Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1900-01-14 / 2. szám

21

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAU

22

lástan tárgyai között előkelő helyet kell biztosítani a reformáció és a hazai protestantizmus történetének és intézményei ismertetésének. A kouűrináltakkal az ismétlő iskolában, esetleg a konfirmáltak egyesületében igen célszerű lenne a helvéthitva 1 lást vagy a hiedelbergi kátét olvastatni s magyarázni.

(Folyt, köv.)

Tábori lelkészeink ügye.

A protestáns tábori lelkészek ügyét végre a delegációban is szóba merték hozni. Már régen meg kellett volna ugyan ezt tenni, de azért jobb későn, mint soha. Megérdemlik elismerésünket Münnich Aurél (ág. ev.) előadó és Szilágyi, Dezső elnök.

Lapunk múlt évi 22. és 23. számaiban teljes részletességgel és alapossággal tárgyaltuk már mi ezt a kérdést. Kimutattuk, hogy milyen aránytalanul vagyunk mi képviselve a tábori lelkészi karban. Nevezetesen, ha a monarchia összes lakosainak, illetőleg római katholikus és protestáns vallásu katolikusainak, számát vesszük : akkor 7: 1 lévén az arányszám, a 142 római katholikus tábori lelkészszel szemben 20 protestáns lelkész volna alkalmazandó. Van pedig alkalmazva összesen 8. És ezzel a nyolccal is mily mostohán bánnak el az előléptetést illetőleg ! Úgy t. i., hogy a protestáns lelkészek a római katholikus segédlelkészekkel vannak egy rangban és hogy, a ki közülök a legmagasabb rangosztályban van is, csak a VIII-ban van és följebb nem mehet. S miért van mindez ? És miért kellene ennek igy maradni ? A protestánsok adó-forintja talán kevesebbet ér a hadseregnek, mint a római katolikusoké ? . . . Rámutattunk, hogy mig a római katholikus tábori lelkész egyik-másik állomáson csak disz, mert szükség nincs rá, mivelhogy alig 35—40 katonája van, a kiket a helybeli r. kath. lelkész is jól gondozna: addig református tábori lelkész nem jut még Nagyváradra se, a hol 1400 protestáns katona van ; nem jut az okkupáit területen élő 1800-nak se; és Komárom, a Monarchia majdnem legnagyobb garnisonja, valamint Debrecen és Kolozsvár is protestáns tábori lelkész nélkül vannak. Ennek természetesen az a következése, hogy mig a katholikus tábori lelkészek havonként látogathatják híveiket, addig a protestáns lelkészek évenként csak kétszer utazhatják be óriási kiterjedésű lelkészi kerületeiket. Hogy ennek folytán jelentékeny károk érik hitfelekezetünket: azt bizonyítgatnunk fölösleges . . . Tiltakoznunk kell az ellen a már nem is szükkeblüség, hanem kicsinylés és lenézés ellen, a mely mikor 1400.000 koronát költ a római katholikusok lelki gondozására a közös hadseregben, ugyanakkor a protestánsok szemét kidugja 29.600 koronával! A 7 : 1 arányában pedig kerek 100.000 korona volna a protestánsok lelki gondozói javadalmazására fordítandó. Ezen az összegen jóval több mint 20 protestáns tábori lelkészt lehetni alkalmazni.

Sérelmes ránk nézve még az is, hogy a hadi tengéreszetnél egyáltalán nincs alkalmazva protestáns lelkész.

Sérelmes az is, hogy protestáns tábori lelkészül alkalmaznak konvertitát, a kivel a római kath. tábori lelkész nem szívesen érintkezik, sőt természetes idegenséggel viseltetik iránta : ez által megromlik a kollégiális viszony a kath. és prot. tábori lelkészek között. Sérelmes az is, hogy a majdnem kizárólag magyar katonák lelkészéül, olyant is kineveznek, a ki nem tud magyarul, a kit hát a magyar fiuk, prédékilása közben, kénytelenek legalább is megmosolyogni. Mindez természetes másként lenne, ha a protestánsok egyházi ügyeit nem a katholikus vicarius, hanem protestáns tábori püspök meghallgatásával intézné a ministérium.

Hogy mennyire jogosak a mi kívánalmaink ebben az ügyben, kitetszik abból is, hogy az „Alkotmányu ismertetve a delegációk ide vonatkozó tárgyalását igy ir: „Münnich Aurél felszólalását teljesen méltányoljuk, mert azt kívánjuk, hogy minden vallásfelekezetü katona vallási gondozásban részesüljön. És a néppárt delegácionalis tagja, Szabó István, pártolta is azt az indítványt, melyet Münnich Aurél előterjesztett“ . . . Ez határozott nyilatkozat, a milyent más napilap alig tett. a tárgyalás lefolyását is az „Alkotmány“ ismertette legterjedelmesebben. Azért ez után közöljük és örökítjük azt meg lepunkban mi is, a mint következik :

A magyar delegáció hadügyi bizottsága jan. 6. délelőtt 11 órakor Szilágyi Dezső elnöklete alatt folytatta tanácskozásait.

A tanácskozásokat a katonai lelkészek tételénél kezdték. Münnich Aurél előadó felemliti azt az aránytalanságot, hogy mig a tábori lelkészi karban 142 római katholikus, 11 görög-katholikus és 11 görögkeleti lelkész látja el híveinek lelki szükségleteit, addig református lelkész 4 és ágostai-evangelikus 4 van alkalmazva, pedig a katholikusok és a protestánsok arányszáma 7 : 1. A 142 római katholikus lelkészszel szemben tehát e szerint 20 protestáns volna alkalmazandó. Különösen szembeötlő a protestánsok hátrányos helyzete, ha tekintetbe vesszük, hogy mig a római katholikus tábori lelkészi kar évi büdzséje 1400.000 kor. addig a protestánsoké 29.600 kor. A római katholikus lelkészek híveiket havonkint meglátogatják, de ez a nyolc protestáns tábori lelkészre nézve fizikai lehetetlenség, mert például a budapesti tábori lelkész hatáskörébe 10 kadét- és egy alreáliskola van beosztva. Annál érezhetőbb a szükség, mert a helyi lelkészek sok helyütt be sem engedik a katonaságot a templomba, mert attól tartanak, hogy e miatt többi híveik maradnának el. Hogy a protestáns lelkészek helyzete a római katolikusokéival szemben aránytalanul mostohább, kitűnik abból, hogy a protestáns lelkész a római katholikus káplánnal van egy rangban és hogy a legmagasabb protestáns katonai lelkész is csak a nyolcadik rangosztályba tartozik és följebb nem mehet. Végül nem méltányos, hogy a protestáns egyházi ügyeket a római I katholikus tábori püspök intézze. Kéri a hadügy