Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1900-07-08 / 27. szám

447

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

448

dálatra méltó hatása, hogy az élet mindennapi dolgait a legmagasztosabb és legboldogitóbb igazságok emlékeztető jeleivé emelte. így lett általa végre minden múlandó a halhatatlannak képe ; mindegyik tanítványa olyan világban élt, a melyet a Mester szava megdicsőitett. A mustármag az evangéliumnak a föld kerekségén való közeli nagy elterjedésére emlékeztetett; a menynvegző az Ő tudományának jövendőjére ; a terméketlen fügefe azok sorsára, a kik kegyességüket jó cselekedetekkel nem igazolják; a tókozló fiú az Isten irgalmasságára ; a gazdag és a koldus az embereknek a más világon leendő külömböző állapotára.

És különösen felhasznált Jézus minden kínálkozó alkalmat arra, hogy tanítványainak és első követőinek szeretettelteljes emlékezetét és hűségét erősen magához kapcsolja még arra az időre is, a midőn többé nem lesz közöttük. Csak az iránta való változatlan szeretetben tudták az ő parancsolatait megtartani, hasonlóan a jó gyermekhez, a ki atyjához való gyengéd ragaszkodásból szívesen teljesiti annak kívánságait; hiszen a jó atya óhajtása gyermekének boldogitására céloz. így kellett a forrásnak, a pásztornak, a juhnak, a szőlőtőnek, a szegletkőnek, az élet mindennapi szükségleteinek: e kenyérnek, a bornak a szeretett tanítványokat az ő isteni Mesterükre emlékeztetni. Ezért maradt feledhetetlen a Jézus tanítása mindenek emlékezetében, mert „az ő beszéde hatalmassággal vala.„

(Németből.)

Osváld Kálmán,

püspöki titkár.

Egy r. kath. püspök vakmerősége.

Sírossm lyzr, a nagy igazmondó.

A bécsi clericalis lapok e napokban bizonyos hivalkodással terjesztették a következő hirt:

A képviselőház utolsó előtti ülésében Wolf képviselő interpelláció alakjában egy német érzelmű lap konfiskált cikkét hozta a ház és ezzel a nyilvánosság tudomására. Ebben, a többi közt benfoglaltatik az is, hogy Stroszmayer 1870-ben a vatikáni zsinaton a pápa csalhatatlansága ellen szólt és eközben IX. Piust oly hevesen támadta volna meg, hogy a eardinálisok őt, haragra gerjedve a szószékről leráncigálták. Zickár plébános, ki egyúttal országgyűlési képviselő, Wolf interpellációját Stroszmayer püspökkel egész terjedelmében közölve, felkérte közlésére annak is, hogy ezen adatok egészben, vagy részben igazságon alapulnak-e ? Stroszmayer püspök e megkeresésre — horvát nyelven — unalmas hosszúsággal meg is felelt.

Es pedig, hogy Wolf állítása az első szótól az utolsó szóig valótlan, mert ő, t. i. Stroszmayer, sem a megnevezett zsinaton, sem másutt, sem máskor, sem a csalhatatlanság, sem IX. Pius pápa és sem a kath. egyház ellen szót nem emelt; ellenkezőleg ő a pápát mindig mint Krisztus jogos helytartóját elismerte, tisztelte, szerette, és a kath. egyházat Isten legmagasztotosabb művének és e föld legnagyobb áldásának tekintette. IX. Pius pápát kitűnő tulajdonságaiban mint a kath. egyház fejét csodálta és ezen csodálkozás a mostani pápa bölcsessége iránt, melylyel kormányoz, csak fokozódott.

Wolf confiskált állításainak, melyekkel engemet, mint kath. piispöpöt mélyen megszomoritott, csak az lehet a célja : a kath. egyház és az ő szolgáinak tekintélyét aláásni és- őket a nép előtt diskreditálni. Befejezésül Stroszmayer még azon határozott óhaját fejezi ki, hogy eme nyilatkozata a nyilvánosságnak adassék át.

Eme szomorú bátorság, melylyel Stroszmayer korábbi meggyőződését és meggyőződésének nyilván való szavait megtagadja, ismételt jele azon ténynek, hogy 1870 óta a püspökök mily függő helyzetbe jutottak a pápai székkel szemben és mint kell minden önálló véleményt önmagukba visszafojtani.

Talán nem is sejti Stroszmayer püspök, hogy a vatikáni zsinatnak és az ő szavainak egy tanúja még életben van : dr. Friedrich János müncheni tanár. Ez volt az, a ki Hohonlohe bíborost theologiai tanácsosként a zsinatra elkísérte és naplójában a vaticáni zsinat alatt Stroszmayerről ezeket jegyezte fel: „Stroszmayer a pápai csalhatatlanság leghevesebb ellenei közé tartozott.“ E kérdésre : „Alapította Péter a római keresztény hitközséget és gondozta ezt ?“ Stroszmayer így felelt: „Pál apostol megemlíti az apostolokat, a prófétákat, evangélistákat, tanítókat és pásztorokat, midőn az egyház hivatalait felsorolja, elhiketjük, tisztelt testvéreim, hogy a nagy pogány-apostol nem felejtkezhetett volna meg e hivatalok első hivataláról t. i. a pápaságról, ha létezett volna. E feledékenység oly képtelen valami lenne, mintha ezen zsinat történetirója ő szentsége a pápáról egy szóval sem emlékeznék meg.u (Többen felkiáltanak : „Hallgass, eretnek, hallgass“ és „et tu haeretice.“) Ezután pedig a pápaság mint állítólagos isteni intézmény ellen fordulva az egyház legnagyobb tudósára, Scaligerre hivatkozik. (Ismételt felkiáltások : „Fogjátok be a száját, szálljon le a szószékről.“) Tisztelt Testvéreim ! Kész vagyok hallgatni, de vájjon nem jobb-e egy gyűlésben, mint a miénk, mindeneket megpróbálni, miként az apostol mondja és a mi jó, azt megtartani ?

De van egy dictator, a ki előtt mindenki hallgatni és meghajolni kénytelen. Es ez a dictator a történelem.“

íme tehát ez Stroszmayer püspök férfiassága és igazságszeretete. Vagy talán képes arra is, hogy dr. Döllinger és dr. Reinkens tanárokhoz sajátkezüleg Írott leveleit, melyek a ronni múzeumban őriztetnek, eltagadja ? Dr. Reinkens, a későbbi német birodalmi ókath. püspöknek Stroszmayer 1870 nov. 27-én ezt irta : „Az én meggyőződésem, melyet, miként Rómában képviseltem, éppen úgy Isten itélőszéke előtt is képviselni fogok: szilárd (!) és megdönthetetlen (!) hogy tudni illik, a vaticani zsinat nélkülözte azon szabadságot, mely szükséges lett volna arra, hogy igaz értelemben vett zsinat legyen és feljogosítsa oly határozatok hozatalára, melyek alkalmasok lennének az egész kath.