Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-08-05 / 31. szám
507 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 508 hogy «rólunk, nélkülünk« határoztak. Olyanok voltunk, mint az «oldott kéve,» mindegyikünk magára hagyatva; semmi társas élet, semmi érintkezés, a mi által egymást taníthattuk, bátorittuk volna. Pedig, hogy a lelki vezérek érintkezése az egyháznak milyen hasznára van, mutatja a r. catholikusok példája, a kik kitudták vinni azt, hogy az egyházpolitikai törvények, melyek — mi tagadás — részben az ő megrendszabályozásuk végett voltak tervezve, végeredményükben hasznukra vannak. Visszatérve tulajdonképeni tárgyamra: a lelkészi fizetést úgy, a mint a congrua-törvény rendezi, nem tarthatjuk rendezettnek. Indítsunk hát mozgalmat arra nézve, hogy ez a kérdés legyen összekapcsolva az egyházi adó rendezéssel, talán ilyenképen: a ft. convent bekivánta legközelebb az egyes gyülekezetekből az egyházi adózásra vonatkozó adatokat; szinte benn vannak a hivatalos adatok a lelkészi fizetésekről. Már most állapítsa meg a ft. convent, hogy az egyházi adó az államinak egy bizonyos, mondjuk 40°/0.án tűi nem mehet. A mi ezen tú.1 van, azt vegye számításba; ehez hozzáveendő a lelkészi fizetéseknek 800 írtig való kiegészítésére megkivántató összeg, valamint az összes lelkészek számára 100—100 frt ötödéves korpótlék 5 Ízben. Végül kívánatos volna püspökeink számára 5 — 5000, espereseink számára 1—1000 frt tiszteletdij . Az igy kijövő összeget ha megnyeri egyházunk, ekkor igenis kielégitettnek tarthatjuk magunkat. Az értekezlet elismerve az előadó által elmondottaknak igazságát: szükségesnek látja, hogy a lelkészi kar, mert végre is ezen fontos dolgoknak kiindulni innen kell, értekezleteken, hirlapok utján, s általában minden rendelkezésére álló eszközzel hasson oda, hogy az 1848. évi XX. t.-c. mielébb végrehajtassék. Krisztus mint prédikátor. I. Ha elég szerencsések voltunk életünk folyamán hallhatni egy első rangú szónokot, mindvégig szivesen beszélünk róla; vagy ha emlékezhetünk egy olyan egyházi szónokra, a ki először ébreszti fel bennünk a vallásos érzést: annak dicsfénytől övezett arca mélyen, kitörölhetetlenül bevésődik emlékezetünkbe. Vájjon nem kellett-e ennek megtörténni azokkal, a kik hallgatták őt, a kihez hasonlóan ember még nem beszélt? Vájjon nem kellett-e ennek megtörténni azokkal, a kik először, azon üdén hallották ajkairól a hegyi beszédet, vagy a tékozló fiú példázatát ? Jézus harminc évig hallgatott. Ez idő alatt a gondolat és meggyőződés árjai halmozódtak össze elméjében. A midőn pedig nyilvánosan föllépett, bőven Ömlőitek azok ajkairól. Lakóhelyén a názárethi és capernaumi zsinagógákban kezdett szombat napokon prédikálni. De munkásságát csakhamar kiterjesztő a szomszédos falvakra és városokra. Majd a zsinagógák szombatra és meghatározott órákra szorított istentisztelete sem elégité ki buzgalmát. Lassankint mindennap prédikált nem csupán a zsinagógákban, hanem az utcákon, tereken és még festőibb templomokban : halmok oldalán és a tengerparton. Azoknak lelkesedése, a kikhez szólott, megegyezett az Övével. Föllépésével csaknem egyidejűleg elterjedt a hire egész Szíriában és a hallgatók mindenfelől özönlöttek köréje. Ez időtől kezdve a följegyzések szerint mindig nagy sokaság kisérte, még pedig oly sűrű tömegben, hogy sokszor egymást taposták össze. Föltartóztatták még olyankor is, midőn kifáradva pihenés végett magányba szeretett volna visszavonulni és ha mikor sikerült neki egy kissé félre vonulni, türelmesen vártak visszatértéig. Hallgatói mindenféle rangból és rendből valók valának. Már pedig legtöbbnyire úgy van, hogy azt a prédikátort a műveltebb osztály nem igen keresi, a ki a tömegre hatni tud s viszont azt a szónokát, a ki a kisebb számú müveiteket kielégíti, a köznép nem érti meg. De Jézus lábainál ott ültek a jeruzsálemi és Galilea, Judea egyéb városaiból való farizeusok és Írástudók, másrészről pedig a köznép is örömest hallgatta. Sőt még a megvetett, a köztisztességen alól levő osztály tagjai is — a kikkel a zsinagógákban nem törődtek — felserkentek és megjelentek a vallásos gyülekezetekben : „Közelgetnek vala pedig Ő hozzá minden publikánusok és bűnösök, hogy hallgatnák Ötét.“ Miben rejlik ennek a mély és egyetemes érdeklődésnek a titka ? A régiek a szónoki művészetet azzal jelképezték, hogy a szónok szájából kiömlő arany lánccal vonja maga után az embereket. Miféle lánccal ábrázolható az a vonzás, melylyel Jézus az embereket magához bilincseli ? II. Midőn valamely országban vagy vidéken a vallásos élet és a predikálás alacsony színvonalon áll, az igét hatalommal hirdető Isten emberének megjelenése oly szembeötlő, miként a setét háttér még ragyogóbbá teszi a fénysugárt. Ilynemű setétség, mely csak az éjszakával hasonlítható össze, — borult Galileára, midőn Jézus, mint prédikátor föllépett. Szent Máté, a ki ott élt, a contrastot, az ó-testamentomi prófécia szavait idézvén, igy Írja le: „A sötétségben ülő nép láta nagy világosságot; és a halál tartományában és árnyékában ülőknek világosság támada.“ Ugyancsak az uj prédikátor hallgatóinak első kritikája azon különbség felett való meglepetés kifejezése volt, melylyel tanitása eltért az ő tanítóik megszokott modorától: „Álmélkodik vala a sokaság az ő tanításán, mert tanítja vala őket nagy méltósággal és nem úgy, mint az írástudók.“
