Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-08-05 / 31. szám
Tizenegyedik évfolyam. 31. szám. Pápa, 1900. augusztus 5. DUNÁNTÚLI «----------------------------« A. lop szellemi részét illető közlemények a sze rkesztőséghez Kis József felelős Hzeikeez: Ő ozl— mére kulöeiidőli. ft--------------------------ft Az egyház és iskola köréből. Â (Mii ev. ref. egyliázkerület hivatalos közlönye. megjelenik minden vasárnap. ft-----------------------------« . A.z előfizetési dijak (egész évre 8 kor., félévre 4r kor.), hirdetések, reolainatiők Faragó János főmvmkatárs ozimére küldendők. ft---------- ---------------ft .Á lelkészek korpótléka. A Marcal-vidéki lelkészértekezleten felolvasta : Bállá Dezső kupi ev. ref. lelkész. A mi a lelkészi korpótlék szükségességét illeti, arra uem kell sok szót vesztegetnem. Ma, amidőn az egy lelkészi pályát kivéve mindenütt meg van az előléptetés; ma, midőn minden pályán gondoskodva van arról, hogy a család növekedésével növekedjék a családfentartó jövedelme is, azt hiszem mindenki belátja, hogy egy 4—6, esetleg 8—10 tagú család fentartására 8, illetve 600 írt nem elégséges. Hivatalunk disze, tekintélyének fentarthatása, sőt kötelességünk lelkiismeretes teljesithetése is egyiránt sürgősen megkövetelik, hogy tegyünk meg mindent, a mit önérzetesen megtehetünk arra nézve, hogy anyagi helyzetünk javíttassák. / Epen ezért nem érthetek egyet a bakonyi lelkészi kör tudósitójával, a ki egyházi lapunkban úgy nyilatkozik, hogy körük ezen mozgalommal, — mint a melynek csirája nem az egyház földjéből nőtt ki, — nem rokonszenvez. A világ halad, a kor követelményeket állít elénk, a melyek előtt meg kell hajolnunk; anyagi áldozatokat követel, melyek elől magunkat, ha hiv szolgák akarunk lenni, vonogatnunk nem szabad. Pál apostol még kosárfonásból tartotta fenn magát s ma nyugodt lélekkel vesszük fel szerény fizetésünket, mert ez máskép nem lehet. Nyugodtan hozzájárulhatnánk hát ahoz is, hogy a lelkészi korpótlék ügye rendezve legyen. Csak az a kérdés, lehetséges-e ez? S ha igen, miként? 3 természetes forrás kínálkozik erre nézve. Első volna, hogy a gyülekezetek, melyek egyéb javadalmazásunkat adják, ezt a terhet is vegyék magukra. Ámde gyülekezeteink szegénysége, az óriási egyházi adó, szinte olyan nyílt seb egyházi életünkön, a melynek gyógyításáról mielőbb gondoskodnunk kell, s ezért ez a forrás tekintetbe nem jöhet. 2-dik forrás volna a közalap. Közalapunk jövedelme azonban annyira szét van forgácsolva, hogy ezt végletekig vinni nem tanácsos. Szegény egyházak, missiók, szegény lelkészek segélyezése; újabban tervezve van a lelkészi nyugdíjintézet, egyházi adó rendezése. Közalapunkkal oda jutunk lassankint, hogy elmondhatjuk : «sokat markol, keveset szőrit.» Arról is le kell hát tennünk, hogy a közalap segélyével hozzuk be a korpótlékot. Hátra van még a 3-ik forrás. Az 1848. XX. t.-c. világosan kimondja, hogy a felekezetek szükségeit az állam köteles fedezni. Ezzel volna egyedül megoldható ez a kérdés. Ezt kellene nekünk megragadni s nem alázatosan könyörögni, hanem önérzetesen követelni azt, hogy a mire törvényes jogunk van, abban részesüljünk. Igazán szégyennel kell arra gondolnánk, hogy a törvény meghozatala után 52 évvel úgy szólván semmisem történt annak végrehajtására s még nagyobb szégyennel kell arra gondolnunk, hogy a hibásak jó részt mi lelkészek vagyunk. Nekünk kellett volna és kellene minden erőnket kifejtenünk, hogy egyházunk jogos kívánságai kielégítve legyenek. 10—12 éve lehet, hogy ha jól tudom Szatmár vidékén az u. n. «közpapok» mozgalmat indítottak s a hivatalos egyház elhallgatta s végre is megszűnt az egész, a többi vidékek lelkészeinek részvétlensége miatt. Újabban, mint a «Magyar Szó»ból olvassuk, a prot. püspökök egymás után kijelentik, hogy nem tekintik a congrua-törvényt a 48-diki törvény végrehajtásának. Menjünk segítségükre, agitáljunk, hogy megnyerhesse egyházunk azt, a mi megilleti. Ezt teszi lehetővé a mi részünkről, t. elnökünk buzgósága, a ki minket összehívni kegyeskedett. Sajnos, eddig úgy volt mindenben, 30
