Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-09-30 / 39. szám
Tizerjegyedik évfolyam 39. szám.PápaJ 1900. szeptember 30.-A. lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez Kis József felelős szerkeszlő ozí— mére külöeiidőls. * DUNÁNTÚLI Az egyház és iskola köréből. A (liiiÉliíli ev. rcf. cgyházkerölet hivatalos közlőivé. * —§—#—§— Blegjclenik minden vasárnap. Az előfizetési diiali (egész évre 8 kor., félévre 4 kor.), hirdetések, reclam at lók Faragó János főmunkatárs ezimére küldendők. #---------------------------O Tisza Kálmán egyházkerületi főgondnok beszéde 1900. szept. 25-én, a dunántúli ev. ref. egyházkerületnek Pápán tartott ülése alkalmából. Fő tiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés! Legjobbnak tartottam volna nem rabolni a közgyűlés idejét elnöki beszéd tartásával, de mint már a legközelebbi, márciusi közgyűlés alkalmával, úgy most is olyanok a viszonyok, hogy ehez ragaszkodnom nem lehet. Igyekezni fogok rövid lenni és annyival inkább lehet felszólalásom rövid, mert főt. püspök urunk jelentésében kiterjeszkedve a felekezetek közötti viszonyokra is, igaz keresztyén szeretettel, türelemmel, de egyúttal határozottsággal jelezte e viszonyok között teendőinket. A f. évi márciusi közgyűlés kezdetén jeleztem, hogy némi reactionaries áramlatok a külföldről hozzánk is kezdenek áthatolni s ez azóta még nagyobb mértékben történt. Kern régi ideje hallott mik, ködömben általam minden irányban tisztelt férfiaktól, oly beszédeket, melyek a mult sötét századok szellemét árasztották el. Ezekkel szemben meg kell tartanunk higgadtságunkat, nyugalmunkat, de az ily törekvéseket minden alkalommal erősen vissza kell utasitni és talán, ha hitfeleink körében ezek minden irányban elterjesztetnek, még oda is hathatnak, hogy ezekben a hitbuzgóságot, a lelkesedést elevenebbé, tevékenyebbé alkossák. Ha pedig ezen beszédek, ezen irányzat jobban terjedve, vagy tettlegességekre vezetnének, vagy izgatássá fajulnának, az állami hatalomak is be kell, kötelessége közbe lépni, mert hiszen annak egyik legszentebb feladata a felekezetek közti békét ez országban megvédeni! Azonban, midőn ezen ultramontán törekvésekkel szemben állást foglalunk, nagyon vigyáznunk kell arra, hogy senki se hihesse, hogy mi általában a katholicizmus és katholikus honpolgáraink ellenében foglaltunk állást. Hiszen a történelem tanúsítja, hogy «zázadokon keresztül a mi egyházunk életének is, de az által a magyar állam biztonságának kivívásában mindig együtt működtünk. Régebben is voltak ultramontanok, voltak, kik felekezetűnket is üldözték és a történelem tanúsítja ismét, hogy még a békésebb időben is, úgy 1790—91-ben, mint a negyvenes évek törvényhozásában azt, hogy a békekötéseken nyugvó jogaink, ka nem is teljességben, de oly mértékben valóban életbe léptek, a mi elég volt egyházunk fennmaradására és felvirágzására: saját buzgalmunkon kívül jó katholikus, de nem ultramontán hazafi társainknak köszönhetjük. Sőt a legutóbbi időben is, midőn az absolut hatalom önkormányzati jogaink megsemmisítése utján akarta egyházunkat, ha nem is talán megsemmisíteni, de megbénítani; hitfeleinknek ez országban mindenütt kifejtett, igazán bámulatra méltó lelkesedésén és áldozatkészségén kívül épen annak is köszönhetjük, hogy a bajoktól menekültünk, mert katholikus, jó hazafi polgártársaink mellettünk állottak. Ha valaha, úgy most szükség van arra, nemcsak felekezetűnkért, de talán még inkább hazánkért, a mely aztán felekezeti külömbség nélkül mindnyájunknak közös érdeke: hogy a mostani sötét áramlatokkal szembeálljunk és 89
