Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-11-04 / 44. szám
729 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 730 A népeknek ama csodás felébredése, melynek haj nali sugára 1517. okt. 3l-én csillant fel; Luther s társai nagy lelkének útjelző fellángolása, melyhez a reformatio egész munkája s minden vívmánya fűződik, nagyszerű ünnepe a világnak, a Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe mindazok szivében, a kik jobban szerették a világosságot a sötétségnél és keresték az igazságot minden igyekezetökkel. Nem varázsütésre született e nap, előzményei vissza nyúlnak a múlt idők homályába. Az Ige, az eszme, mely a reformátorok ajkán újra testet öltve szétáradt a nagy világ minden zugában, nem uj. Csak a régi öltött újra szárnyakat. Katholikus atyáukfiai gyakran fölvetik a kérdést: Hol volt a ti evangeliomi keresztyénségtek a 16. századbeli reformatio előtt ? E kérdésre igen egyszerű a felelet: A hű, kegyes, evangeliomi szivekben, minők találkoznak minden században, — dacára a pápai átoknak, börtönnek, kínzásnak, inquisitionak s a máglyák lángjainak. Avagy az apostolok s tanítványaik nem az evangeliomi keresztyénséget vallották-e, — nem ők Írták-e azon iratokat, melyekhez való tántorithatatlan ragaszkogásukért evangeliomi keresztyéneknek neveztetünk. Egy Jräneus, Chrysostomus, Augusztinus, Basilius, Hieronimus s az ókor nagy egyházi atyái a szó szoros értelmében evangélikusok voltak. Lelkűk rokon a mi lelkűnkkel s nem vonjuk meg tőlük tiszteletünket. A valdensok, kik koruk „aranyos keresztyénség“ében megbotránkoznak és az evangélium praedicálását óhajtják s a maguk módja szerint hirdetik is a népnek s ezért kiteszik magukat minden üldözésnek s halálra kinoztatják magukat, mint a vadállatok, az Albigensek, a kik hasonlókép törekesznek, az igazságra s érte mindent készek eltűrni, a Lollhardok, a kik az evangéliumot, anyanyelvükön kívánják hallani s édes anyjuk nyelvén kívánnak Istenükhöz imádkozni; Wiklif, a ki népe kezébe angol bibliát ad s ellene szegül a pápai hatalom túlkapásainak ; Huss János, a ki praedicál a pápaság ellen, s cseh honfitársait a latin helyett, melyet nem értettek, honi nyelvükön tanitja éuekelni és imádkozni s az úrvacsorát a maga egé-zében kívánta kiszolgáltatni, — ők azok, igen és még sok ezeren, a kiket a történelem följegyzett vagy föl sem jegyzett, a kik által az evangéliomi keresztyénség nagy élőfájának gyökerei megszakítás nélkül nyúlnak vissza az apostotolok korába. Luther postil iái első kiadásainak egyikében egy régi fametszet három férfiút ábrázol, a kik közül az első acél s kovával akar szikrát ütni, a második egy odakészitett fáklyával törekszik felfogni a kiugró szikrát; a harmadik magasra emelt jobbjával megcsóválja feje fölött a lobogó fáklyát. A három alak könnyen felismerhető. Az első Wiklif, kinek leikéből a szikra kipattant; a második Huss, kinek lelkesültsége amazétól fellángol; a harmadik Luther, kinek osztályrészéül jutott, hogy az igazság égő fáklyáját meglobogtassa kortársai feje felett, hogy magával ragadja a világosság s igazság barátait s rémületbe ejtse a sötétség fiait. Az evangéliumi egyház lényege és hittartalma szerint idősebb, mint a katholikus; mert a mi hitünk az ős apostoli s nem a kath., melyet a középkori hozzáadások nagyon kibővítettek s elferdítettek. .Az isteni igazságok olyau sorsra jutottak, mint a magasból lehullott hó, mely tisztán esik a földre, de aztán összekeveredik a föld porával. így a Jézus és apostolai által hirdetett eredeti, ős keresztyéni tanokba is belekeverték az emberi tévedés, bűn és balgatagság porát, úgy hogy szinte nehéz belőle az eredetit kiválogatni. Bátran mondhatom egy katholikus atyámfiának: mondj nekem bármely tant vagy szokást, a melyben a te egyházad az enyémtől eltér és én megmondom neked, ezt az eltérést mikor, melyik pápa vagy zsinat vette be egyházad tanai közé s sanctionálta. 300 évig, az üldöztetés legnehezebb napjaiban tisztán megmaradt az ős keresztyén hit, legfeljebb halvány nyomai tűnnek fel a jövendő tévelygéseknek, — de a keresztyénvallásnak római császári, államvallássá emelésével — vagy helyesebben — sülyesztésével, a pogányság vad tömegének a kér. egyház sarkig tárt kapuján történt beözönlésével mindenféle pogány dolgok csúsznak be a keresztyénség látszata, neve és leple alatt. A túlhajtott Máriakultusz, bucsujárás, szentek segitségiil hívása a negyedik században kezdődik. Űrnapját — ma a katholikus egyház legfényesebb ünnepe — egy 1264. évi pápai bulla rendelte el a vele összefüggő átlényegülési tannal együtt. S az egész alapszik egy apáca visióján. A fülbegyónás szintén a 13. századba vezethető vissza. Az urvacsorai kehely elvonását ugyanaz a kostnitzi zsinat mondá ki a 15. század elején, mely Husst megégette. A tisztitó tűzről szóló tan, a vele összekötött, halottakért mondatni szokott misével együtt, az 1439- iki Üórenci zsinaton nyerte meg az egyházi sanctiot. A pápa csalatkozhatatlanságának dogmája s az immaculata conceptio újabb keletűek s ünnepélyesen IX. Pius Pápa proclamáfta őket. Minden katholikus, a ki e dogmákat elveti, féleretnek egyháza szemében, fél protestáns a mi szemünkben. Lám mily uj keletűek az elválasztó kath. tanok, ezért mondhatjuk mi, hogy mi vagyunk az ősapostoli keresztyének, s a róm. kath. egyház keresztyénsége — bár mennyire igyekezzék azt reánk tolni — újabb a mienknél. A reformátorok kívánsága, melyet mindennapi imájukba foglaltak, nem volt más, minthogy a keresztyén egyház hallja meg és vegye szivére az ébresztő szót: „Vissza az evangéliomhoz !u A reformátorok semmit sem akartak kevésbbé és semmitől jobban nem féltek, minthogy újabb szakadás támadjon a Krisztus egyházában. De miért nem hallgattak el, mikor a vészt látták s miért nem hagyták menni tovább az egyházat a maga utján a béke kedvéért? Mert nagy jó ugyan a béke, de Isten igazsága a legfőbb jó s ezért ha az igazság ellenségei nem hátrálnak, a békét is fel kell áldozni. Elég világosan kifejezte ezt Krisztus, midőn azt mondá, hogy nem azért jött e földre, hogy békességet hozzon, hanem harcot és igaza van Luthernek,
