Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-07-15 / 28. szám
467 halálát jelenték neki : fájdalmasan sirva sóhajtott fel : Édes fiam ! bárcsak én haltam volna meg te helyetted ! Hát még Idvezitő urunk ! Mennyi hálátlansággal találkozott! A legfelségesebb tudományt hirdette az emberek előtt, s hányán kigunyolják, hidegen megvevetik, boszusan elhagyják mint amaz ev. gazdag ifjú is. Isteni erejét csodás jelekkel pecsétli meg s nem az ördög cimborájának tartják-e az írástudók ? Betegeket gyógyít meg súlyos nyavalyákból s 9 meggyógyult azonnal elfeledkezék róla 10 közül. Még saját tanitványai is hálátlanul viselik magukat olykor olykor, midőn nem hisznek isteni erejében. Egyik kevésnek találja az eledelt, melylyel jól akar tartani ötezer éhezőt; mások, mint a Zebedeus fiai, nincsenek megelégedve sorsukkal, első helyet követelnek maguknak. A harmadik akkor tagadja meg, mikor a legsúlyosabb keserűséggel nehezedik rá az élet. Sőt egy a tanítványok közül, ki magát a legjobbnak, a leghálásabbnak mutatá mindig, a hizelkedés s képmutatás mezébe öltözik, simán foly ajkáról a mézes-mázos beszéd, mosolygó arcot ölt csak azért, hogy az a csókolás, melyről szent leckénk szól, de a mely az árulás jele volt: a szeretet s hála jeléül tűnjék fel s mint ilyen csak e szelid kérdést fakassza fel az Elvezető ajakán : Barátom : miért jöttél ? ! Fájdalom, hogy igy van ! sajnos, hogy mind ez igaz ! miket előttünk itten elősorolsz, mondhatjátok nekem. De hát kérditek én tőlem, hogy illenek ezek a szomorú képek e mai ünnep-nap keretébe ? Mire jó épen most, régen elmúlt idők gyászos példáit hozni fel s ezekkel mint egy gyászlepellel vonni be, a mai örömünnep magasztos arculatját, miért épen most, midőn itt a nemes tanuló ifjúság, itt a tanári kar, hogy egy évi bevégzett munkájuk mesgyéjén hálatelt szivvel, örömmel ünnepeljenek? Miért most, mikor tudjuk, hogy a szent hajlékban olyanok is vannak jelen, a kik egymástól már régen elszakadva, barátságuk s ez ősi főiskola iránt érzett hálájuk s szeretetük szent tiizét, ujult lángra lobbantam üO esztendő múltán im egvbegyültenek ? ! Talán te barátom nem ezek közül való vagy ? ! Miért jöttél tehát, beszéld, mondd meg nekünk ! Barátidat csókolni láttunk téged is, csak nem judási csók vala a tied? Mert ha azért jöttél, kár volt fáradnod az ősi szent falak közé ! Itt e szent gyülekezetben gonosz érzelmekkel célt ugyan nem érsz ! Mondd, hát mi kérdezzük most már tőled : Barátom, mért jövél ? ! Legyetek nyugodtak, Isten látja lelkem, gonosz szándékkal nem jövék. Ahitófel tőrét nem ismerem, Jóás király bűne nem lakik szivemben. A hütelen tanítvány bűnös érzülete távol áll lelkemtől. Pedig csókolással jöttem én is, bizonyságom reá itt levő barátim. De az a kézszoritás, melylyel jövék s melylyel szívesen is fofogadtanak, Jónathán szeretetének jele volt Dávid barátjához. Az az ölelés, az a csókolás az igaz szeretetnek csókolása vala, hasonlóan ahoz, mint midőn az ev. nő leült a mester lábaihoz, hogy őtet hallgatná s annek lábait halmozá el a szeretet ama jeleivel. Legyetek hát meggyőződve, hogy én és barátim jó dologban 468 jövénk: hálaünnepet szentelni itt e szent falak között a ti kegyes engedelmetekkel! Igen, kifejezni hálánkat Istenünk, Isten után pedig oktatóink, vezéreink s e főiskola iránt; imé hát megmondom, hogy ezért jöttünk, ha kérdenétek mégis tőlem: barátom, miért jöttél ?! De kéréssel is jöttem s ez az, hogy mig egyszerű beszédemet elmondanám, engem, az érdemetlent vegyeszeretetből származó szives figyelmetek karjaira, én már most is hálát mondok érte. I. Imádni hálával Istent velünk közlött jótéteményiért, ez a főlecke, a miért eljövénk, ez a fősugára ama vezérfénynek, mely minket ide vezérelt, ez egyik alkatrésze ama vándorbotnak, mely kezünkbe adatott. Tekintsünk hát vissza a múltra, soroljuk el létünk hajnalától kezdve lefolyt éveinket különböző jeleneteikkel, változásaikkal. Mit látunk ezekben ? Nem a jóltevő, a minket boldogító Isten ujjainak nyomai tündöklenek-e minden lépten nyomon elénk, ép úgy mint a gondosan elrendezett ékes kert megmutatja a kertész, — a jól elrendezett gazdaság az okos és munkás gazda gondosságát. Nem azt tapasztaltuk-e, a mi írva vagyon: „Az Ur gondot visel én rólam, te vagy az én segítségem és szabaditó Istenem!“ Halál járt e földön mindenfelé, keresvén mint az éhes oroszlán, kit elnyeljen, csak a mi ismerőseink, szeretteink, barátaink, hozzánk tartozóink, tanáraink közül is, mely sokan levének a halál martalékaivá: és te barátom élsz! Kinek köszönöd ezt? Ugy-e Istennel?:, a ki megígérte mint Írva vagyon: „Ha az én utaimon járandasz, megőrizvén az én végzéseimet és parancsolataimat, meghosszabbítom a te életednek idejét A Kezeit tördelte sok szülő, szép reményük, elhunyt gyermekük sírja felett; sok férj és nő zokogva borult házastársa koporsójára ; sok árva gyermek öntözé könynyel a temetőbe vezető utat, hova a kenyérkereső atyát, avagy a szerető jó anyát kikisérte : s ha te mint gyermek még örülhetsz szüleid életének, mint házastárs életpárodat dobogó kedledre ölelheted, mint atya, vagy anya, gyermekeidben épségben látod azt a koszorút, melyet körülötted a házassági szeretet fűzött: kinek köszönöd ezt ? Nemde Istennek, a ki igy szól szent igéjében : Az atyák öröksége a fiuk és az asszony méhének gyümölcse jutalom. Nem jó az embernek egyedül lenni stb. Meglátod gyermekeidet te asztalod körül, mint olajvesszőt, kikben szived örül. — Remény érett itt, ott hervadt; seb gyógyult itt, amott vágatott; öröm derült itt, ott bánat borult; béke virult itt, ott visszavonás dúlt; s ha te mind ebben a boldogok közé tartoztál, ha neked mindig, mindenekben a jobb rész jutott: kinek köszönöd ezt ? Nemde Istennek, ki bételjesité rajtad : „Leszen neked jutalmad és a te reménységed el nem vész. En vagyok az Ur a te meggyógyítod . . . hogy az én örömem benned bét éljék és az én békességem lakozzék a te szivedben,u hogy részese lehess az igaz boldogságnak. Megdördűlt feletted a haragos ég, de annak villáma téged nem sújtott, szükséget láttál, de éhen nem haltál, a rágalmazó nyelv becsületedet, a veszedelem belső nyugalmadat el nem ölhette : kinek köszönöd ezt? DUNÁNTÚLI PB OTESTANS LAP
