Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-01-28 / 4. szám
53 DUNÁNTÚLI PROTEST ANiá LaP. 54 git. Egy dolog azonban bánt s ez az: k: több terhet visel, annak több joga, több szavazata legyen az egyházban s a teherviselés száma = Jog. Vagy az nem demokrácia'?! o A regiek elmúltak, imé mindenek megújultak *). Szives üdvözlet Kis József pápai lelkész úrhoz. Sokan vagyunk, a kiknek igaz és benső örömet szerzett a pápai reform, egyház választása, midőn Téged, kedves barátom, meghivás utján a Huszár Gál, Sztáray Mihály, Patai István, Kanizsai Pálfi János, Szeli György, Séllyei István, Csuzi Cseh Jakab, a két Torkos Jakab, Tóth Ferenc, Liszkay József, Széki Béla, Kis Gábor örökségébe lelkészéül megválasztott, s ez által oda irta nevedet az emlitett dicsők nevei után, nem azért, hogy ezen tényével eddigi működésed elismeréséül koszorút fonjon homlokod körül, hanem azért, mert Téged tartott méltónak arra, hogy kiváló elődeid munkáját befejezzed. Engedd meg, kérlek, ha felhasználom ezt az alkalmat arra, hogy a dunántúli egyházkerület szemefényének, a pápai egyháznak teendőit — sine ira et studio — felsorolom, mert megvagyok győződve arról, hogy megválasztásod a kálvinista praedestinátió szerint elhívást jelez, a befejezendő alkotások megvalósitására. Ha a pápai egyház múltját vizsgálom, verőfényes ragyogással tündöklik az felém s beszél régi dicsőségről ; sőt úgy tetszik, mintha a reformáció kezdetétől fogva dicsfény övezné körül ezen egyház nevét, a mely kiemelte a körülötte levők közül s lett azoknak természetes központjává. Emlitsem-e, hogy tiz pápai lelkész ült már a dunántúli egyházkerület püspöki székében? Hivatkozzam-e arra, hogy Pápának a régi időben (az árvaság korát kivéve 1790-ig) állandóan két rendes lelkipásztora volt. Szóljak-e arról, hogy ezen egyházban van a dunántúli egyházkerület főiskolája, s a jövő reményének az ifjúságnak ebben kell ihletet, lelkesedést merítenie, ha nem akarja kezéből kiejteni a vértet, melylyel védelmezi intézményeinket, a zászlót melylyel magasra tör: excelsior! Nem, nincs erről sok mondani valóm, közismeretü dolgok ezek, s csak arra valók, hogy velük hassunk a jövőre, mert a jelen nagyon sivár. A mi templomaink, egyházi épületeink legnagyobb része II. József uralkodása idejéből való, s ha az attól *) E kedves levél már hét hét óta hever a üókomban. írója szándéka szerint azonnal ki kellett volna adnom lapomban ; de nem adtam ki. Hogy miért ? Ne kérdezze a tisztelt olvasó ; az az egy bizonyos, hogy nem azért, mintha engem kicsinyelne, támadna az én kedves barátom. Sőt egypár megtisztelő jelzőt, a miket csak az ő szeretete, egyéniségemet túlbecsülve, illesztett nevem elé, töröltem. Hogy miért adom ki éppen most ennek tisztán alkalmi oka van Ez az alkalm' ok a Pápai Újság ma egy hete megjelent számában olvasható s a **) alatt levő megjegyzésben felvett közlemény. lefolyt száz évre visszagondolunk, bizony nem csodálhatjuk, ha az újra szervezkedés idejében, nem igen építettek monumentális templomokat s azóta akarva nem akarva, majdnem mindenütt újra építették azokat. Csupán Pápa állott meg mozdulatlanul, s nem adott hangot arról, hogy az 1783-diki alkotást kiakarná építeni. Nem azt mondom evvel, mintha a mostani templom nem felelne meg céljának, hanem csak azt akarom jelezni, hogy a vallás szabad gyakorlatának korában a pápai reform, egyh. temploma nem maradhat százados eldugott állapotában, félre eső helyen, senki által észre nem vétetve, mert az egész egyházkerület szeme oda néz, mert példaadásra hivattott és nem fejtethetik el a hegyen épített várost. Nem azért emelte egymásután az egyházkerület sem nagy áldozatok árán a tudomány és nevelés palotáit, mintha a régi épületek falai között elalvófélben lett volna a hit és tudomány fáklya lángja, hanem azért, hogy uj szövétneket gyújtson általuk moribus et musis. Ki kell bontakoznia a pápai egyháznak is szegényes helyzetéből. Ha száz év előtt közel huszonötezer forintot Összehordott az ősök buzgósága, hogy ismét anyaegyház legyen : ma is meghozza mindenki az áldozatot, ha lesz vezér, a ki kibontja a százév óta összehajtott zászlót és felépül Pápán az ötödik református templom, melynek dicsősége nagyobb lesz, mint négy elődjéé volt. Mivel Téged, édes barátom, olyan férfiúnak ismerlek, a ki tettre kész, ügybuzgó, im előtted a pálya. Szép és nemes, vedd kezedbe a zászlót, rázd fel a lágy melegeket szendergésükből, lelkesítsd az áldozatra készeket, biztasd a csüggedőket, győzd meg az ellene szegülőket és magad mellett találod az építés nagy munkájában a jókat és igazakat, a kik diadalra segitik a szent ügyet. Mindenek felett ne felejtsd el, hogy az egyházkerület 280 anyaegyházának áldozatkészségére is hivatkozhatsz, ha a pápai egyházat múltjának és jövőjének megfelelő polcára kiakarod teldpiteni, mely munkára Téged hivott el a Gondviselés **). **) Ugyan kinek a szive ne dobogna hangosabban ennek a piófétai lelkesültséggel irt buzdításnak olvasásakor? Bizony nagyon, de nagyon jól esik nekem, jól esik az egész gyülekezetnek az a meleg rokonszenv, az az igaz lelkesülés a mi kedves reményeink megvalósulásáért. És bizodalmunkat, hogy hasonló jóindulattal vannak irántunk szeretett hitsorsosaink szerte az egész egyházkerületben, épp úgy megerősíti az a szépszámú üdvözlő levél, a mit közelből és távolból kaptam, mint ez a nyílt levél. Szeretném, ha méltó lehetnék én, ha méltó lehetne gyülekezetem arra a szeretetre és testvéries érszületre, a mi e levelekből felénk árad. Minden esetre igyekezni fogunk rá. Addig is nagyon köszönöm a felajánlott baráti jobbot és áldozatkészséget ! Mivel valósággal közóhajtás az, a mit Thúry barátom üdvözlő levelében emleget, annyival sajnálatosabb, hogy a Pápai Újság, mely főgymnasiumunk tanárai egy részének támogatásával áll fenn s a melynek felelős szerkesztője Győri Gyula főgymnasiumunk tanára, január 21-diki számában tőle telhetőleg diszkreditálja azt a szép tervet, a melyre egyházközségünk és egyházkerületünk vezető férfiai is nagy szeretettel és érdeklődéssel gondolnak, t i. hogy templomunkat zárt ‘ 4.*
