Dunántúli Protestáns Lap, 1900 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1900-01-14 / 2. szám
19 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 20 csak egy. Csak azt ue felejtsük, hogy ha még oly nagy előnyben van is Róma az ő egészen különleges külső eszközeinél fogva, és ha — emberileg szólva — még oly kétségbeejtő lenne is a mi helyzetünk: azért mégis minálunk van a győzelem biztosítéka, mert mi az igazságot képviseljük és ez föltétlenül a legnagyobb előny ránk nézve ; mi jó lelkiismerettel harcolhatunk Isten és az emberek előtt. Ez a tudat a mi áttörhetetlen vértünk és megingathatatlan bátorságunk. Arra, hogy miként járjunk el egyes esetekben, határozott szabályokat felállítani nem lehet. A mily kívánatos volna, hogy lenne pontos utasításunk, a mely szerint, kivált, a kik csak kezdők a hivatalukban, egyes esetekben magunkat irányíthatnánk és pedig mindnyájan ugyanazon módon: épp oly lehetetlen ily instrukciókat adni. Itt az a fődolog, hogy minden lelkész komolyan foglalkozzék a kérdéssel és a lehetőség szerint tanulja kiismerni Róma praxisát és aztán legyen elővigyázó és éber. Komoly megfontolás mellett Isten igéje és a saját lelkiismerete mindig ki fogja jelölni neki a helyes utat. De a tapasztalt lelkipásztorok jó tanácsát se szabad figyelmen kivül hagyni, különösen nehéz esetekben. Természetes utón a következőleg kell eljárnunk. A fősulyt a mfgel'zö munkára fektessük. Nem tartunk ugyan Rómával abban, hogy a vegyes házasságot mint valami bűnös dolgot, elvetendőnek Ítéljük : de a mostani viszonyok között, a római kath. egyháznak eszközökben éppen nem válogató eljárását ismerve, tehát tisztán praktikus okból tartsuk kötélességünknek azt, hogy hitsorsosainkat római katholikussal való házasságkötéstől lehetőleg óvjuk, intsük. Minél inkább sikerül megakadályozni az ilyen vegyes házasságot, annál jobban töltjük be hivatásunkat. Ehhez azonban mindenek előtt szükséges az, hogy a protestáns öntudatot és becsületérzést felébresszük és emeljük. Némely protestáns lelkész nemtörődömsége folytán nem csak a katholikusok között, de maguk, a protestánsok között is igen elterjedt az a vélemény, hogy a protestáns egyház semmit se ád arra, valyon protestánsoknak, vagy katolikusoknak neveltetnek-e a gyermekek a vegyes házasságban. «Mi uem tehetünk másként,“ mondja a katholikus fél, «de nálatok nem kutatják ezt.» Azt, hogy a gyermeknek más vallásban leendő neveléséhez, eligéréséhez mit szól a plébános, komoly képpel, összeránczolt homlokkal, fejcsóválva kérdik; azzal pedig, hogy mit szól hasonló esetben a protestáns lelkész, keveset vagy éppen semmit se törődnek. A protestáns türelmet igy magyarázzák el közönyösségre. Különben sok helyen valóban azzá is lett. Hogy jövőre ne igy legyen, azért az igehirdetésben, a tanításban és a lelkigondozásban minden eszközzel azon kell munkálkodni, hogy ébresszük és emeljük a protestáns öntudatot. Ha az a hit, a mit a reformáció terjesztett, jobb mint az, a mitől a reformáció elszakadt : akkor uem szabad, hogy a protestáus apák és anyák előtt közönyös dolog legyen, hogy gyermekeik protestánsnak vagy kath)likusnak neveltetnek-e?! Minden közönyösség és könnyelmű engedékenység megtagadása a protestáns hitnek és megsértése a protestáns egyháznak. Inkább veszítsük el egészen az ilyen rothadt tagokat, minthogy gyengéd figyelemmel legyünk irántuk. A protestáns közönyösségből és gyengeségből Róma tőkét kovácsol. Róma igényei kétségkívül szerényebbekké lennének, ha a protestáus egyházat respektálnia kellene. Mi félreértettük ezt az eredetileg helyes figyelmeztetést: „ne prédikáljunk dogmát.» Azt hittük és hisszük még ma is sokan, hogy a prédikátornak semmire se kell szorgosáéban ügyelni, mint hogy hittételeink fejtegetésébe valamikép bele ne elegyedjék. így aztán eljutottunk oda, hogy hitsorsosaink nem tudnak maguknak úgy számot adni arról, hogy miért protestánsok ők és miért nem római katholikusok? hogy egész biztosan állhatnának és önérzetesen verhetnék mellüket. Yotijuá el a tanulságot! Ne csak erkölcsi vagy pedig a közgazdaságot és közegészséget tárgyazó beszédeket mondjunk a szószéken, hanem a mely hittételeinket is világosítja, megerősíti és igy hitünket positive építi. Hogy ezt tehessük, éppen nem szükséges unalmas, száraz dogmatikai fejtegetésekbe vary Ízléstelen, bántó és boszantó polémiába sülyeduünk; sőt határozottan óvakodnunk, kell ezektől. Az igazságnak különben se természete, hogy durván lépjen föl. Olyan községekben, melyeknek vegyes a lakossága, igen behatóan kell végezni a konfirmációi oktatást is. Azokat a hittételeket, a mik választó falat képeznek közöttünk, alaposan meg kell ismertetni. Jól be kell vésni a gyermekek leikébe hogy a ki külső okok miatt ('házasság, vagyon,’ állás) más hitvallásra megy át, vagy vallásfelekezete iránt közönyösen viselkedik, megszegi konfirmációi fogadását. A népiskolában pedig a val
