné tette a hirt. Genfben, a honnan egykor a világosság áradt szét az emberiségre! Micsoda visszaesése ez az ingának, micsoda megtörése a haladás törvényének! Mindez oly megfoghatatlan volt előttünk, s koholmánynak tartottuk az egészet, mígnem megjelent az első fekete zászló, azután a másik, a harmadik és azután sok sok egymásután, s mint egy fekete felhő általános mély gyász borult egész Magyarországra. Zúgtak a harangok az egész országban, minden magyar temetett akkor, mikor utolsó nyughelyére kisérték Magyarország hőn szeretett királynéját, az ősi császárvárosnak, Bécsnek fejedelmi kriptájába. Nem hiába, hogy nem mi temethettük el dicsőült királynénkat, mi még mindég temetünk, temetünk még ma is midőn évről-évre megújul emlékezete, felsir azután lelkünk, a kit feledni nem bírunk. Most is koszorúba kötöttük az emlékeket, miket mint hervadó virágokat a mezőkről, a történelem lapjairól innen-onnan összeszedegettünk, hogy igy koszorúba fűzve azokat, letegyük ez ősi főiskola részéről a dicsőült királyné koporsójára. Talán ez egyszerű virágok is szíves fogadtatásra találnak ott, megérzi az a nemes sziv, a mely oly igazán szeretett bennünket, hogy ezek mind az „imádott hazából“ Magyarországból valók. Kis Ernő. Végszó nt. F ü 1 ö p József egyhm. tanácsbiró urnák. Első sorban nekem is türelmét kell kérnem a t. olvasónak, hogy ezen válaszommal nehány percnyi idejét igénybe veszem. Megvallom, a válaszadásra semmi kedvem nincs, mert a kiket a szóban levő ügy érdekel, úgy is ismerik a viszonyokat, ép azért, ha csupán az ón személyemről volna szó, nem is válaszolnék ; ámde Fülöp ur vádolja az egész egyházmegyét, mert indítványát elvetette; vádol engem és „néhány ad magamat,“ tehát több lelkészrársamat is ; ez a körülmény kötelességemmé teszi, hogy Fülöp urnák állításait a maguk értékükre leszállítsam a nyilvánosság előtt is. Kezdem tehát a dolgok rövid ismétlésén. Mint gyűlési tudósitó, a valóságnak megfelelőleg azt inam Fülöp ur szóban levő indítványáról, hogy „ezen indítvány, különösen annak indokolása kellemetlenül érintette a lelkészi kart.“ Ezen állításom valóságát Fülöp ur kétségbe nem vonta, mert nem vonhatta ; sőt eső után még a paraplit is feltartja, midőn azt Írja, hogy ha tudott volna a collegák felháborodásáról, indítványát vissza vonta volna. Tehát beismeri, hogy a valóságnak megfelelőleg, híven tudósítottam e lapot és mit kaptam érte ? Azt, hogy Fülöp ur a collegialis szeretetről tart nekem egy nagy leckét s hogy a collegialis szeretetről mindjárt példát is mutasson — nem a személyeskedés kerülésével igyekszik cáfolni, hanem nyomban elnevez „ferditönek,“ „rágalmazónak“ ntudálékosnak„feltűnni akarónaku stb, Mindezt c-^ak azért, mert olyan valóságot írtam, melyet ő sem vonhatott kétségbe. íme tehát az egyik kép Fülöp ur collegialis szeretőiéről-Továbbá azt írja Fülöp ur: „ Tehát közölve lett mindenkivel, (s aláhúzott szavakkal írva) velem nem! Az egész ügy tehát hátam megett volt szóbeszéd tárgya. Íme a szeretetteljes collegialis indulat.“ Halljátok, őrségi collegák ezeket az arrogáns szavakat ! íme megvagytok róva, megvagytok leckéztetve, a miért Fülöp ur beleegyezése nélkül, vagyis az ő szavai szerint ,iháta megettvelem és egymás között beszólni mertetek ! Titeket nem érdemesített Fülöp ur arra, hogy indítványát veletek megbeszélte volna, de nektek feltétlenül kötelességtek lett volna előbb erre Fülöp úrtól engedelmet kérni és mivel ezt nem tettétek, mivel egy ilyen felsőbbség háta megett egymá-sal beszélni, sőt az indítvány felett megütközni mertetek, megrovási ka'aud az osztályrészetek. L°ckét kaptatok a collegialis szeretetről. íme a második kép Fülöp tanácsbiró úrról. Fülöp ur nem vonja kétségbe, hogy indítványa mindegyik lelkésztárssal közölve lett s mindegyik megütközött felette és a lelkésztársak között egy sem akadt olyan, a ki ezen megütközésre figyelmeztette volna. Tehát beismeri, hogy mindnyájan egy véleményen vo'tunk, és mégis Fülöp ur mindenütt klikket lát, mindig nehányad magamat említ. Cgy-e bár furcsa egy klikk lehet ez ?! Ez a rémlátás a harmadik kép Fülöp úrról. Fülöp ur folytonosan az 1895-iki határozaton nyargal s mintegy megpirongat, hogy miért nem kértem tőle felvilágosítást, mulasztással vádolja az egyházmegye elnökségét, miért nem lettek az egyházak ezen ügyben felkérdezve. Hát ezennel tudatom Fülöp úrral, hogy ezen határozatot én ismertem, sőt ismerem annak genézisét is. És pedig a dolog igy áll : 1893. év tavaszán az ácsi presbyterium felhívására az őrségi gyülekezetek többsége lelkészük után 12 —12 frtot szavaztak meg az országos gyámoldára; ismétlem, az országos gyámoldára, nem másra. Azt hiszem, Fülöp ur is emlékszik, hogy a convent ezen időben már megkezdte a munkát az országos gyámolda felállítása tárgyában; azonban az ügy elhúzódott 1896 év tavaszáig. A 12 frt tehát már megvolt szavazva 1893-ban, de ekkor még nem lévén országos gyámolda, tanakodtunk a felett, hogy hova fordítsuk a 12 frtot addig is, mig az orsz. gyámoldd felállittatik. Ennek a tanakodásnak eredménye az 1895-iki határozat ; tehát ez a határozat csakis az időközi állapotra vonatkozik, mert — különösen ha figyelembe vesszük a hosszú huza-vonát, mely az orsz. gyámolda felállítását megelőzte, — 1895 jul. 1-ón még nem tudhattuk, hogy 1896-ban már fel lesz állítva az orsz. gyámolda. Hogy a dolog igy áll, azt nemcsak a határozatot meghozó lelkésztársaim igazolják, de igazolják az indítványnak következő szavai is; ,,Olvastatott R. J. lelkész urnák az iránti indítványa, hogy gyülekezeteinktől az orsz. lelkészi gyámolda céljaira Jelajánlott 12 jrt szedessék be és oly módon használtassák fel.“ stb. Tehát az indítványozó is nem az országos gyámot-
