Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1900-09-09 / 36. szám

593

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

594

kellett elégedniük a magán összejövetelekkel és saját házaikban való ájtatoskodással -- és tagjainak kath. papok által való keresztelését, eske’ését és elteme'é?ét megnyugvással tűrnie kellett. Hiába folyamodtak 1687. dec 10-én Magyarország evangélikusai a megkoronázandó királyi főherceghez Józsefhez, panaszaik orvoslása, s templom-, papiak-, iskola-, temető-, harang- és kegyes alapítványaik, különösen a nagyszombati ág. és heív. hitvallású két templom visszaadása iránt, melyeket az ezen vallásu ottani lakosok sajátjukból építtettek — mert mit sem nyerhettek, s ezen reményükben is megcsalatkoztak szegények. Ha figyelembe vesszük e mellett a határtalan elnyomatásokat, boszantásokat, rágalmazásokat és hitük elhagyására való csábir ásókat, melyeknek az eredeti Krisztustan követői minduntalan ki voltak téve: akkor a csudálat és tisztelet legmagasabb foka hatja át lelkünket, hogy ezen három évtizedig tartott balsors teljesen le nem sújtotta őket. Vallásukhoz való ezen szilárd ragaszkodásuk, ha rövid időre is, de megérte jutalmát az által, hogy 1704- ben uj napfény derült reájuk.

II. Rákóczy Ferenc, jóllehet katholikus volt, a tokaji országgyűlésen hozott határozatot, a hova csak hatalma terjedt, mindenütt végrehajtotta s elrendelte, hogy az evangélikusoktól elvett templomokat adják vissza. így tehát a mondott évben Nagyszombatban is megjelentek Rákóczy biztosai s bennünket templomunk birtokába ismét visszahelyeztek. Ezt csakhamar átalakították ev. istenitiszteleti helylyé s benne már a következő év december 12-én, advent B. vasárnapján istenitiszteletet tartottak, melyet a nagyszombati egyház által német-szláv lelkészül meghívott, 1704. nov. 7-én Selmecbányán felszentelt és a magyar evang. egyháztörténetében ismeretes hitszónok Mittuch Ádám végzett el. Miután a templomot teljesen helyreállította s berendezte a gyülekezet : 1706-ban, ádvent 8. vasárnapján megünnepelte visszaadásának évfordulóját. Magasztos örömüket híven jelzi Brezina Sámuel akkori tanító által szerzett s a régi anyakönyvbe feljegyzett dicsének. Ugyanazon szerző ezen ünnepélyre egy Chronogrammot is irt, melynek minden versszaka az 1706. évet jelöli.

Általános volt tehát az öröm, mely ezen zivatar s hullámokkal küzdött egyház tagjait elárasztotta s ettől áthatva rendezte belső ügyeit is. Bevett szokás szerint, 1707. január 1-ón, az istenitisztelet végződtével a templom és iskola hivatalnokai, — az egész gyülekezet és az öszszes szavazati joggal biró egyháztagok jelenlétében részint megerősittettek, részint mások által pótoltattak. Felügyelő maradt Czauner István ; Maythán Miklós egyházi elöljáró 2 évi másod elnöksége után leköszönt, helyébe Mágnusz András választatott meg, ki mellé Lübek Keresztély rendeltetett ki. A lelépett elöljáróság rövid idő múlva, január 25-én, saját tanácsházában, az egyház eddigi számadásait megadta, melyek a felügyelő s több konventi tag által megvizsgáltatván, helyben hagyattak és egy diszlakomával befejeztettek. A következő husvét hétfőjén több üresedésben levő állomás töltetett be, s az egyházi kormány következőleg alakult meg ;

Czauner István előkelő keresked", mint felügyelő- Hagen Dávid szappanfőző, — Mágnusz Keresztély, Hasenberger János, Maythán Miklós, Mágnusz András, Lübek Dávid kereskedő, Kecskés Jónás, a csehek közül Malitzky Mátyás lakatos és Miskóczy Mátyás szűcs elöljárók, Thima Jakab János keztyüs, mint egyházfi.

Ezen, tengődóséből ismét feltámadt egyház, lelkésze iránt való tiszteletének és szeretetének egyik jelét, az illető a régi anyakönyv 8. lapján sajátkezüleg következőkben adja elő : „Nem feledendő itt el, a jótékonyság eme vonása, hogy az evang. gyülekezet, nemcsak a huzamomosabb ideig betegen fekvő Luther Kristóf János M német hitszónokot, felügyelet, ápolás és jótéteményekben hiányt szenvedni nem engedte, hanem úgy a modori orvost, mint a helybeli gyógyszerészt is teljesen kielégítette : quod grato agnoscitur animo — mit hálatelt szívvel elismerek. Az égboltozaton azomban ismét csak rövid ideig mutatkoztak az öröm sugarai, csakhamar jelentkeztek a vészmadarak ! Egy kath. vallásu polgár Porente Mihály kovács ugyanis, 1707. feb. 8-án az evang. templomban megjelent, hol a lelkész távollétében a reggeli imádságot a kántor végezte s rákiáltott, hogy „mi beszélni valója van neki ott, holott ő nem pap.“ Az istenitisztelet ezen nyilvánvaló és valóban büntetést érdemlő háboritása, a Bákóczy hatalma alatt álló városi elöljáróság által megbüntetett olyképen, hogy vádlottnak nehány napot kellett az őrszobában tölteni és az evang. templomban bocsánatot kérni, mely a gyülekezet jelenlétében u. a. hónap 15-én, a reggeli imádság után nyilvánosan meg is történt.

Azomban kinek ne lebegne e mellett, szeme előtt az előző cikkben említett Tremei pékné esete, ki bizonyára csekélyebb kihágás miatt, sokkal szigorúbban és érzékenyebben lett megbüntetve ? ! Mivel a jezsuiták egvrészének Rákóczy fejedelem parancsa folytán, május 12-én, innen el kellett költözni, megtörtént, hogy tanítványaik e miatt annyira megharagudtak és fellázadtak, hogy a következő éjjel indokolatlan bosszúból templomunk s a papiak ablakait beverték ? Ilyen s más hasonló vészmadarak mutatkoztak az égen, mig a következő év végével a leghevesebb roham csakugyan ki is tört.

14. Templomunk utolsó, erőszakos elvétele 1708-ban.

Mikor Rákóczy szerencse csillaga Trencsén és az attól egy órányira fekvő Hamri helység közötti, reá nézve szerencsétlen csatában 1708. augusztus 4 én hanyatlani kezdett, úgy annyira, hogy többé fel sem ragyogott s Nagyszombat, Heister tábornok vezetése alatt a császár serege által bevétetett: templomunk negyedszer s utoljára vétetett el tőlünk erőszakosan. Irtózatos volt ezen jelenet! A Jézus nevét viselő papirendnek elfojtott dühe a leghevesebb módon tört ki. Karácsony napján történt, a midőn az evangélikusok a világ megváltója születésének megünneplésére áhitatosan épen összegyülekeztek volt, mikor a fentmondott papirend több tagja, a német katonaság élén templomunkhoz vonult s ott állást foglalva, az istenházából kiözönlő ev. keresztyéneket a legocsmányabb módon megtámadta, kezeikből az imádságos és énekes könyveket kiragadta és egy készen álló máglyán elégette. Erre a „durva harcosok vad csordái“ *) a temp*) Hasonlítsd össze: Schiller «Tilly» cimü költeményével.

36*