Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-07-29 / 30. szám
49 t DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAT 492 az iskolából kilépnek a lelkészi pályára, nem mondom, bogy kevés, de még nem elég szellemi fegyverzet arra nézve, bogy kizárólag azzal egy egész életen keresztül győzelmesen karcolni lehessen*). Ez csak fokozatos önképzés, a bittudományokban való otthonosság és minden szükséges ismeretek terén való kellő tájékozottság utján érhető el. De hát — sajnos— tudott dolog előttünk; hogy lelkészi karunknak legalább is 50%-a különösen a kongrua élvezése előtt a minden ambíciót csirájában megfojtó paizsos férfiúval volt kény. télén mindennap megküzdeni. A kongrua óta lelkészi karunk anyagi helyzete javult, de azért e tekintetben épen nem mondhatjuk, hogy most már lelkészi karunk fejealja rózsákkal van megvetve. Van biztosítva az anyagiakból annyi, a mennyi a tisztességes megélhetésre múlhatatlanul szükséges. De ebből lelkészeink legnagyobb része az önképzéshez szükséges eszközök beszerzésére vajmi keveset fog fordithatni. Azért égető szükség van arra, hogy a lelkészi könyvtárak minden anyaegyházban, a lelkészek önképzése céljából, mielőbb felállitassanak, ezek megterheltetése nélkül, úgy mint a tan ári kön y v tárak. A pápás egyháznak nincsen egy anya-egyháza is, a hol lelkészi könyvtár ne volna, igaz, hogy ott birtokában vannak az anyagiaknak is; de hát itt van az idő, hogy a lelkészi könyvtárak felállítására nézve, a mi egyházi főhatóságunk is megtalálja a módot arra nézve, hogy a ref. lelkészi kar is tovább képezhesse magát és a szellemiek terén mindig versenyképes lehessen a pápás egyház lelkészeivel. Kívánatos volna azért, ha a főt. egyházkerület készíttetne egy szabályrendeletet, mely a lelkészi könyvtárak mikénti felállítását, szervezését és berendezését határozná meg. E tekintetben én a tiszáninneni egyházkerületnek 1898. évi szept. havában alkotott s a «D. Pr. Lap« 1899. évi 22 és 23. számaiban is megjelent és olvasható «Szabályrendelet»-ét a lelkészi könyvtárak szervezéséről ajánlanám — kevés módosítással — a főt. egyházkerület figyelmébe. Nagy-Megyer. Fekets Sándor, ev. ref. lelkész Lelkészi értekezlet. A Szigetvár-vidéki lelkészi kör junius 26-án Komlósdon tartotta értekezlét. Komlésd szép helyen fekszik ugyan, de távol a vasúttól és közlekedési utjai is sok kívánni valót hagynak fenn. *) Kivált mikor van olyan fiatal ember, bogy egyetlenegy kéziratot vagy kézikönyvet se visz ki magával az életbe. S z e r k. Ezenkívül a folytonos esőzés, mely napirenden volt s az értekezlet napjain is kövér cseppekben hullott alá, bizonyára több lelkészt visszatartott az értekezleten való megjelenéstől. Mind a mellett a távolból is eljött 6 lelkész és egy tanító s a helybeli vezetőkkel együtt 7 lelkész és 2 tanító alkotta az értekezletet. Az értekezlet Héjjas Zsigmond szép imájával vette kezdtét, mely után Peti Lőrinc elnök megnyitotta az értekezletet, felkérvén Seregély Dezsőt a jegyzőkönyv vezetésére. Ezután az elnöki megnyitó olvastatott fel, a mely markáns vonásokkal festette le egyházi állapotainkat, szembe néz bátran a bajokkal s egyszersmind gyógyszereket is ajánl. Az érdekes előterjesztés kiemelkedőbb pontjai következők. „Egyházunk helyzete most is az, a mi volt évszázadok folyamán kezdettől fogva. Egy intézmény ez, mely az ég felé tör, ép ezért támadásoknak volt kitéve mindazok részéről, kik csak e földön akartak boldogulni. Egy épület az, melynek falai között az evangyéliom világa fénylett, ép ezért mindig ostromolta azt mind az, a ki sötétségben szeretett volna halászni. Bizony csábítottak le földi érdekekkel a magasba törő hajóból, bizony csaltak ki az épület ablakain alacsony szenvedélyek, ámitó ellenségek minden időben. Jelenben mégis úgy tűnik fel, mintha a mentő csónakok a hajón szökésre használtatnának s mintha az épületet az ajtón hagynák el a lakók. Ez előttem egyházunk helyzetének képe a jelenben. A mi, mint lelkipásztorok élete tiszta képet mutat. Három jelleg domborodik ki a 2000 magyar ref. papi arcon. Az egyik tehetetlen haragjában szikrázó szemmel tekintget szét, biztosak lehetünk a felől, hogy kézfejei ökölbe vannak szorítva. A másik ajakig emelt összekulcsolt kezekkel néz az ég felé, szemein olvashatók e szavak : „Uram ! tarts meg, mere elveszünk.“ A harmadik ölbe eresztett kezekkel néz szintén az ég felé, azt vélvén, eltávozott tőle az Ur s mint a galilaei férfiak, nem tudja mit cselekedjék. Ha e három jelleg szerint csoportosítanánk lelkészi karunk tagjait, azt hiszem mindegyikbe tekintélyes szám jutna. Csak azt sajnálom, hogy a Jézus calvini egyháza papjain épen a calvini jelleget nem láthatom. Mint a felzavart hangyaboly néz, futkos : úgy kiabál egyháztársadalmunk minden számot tevő tagja, első sorban a lelkészek, legelső sorban az ezek által maguk közül választott kormányzók. Mind tüzet kiált, mind munkára buzdít, azonban senki sem tesz semmit. Bajaink forrását ezer változatú okoskodás mellett, többen kettőben találják meg: 1. a vallásügyi újabb országos törvényeinkben és 2. a protestáns szellem és öntudat hanyatlásában. Orvosságul is kettőt állapítanak meg, 1. a lelkészek hozzák uj erőre a protestáns szellemet és öntudatot és az egyházi adóterhek leszállítását. Ha a diagnózis helyes, akkor az orvosság, mond
