Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1900-07-29 / 30. szám

493

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

494

jak igy, a tudomány szabályainak megfelelő s ha van a patikában, gyógyíthat is, könnyebbülést bizonyosan szerez. l>e helyes-e a diagnosis s található-e a gyógyszer a patikában ? A felekezetközi újabb országos törvényeink nem támadják meg egyetlen pontjukban sem felekezeti egyházunk életszerveit, az én egyéni felfogásom szerint, mert én azt, hogy ellenőrzés alá veszi az állam biztonságát fenyegető lelkészt, elég jó magyar vagyok hozzá, hogy ne a szabadság bilincsének, de a szabadosság fékjének tekintsem. És a protestáns szellem és öntudat is definiálandó, mielőtt a bajok forrásául kitűzetik.

„Én protestáns vagyok s bogy az vagyok, én nekem, boldogságom, büszkeségem, életem, érte minden áldozatot meghozni gyönyörűség én nekem.“

Ha ez a meghatározás helyes, akkor kifejlett protestáns öntudata és szelleme csak annak lehet, a kinek nem csak lelkét töltötte be a iiit és élete vallásos élet, de értékelni is képes az egyes vallásos felfogások között levő különbséget, tehát a ki a tudományos képzés létráján a sziv-nemesség és az értelmi miveltség bizonyos fokára felemelkedett. Az ilyenek nem dezertálnak napjainkban sem. Es ha igen, bizonyosan megtennék az egyházpolitikai törvények életbelépte nélkül is.

De eddig volt-e ezen műveltséget, sőt lelki felemelkedettséget kívánó protestáns öntudat és szellem egyházunk népességének nagy tömegénél? Felemelkedett-e annak magaslatára a múltban ? S ugyan mi eszközökkel emelték fel elődeink, ha az csak a mi időnkben hanyatlott alá? Korbácscsal az iskolában, szégyenpaddal a templom előtt, ott Hübner históriával, itt Kolmár két órás prédikációival. A protestáns szellem és öntudat hanyatlása tehát nem közvetlen forrása mostan való bajainknak a népet tekintve, mert annál a múltban sem volt meg igazi mivoltában, tehát nem hanyatolhatott napjainkban. Bár ellenvetésül tehető, hogy tényleg a felekezetközi uj országos törvények életbelépte óta lett rosszabbá egyházunk helyzete s hogy tényleg volt felekezeti öntudat és szellem a múltban, bizonyitják a máglyán haltak, a véres harcok s magának az egyháznak megépülése; én mégis az eddig említettek alapján, kimondani merészlem, hogy egyházunk vezétő férfiainak diagnózisa nem helyes. így nem lett megfelelő az általuk ajánlott két orvosság is.

Nézzük meg közelebbről miféle orvosságokat aján_ lanak ? Mi természetűek ezek ?

Az első ajánlott orvosság, hogy a lelkészek hozzák uj erőre a protestáns szellemet és öntudatot. Mivel, mi módon ? A kényszeriskoláztatással, a fejletlen gyermeki értelmet Tóth Ferenc kátéja magoltatásával rontsuk az iskolában ? Hisz magunk elismerjük, tanügyi férfiúink ház tetejéről hirdetik, hogy nincs alkalmas hittani hönyvünk népiskoláink részére, egyháztörténetet pedig alig tanítunk, a mit tanítunk is, oly sima nyelvezetű tankönyvek nyomán adjuk, melyek szintén erőlködnek eltakarni az igazat, a valóban megtörtént dolgokat. S hát a felnőttekkel mi lesz ? Azokat házanként

keressük fel, ha kinéznek az ajtón, menjünk be az ablakon ? Alakítsunk egyesületeket ott is, hol a csekély népesség miatt nincs kikből? Evangelizáljunk, mikor a mit beszélünk, nem örömhír s menekülnek hallgatásától. Oh, hogy mivel és mily utón hozhatjuk uj erőre a meghanyatlott protestáns szellemet és öntudatot, azt nem mondják meg mi nekünk, orvosság patikájára nem mutatnak rá azok, kik részünkre azt előírják.

Es a másik orvosság, az egyházi terhek csökkentése ? Az kissé komplikáltabb, a másik lehetetlennek látszó társánál. Nem is bocsátkozom fejtegetésébe, külön értekezlet egyedüli tárgyának is nagy munka lenne az. Csak annyit mondok itt, hogy tekintve a convent 1899. évi áprilisi ülése jkönyv 16 és azon év júniusi ülése jkönyv 14. p. a. foglaltakra, készpénzfizetésü városon szolgáló lelkésztársaink és némely lelkészeknél 800 frton felül levő jövedelmet feleslegesnek tartó világi uraink itt-ott hallható nyilatkozatára : ez az orvosság a te eddig volt lelkészi jövedelmedből fizettetik ki református lelkésztársam. Mert ha a te kevés állami adót fizető hallgatód zúgolódva fizette eddig a magas egyházi adót, a te 30-50 frt állami adót fizető hallgatód bizonyosan kitér vidékünkön az egyház kötelékéből, mintsem osztályba sorozás utján hallgató társa helyett is fizessen. Lesz tehát úgy, hogy az osztálybasorozás behozatik, a 2 -3 legvagyonosabb egyháztag adó összege megmarad, a többieké fokozatonként alábbszállittatik. A convent azután majd a jövő évezredben a legszegényebb sorsú egyháztagok terheit könnyebbíti

12.000 frt segély mellett, melyen egy részben saját tőkéjét kölcsönvett gyülekezeteknek ád ; költségvetésében fel is vett a mult évben erre 7000 irtot; a te veszteségedet pedig szegény b.-somogyi lelkésztársam nem fedezi senki, bár lehet, hogy épen a különbözettél tudtad éhezésed és rongyoskodásod mellett gyermekedet taníttatni. Takarja azonban el a felébredt protestáns szellem és öntudat. Nem kedves lelkésztársak. Nem olyan két orvosság ez s a mi részünkről nem oly két kötelességteljesités, mely a látszó bajt gyökeresen orvosolhatná.

Túloz a ki azt álitja, hogy a hit hanyatlott: csak a felekezeti élet visszatartó kötelei lazultak meg egyházunk némely tagjaival szemben. Hiszen templomi istenitiszteleteink látogatottak, az adakozások mérve, inkább emelkedett, mint csökkent, épitkezéseink gyakoriabbak és sokkal fényesebbek, mint a múltban voltak. Egyházainknál azonban itt-ott kitérési esetek fordulnak elő, ily irányban fenyegető mozgalom több helyen ütötte fel fejét, tehát csak a felekezeti életben nagyobbodott a minden időben meg volt baj. Belül evesedik-e a seb vagy újabb időben kivül üttetett egyházunk testén ?

Galileabeli férfiak ! ez légyen néktek tudtotokra, nem a felekezetközi uj törvények; sem a protestáns szellem és öntudat hanyatlása az oka egyházunk bajainak, hanem maga az egyház, mely szervezetében részben eltért az alaptól, melyen Jézus templomi példájára az apostolok, majd a reformáció kezdetén Cálvin a keresztyén s illetőleg a protestáns calvini egyházat felépítették-