Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-07-08 / 27. szám
449 DUNÁNTÚLT PROTESTÁNS LAP 450 világ lelkiismeretét kötelezni. A bizonyságok erre az egész világ előtt állanak. Még 1871 jun. 10-én, azaz majdnem egy évvel a zsinat ntán, Döllingernek ezt irta Stroszmayer: „Ha volt valaha a történelemben egy gyülekezés, mely határozott ellentéte volt annak, a minek lennie kellett volna, úgy ez a vaticáni zsinat volt. Minden, a mi megtörténhetett a zsinat hírnevét compromittálni és ezt a szentlélek támogatására méltatlanná tenni, ott a legbővebb mértékben megtörtént!“ Stroszmayer püspök elvtársaival együtt jövedelmező állására való tekintettel, mert inkább szerette mint meggyőződését, hosszabb párizsi gyomorkura után a pápának meghódolt. Ez kétségtelen jogában állt. De nines joga előbbi álláspontját kereken letagadni, mert ez kétségbevonhatlan adata a történelemnek, mely egykor nemcsak felette, hanem a pápás egyház felett is Ítéletet tart. — Öestr. Prot. M. P. A mezöföldí egyházmegye közgyűlése. Mult junius hó 25 és 26. napjain folyt le egyházmegyénk közgyűlése az uj esperes, nt. id. Medgyaszay Vince b.-főkajári lelkész és mélt. Boné Géza egyházmegyei gondnok urak elnökletök alatt, szokásos gyüléstartási helyünkön, Sz.-Fehérvárott. A gyűlést közvetlen megelőzőleg gyászünnepély tartatott az elhunyt esperes, néhai nt. Szűcs János ur emlékezetére. Az emlékbeszédet hivatalbeli utóda tartotta, a I. Kor. 35: 58. alapján tartalmas beszédben méltatta elődje érdemeit, egyszersmind az Ur munkásainak erőteljes lerajzolásával, mint az időszerinti vezérünk, kormányosunk programmot is adott. A gyülésteremben az esperes ur buzgó imája s az alakulás formaságai után felolvastatott az esperes választási jegyzőkönyv s a nagy szavazat többséggel megválasztott uj esperest a gyűlés tagjai zajos „éljenekkel“ üdvözölték. De üdvözölte elnöktársa is lelkes szavakkal az egyházmegye részéről az esperesi eskü letétele után. Első tárgy a jelen helyzetet feltüntető esperesi jelentés volt. Ebből örömmel értesültünk, hogy a gyülekezetek hitélete kielégítő s a tettekben nyilvánuló buzgóság ez évben is meghozta értékes áldozatait. Isten dicsőségére való adakozások 1614 kor. 06 fillért tesznek ki. Építésekre és javításokra 11,185 kor. 50 fill, fordittatott (a mult évinél 2403 kor. 40 fillérrel több). Itt jól eső örömmel jegyezzük föl, hogy a vagyonos és gyermektelen fülei lelkész Bátki Károly ur és neje Móricz Paula urhölgy a fülei templomot saját költségükön (3750 kor.) kijavíttatták. Az egyházak öszszes adóssága 26670 kor. 80 fill, tőkéik pedig 52,062 kor. 20 fill. Igaz ugyan, hogy adósságuk a mult évinél 7006 koronával több, — de gyümölcsös tőkéik is szaporodtak 3407 koronával. Kezelnek még az egyházak nem tisztán egyházi célokra tett hagyományokat 34059 koronát (a mult évinél 339 kor. 98 fillérrel többet). Jövedelmük volt 16530 kor. (a mult évinél 2858 koronával több.) Van még 16 egyházban virágzó takarék magtár, összesen 1822.53 mm. többféle gabonával. Sajnos azonban, hogy a convertálások hátrányunkra történnek. Hozzánk áttért: 13, tőlünk kitért 28. E réven veszteségünk 15, 7 tel több mint a mult évben. Elhunytak egy év leforgása alatt a lelkészi karból : Szűcs János esperes és enyingi lelkész; Puskás István csőszi lelkész; a tanítói karból: Kovács László déghi tanító. A főiskolai ig. tanácsba újból tek. Rácz Gyula világi t. b. és enyingi ügyvéd ur választatott meg. A Csőszre megválasztott Molnár József a. megválasztása megerősitettetett. Nt. id. Medgyaszay Vince urnák volt egyházmegyei egyházi tanácsbirónak és számvevőnek esperessé lett megválasztása folytán e tisztek betöltésére szavazás rendeltetett el. Inditványoztatott és el is fogadtatott, hogy a canonica visitatio alkalmával többé ne a visitatio szedje be közvetlenül a szokásos járulékokat, hanem bizonyos meghatározott időre a gyülekezetek küldjék be az egyházmegyei pénztárhoz. Tárgyaltatott főt. püspök ur szabályrendelet-javaslata a csonka és kegyelemév tárgyában. A közgyűlés el is fogadta ezt az előadó javaslatára az 1. §. kivételével. Egy kellemetlen ügyet is eligazított a közgyűlés. A szilasbalhásiak ugyanis a mult év végén orgonát építtettek s miután néhány egyháztag esküvők alkalmával orgonáztatott, az egyháztanács eltiltotta azt, nehogy a tanitó ez által az iskolától elvonassék. A közgyűlés a felebbezők kérvényére kimondotta, hogy az esküvők alkalmával az orgonázást eltiltani nem lehet; de egyszersmind utasította a szilasi presbyteriumot, tűzzenek bizonyos órákat, a mikor valami, általuk megállapítandó dij lefizetése mellett az iskolázás kára nélkül bármely házasságkötő egyháztag igénybe veheti ez orgonát. A számvevők jelentése a köz- és gyámpénztárak állapotáról, valamint a rendben levő gondnoki számadásokról tudomásul vétetett. A tanügyi bizottság jelentéséből is örömmel értesültünk, hogy egyházmegyénkben egy-két gyülekezet kivételével a tanügy elég magas színvonalon áll. Két gyülekezet u. m. a csák-berényi és igari a Il-od tanítóság felállítására utasittattak. Tanügyi bizottsági elnökül Sziics Dezső csajági lelkész és tanácsbiró vá lasztatott meg. Végül a segélykérvények intéztettek el A közalaptól építkezésre és adósságtörlesztésre segélyt kérő, valamint a Baldácsi alap osztalékát és az államsegélyt kérő szegény egyházak kérvényei pártolólag terjesztettek föl. Lelkészértekezlet is lett volna, de az idő rövidsége és egyéb okok miatt más időre halasztatott, helyéül Sz.-Fejérvár, idejéül okt, 31-ke tűzetvén ki. —a—s.