Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1900-01-14 / 2. szám

23 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 24 minisztert, bogy tegye e kérdést tanulmánya tárgyává és a mennyiben a közölt adatok a helyzetnek megfelel­nének, a jövő költségvetés keretében ejtse módját an­nak, bogy a katonai lelkészi ügy a protestánsokra nézve is méltányos megoldást nyerjen. lludnyánszky József báró a lelkészek fizetése kérdésének felvetését most nem tartja alkalomszerűnek. Szerinte az a hiba, bogy az előléptetés nem anciennitás szerint történik. Krieghammer Ödön báró hadügyminiszter kijelenti, hogy a kérdést megfontolás tárgyává teszi, illetőleg O Felsége elé fogja terjeszteni. Műn ni eh Aurél előadó helyteleníti, hogy a római katholikus tábori püspök intézkedik a nemkatholikus lelkészről is. Krieghammer Ödön báró kijelenti, hogy nincs ki­fogása az ellen, hogy külön referensi állás szervezhessék a nemkatholikusok részére; azonben polgári lelkészek közreműködésére mindig lesz szükség. Szabó István Münnich Aurél felfogását pártolja és helyesli a hadügyminiszter által kifejtetteket, hogy minden felekezetibe nézve külön referens döntsön. Szilágyi Dezső elnök összegezve a felhozottakat, kiemeli, hogy helyesebb, ha világi referens tesz ja­vaslatokat a lelkészekre nézve, mintha idegen vallása egyházi. Horánszky Nándor azt hiszi, hogy az irányadó szempontok ki lévén fejtve a legcélszerűbb az, ha a közös hadügyminiszter a kérdést tanulmányozza és ez ügyről jövőre előterjesztést tesz. Szilágyi Dezső megemlíti, hogy a protestáns lelkészek szaporítása már az arányosság szempontjából is szükséges. Szabó István ehhez hozzájárul és erre a címet a hadügyi bizottság elfogadja. Márcza. Rev. John Watson, m. a. D. D. — Ismerteti Balogh Elemér. — Az angolországi presbyterianus papok közt manap­ság nincs híresebb ember, mint Dr Watson János, a liverpooli pap, a ki a boldog emlékezetű Drammond Henriknek volt tanulótársa. Híressé azonban eleinte nem egyházi működése, hanem szépirodalmi munkássága tette. Ö az angol közönség Baksayja. 0 az, a ki ebben a secessiós világban megmaradt az irodalomtörténet tanulságainak abcéjénél s minden igaz költészet ősfor­rásához, a népélethez, a népköltészethez fordult ihletés­ért, anyagért, alakért. Sikere óriási lett. „The days of auld langsyne“ cimü müve több millió példányban kelt el. A liverpooli református pap népszerű az egész angolul beszélő világ­ban, de Watson megérdemli, hogy necsak mint a szép­­irodalom embere, de mint egyházi férfiú is egyházunk díszei közé számittassék. Az amerikai reformátusság már megadta néki azt a legnagyob tisztességet, a mit európainak adhat. Meg­hívták a Yale Collegébe, hogy tartson néhány elő­adást az egyházi szónoklatról. Megjegyzem, hogy eze­ket a felolvasásokat mindig az szokta tartani, a ki kitűnő egyházi szónok hírében áll. — Hogy a magyar reformátusság is tudomást vegyen róla, egy beszédjét fordításban közlöm. Ha a bemutatott beszéd lelkész­társaim tetszését megnyeri, többel is szolgálhatok. A házigazda. Luk, XXII. 10. 11. Imé, minekutánna bemenén­­detek a városba, elő találtak egy embert, a ki egy korsó vizet viszen ; kövessétek azt abba a házba, a melybe bemenend. Es mondjátok ezt annak a háznak gazdájának. Ha valami nagy férfiúnak életrajza megjelenik, sok uj adatot talál benne az ember. Rendesen nagy érdeklődéssel olvassuk azt a fejezetet, a mely az elhunyt férfi, bizahr-cs barátairól szól. Az előtt azt hittük, tudjuk, ki állott vele bizalmas viszonyban, ki befolyá­solta, mert hiszen ismertük azok neveit, a kik ő vele a nyilvános életben összeköttetésben voltak. Pedig ez csalódás. Mindez nem jelentett többet, mint a fővezér­nek a törzskarral való ismeretségét, mint a hivatal­főnök és a tisztviselők között levő viszonyt. A megje­lent életrajz többet tud nálunk. Az a bizonyos nagy férfin, hacsak tehette, igy szól a könyv, elvonult a nyilvánosság elől valami csendes falusi hajlékba, ahova rózsaillat szállt be a nyitott ablakon át és jóleső egy­szerűség honolt mindenütt. A nagy férfiú iratai között lehet ugyan ismeretlen barátjára vonatkozó célzásokat találni, de senkise fogja megtudni, mi ment végbe kö­zöttük, a mikor napnyugtakor a csendes kis kertben együtt üldögéltek. Egymáshoz intézett leveleiket senki se fogja olvasni; mert azokat megsemmisítették. Es ha alkalmunk nyílt volna is a nagy férfiú barátjával be­szélni, ő sohasem dicsekedett volna előkelő barátságá­val. Csak annak a barátságnak van igazi varázsa, melybe a külvilág nem keveredik, s a mely épen ezáltal megy később meglepetés számba. Jézusnak is megvolt a maga nyilvános baráti köre, a tizenkettő, a kit kiválasztott és elhívott, mint az ál­lamférfin, a ki kabinetjét megalakítja, avagy mint a király vezéreit kinevezi. Velük járt Galileában, velük ment fel Jeruzsálembe. Előttük tárta fel Isten országa titkait, őket utasította, miként sáfárkodjanak benne. Őket szánta a keresztyénhit első példányképeiül és a ke­resztyén munkásság előharcosaiul. Némely tanítvány igen közel vala szivéhez ; az egyik meg épen kebel­barátja volt. Valamennyit barátjának nevezte. A tizen­kettő örökre hozzákapcsolódik. Ok alkotják az apostoli kollégiumot, ők a kér szt első misszionáriusai. Az evan­­geliomok olvasása közben mégis fel-feltünnek más sze­mélyek is, mint valamely képtárban az árnyékba he­lyezett képek között egyik másik; mint valamely élet­rajzban előforduló cimezetlen levelek, mint valamely naplóban ki nem irt nevek kezdő betűi. Némelyik em­bert csak futólag említik az evangeliomok. így Niko­­demust is, a ki Jézust éjnek idején kereste fel és nem­

Next

/
Oldalképek
Tartalom