Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-09-10 / 37. szám
595 egyház örökölje, de óhajtásom az, hogy ezen vagyont az egyház soha el ne adja, vagy bármikép el ne idegem tse, hanem mint örök alapítványt „özv. Farkas Sándorné szül. Mészáros Mari alapítványa“ címén kezelje, 4. rendelem továbbá, hogy az első punt szerint elhagyományozott vagyonom között levő és házaimhoz tartozó kerteket örök időkre a mindenkori lelkész ingyen haszonélvezze, 5. végre még megjegyezni kívánom, hogy a halálom után netán fennmaradó adósságaimat az egyház fogja a neki hagyott vagyonból kifizetni, ugyan ő fogja kifizetni a neki hagyott vagyonból az ezennel 100, egyszáz forintban megállapított temetési költségeimet és a temetést végező lelkész és tanitó urak részére ezennel megállapítok 100, egyszáz forint tiszteletdijat, abből 75, hetvenöt forint a lelkészt, 25, huszonöt forint pedig a tanitót illeti, 0. Egyéb végrendelkezni valóm nincs. Miről a közokiratot felvettem, az ügyfélnek az ügyleti tanuk jelenlétében felolvastam, megmagyaráztam és miután akaratával egyezőnek jelentette ki előttem sajátkezüleg aláírta. Győr, egyezernyoleszázkilencvenkilenc (1899.) évi julius hó huszonnegyedik (24.) napján. Dijjak : Mdijj idős/. S frt. írás dijj 60 kr. Összes : 8 frt 60 kr. Mészáros Mari sk. Péter István sk. mint tanú, Szabó Samu sk. mint tanú. Dr. Svastits Zoltán sk. szombathelyi kir. közjegyzői kamara 79/96. sz. végzése szerint Mihálkovics Tivadar győri kir. közjegyző helyettese. (Pecséthely ) Közli Szabó Zsigmond, ev. ref. lelkész Az inquisitio megszüntetése Rómában 50 év előtt. Ez évi márc. 27-én volt a pápaságnak egy jubileuma; e napon múlt ugyanis 50 éve, hogy Serbiui, az akkori rövid életű köztársaság minisztere betörte a pápaság inquisitionalis palotájának kapuit s félelmes fogságából körülbelül 60 foglyot szabadított ki, a kik persze hitük miatt kerültek oda. Április 4-én megnyíltak az inquisitio ajtai a nép előtt, hogy kiki önmaga meggyőződhessék az ott előbb végbevitt gyalázatosságokról. Desarctis Luigi, a ki lb47-ben az evang. vallásra tért át és 1868-ban, mint a fiórenci theol. seminarium tanára halt meg, katholikus korában 10 éven át végezett vizsgálóbírói tisztséget, mint a római inquisitio theologusa. Előtte hát ott nem lehetett semmi titok, látogatta a börtönöket, fölvette a panaszokat, meghallgatta az elitéltek gyónásait s véleménynyilvánithatás végett egész acta-halmazokat olvasott át. Ő hát teljesen saját tapasztalatából beszél és leírása „Pápaság, Jezsuitismus, levelek Kómából“ (németül Keller AY. Th.tól Duisburg 1859) c. iratában, melyet a római inquisitionalis palotáról és az abban történtekről ad, — teljes hitelreméltóságot érdemel. Tekintsünk be azért közleményeibe. A római inquisitio-palotának egyszerűen komoly 596 kinézése van. A félreeső, magányos hely, a hol áll, a Vatikán óriás épülete, mely mellett szinte eltörpül, a bejárás vaskapuja, az ünnepélyes csend, mely körülveszi — mindez ijesztő külsőt ád az egész épületnek, mely két derékszögű négyszögből van összetéve s ezek ismét egy egyenlőtlen oldalú négyszöggel vannak egymással összekapcsolva. A derékszög egyik része, mely az utcára nyúlik, képezte Ghislieri régi palotáját, a ki később, mint V. Pius, a Bertalan éjszakáját idézte elő. Ö ajándékozta ez épületet az inquisitionak, melyet ez a bírák és szolgák lakásaiul rendezett be. A másik derékszög a foglyoknak volt szánva. Az első emeleten egy roppant termen keresztül két igen tágas és kényelmes szobába jutott az ember, az egyik a pater commissariusé, a másik pedig ez assessoré volt. Innen a rettenetes törvényszéki terembe léptünk, melynek hátterében mindjárt szembetűnik V. Pius óriási címere; a commissarius karosszéke egy nagy feszülettel, egy hoszszukás kerek asztal 20 karosszékkel a bírák számára, továbbá Guzmann D. arcképe képezik a terem összes berendezését. Az ajtó fölötti nagybetűs felirat excommunicatio fenyegetésével tiltotta ugyan meg a belépést, de e tilalom dacára is bement oda majd mindenki, bementünk mi is. E nagyterem minden oldala szekrényekkel volt körülvéve, melyekben az iratok állottak, egy csomó asztal, ellátva a szükséges írószerekkel, volt minden, a mi a bútorzatból a levéltár az első részében, az u. n. irodában, található volt. Ezután következett a könyvtár. Itt találtuk az inquisitió összes levelezéseit és az inquisitio magasztalására különböző nyelveken írott kögyveket. Egy másik osztályban és pedig az volt a legértékesebb — volt az itáliai reformátorok müveinek teljes gyűjteménye. Nem hittem, hogy az olaszok oly sokat írtak az evangéliomért. Mégis a könyvtár legérdekesebb része azon kéziratokból állott, melyeket az inquisitio az eretnek papoknál elfogatásuk alkalmával talált, vagy a melyeket a censura hatalmába kerített. A levéltár harmadik osztályában voltak a régebbi időből való törvénykezési eljárások Y. Piustól fogva. Itt vannak Pasquali, Paleario, Carnesechi és sok másoknak hires pőréi, a kik Rómában az evangéliomért megégettettek. Itt vannak elrejtve azok a rettenetes titkos fonalak, melyeket a veltlini vérfürdő előidézésére szőttek ; itt vannak a lőporos összeesküvés, a Bertalan-éj documentumai és sok más anyag, melyek ha világosságra jönnének, megmutatnák, hogy mi sajátképpen a pápaság. A levéltárból egy másik, egészen üres terembe mentünk, melyből két oldalajtó két páter szobájába vezetett, kiket kompanistáknak (compagnons) neveztek. Bementünk a második kompanista szobáiéba, a ki vizsgálóbírói tisztet teljesitett. Épen azon hely alatt, a hol a vádlottak ültek, egy nyílt csapóajtót vettem észre. Tudni akartuk, mit jelent ez, lementünk hát egy kis csigalépcsőn és eljutottunk egy, a republikánus kormány rendeletére a falban tört nyíláshoz, mely kicsi földalatti boltozatban végződött és egy sirhoz volt hasonló; fenekét puha, kövér, fekete föld takarta be. Egy része DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP
