Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-01-01 / 1. szám
9 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. I célt óhajtok elérni , egyik az, hogy Lapunk olvasóinak érdeklődését ezen munkára irányozzam, - másik pedig az, hogy szerző tájékozhassa magát beszédeinek irodalmi értéke felöl, hogy esetleg hasznára fordíthassa a kritika észrevételeit. A jó prédikáció mértéke szerintem az, ha az isteni ige igaz értelmezése és alkalmazása helyesen van benne keresztül vive. A torma, a kidolgozás csak külső alak, melyek közvetlenebbé tehetik a beszédet, de építő hatása annak mégis csak akkor lesz, ha a fősuly nem ezekre, hanem az ige helyes értelmére van fektetve. Soha sem szerettem az olyan beszédeket, a melyek virágos nyelven, kedvesen hangzottak a fülben, de nem volt semmi magvuk, elenyésztek, elmosódtak a hallgatók emlékezetében ; nékem mindig az építő, tanító prédikációk tetszettek, s attól teszem függővé értéküket, mint építik a gyülekezetei a hitben. Lehet, hogy sok embernek más ízlése van, de én nem a nagylélegzetvételü körmondatokban, vagy a szóvirágok árjában úszó üres fellengzősben gyönyörködöm, hanem a helyes következtetésü. az egész beszéden egy eszmét vezető prédikációkat szeretem, s mivel az isteni tiszteleteket mindig magam végzem, jól esik, ha olyan prédikációkat kapok, mint Rácz Kálmánéi, mert elvégre nem irhát az ember minden vasárnapra két beszédet és ilyenkor elővesszük a készet. Nem tartozom ugyan azok közé, a kik szóról-szóra követelik a mások beszédének megtanulását, hanem Révész Imrével azt vallom, hogy a kész prédikáció arra való, hogy gondolatokat ébresszen és eszméltessen, szóval ha sem kedélyhangulatunk, sem időnk nincs : mondogatjuk a másokéit. Az lesz tehát a jó prédikáció, a melyet bárki is elmondhat, vagyis használhat. Rácz Kálmán beszédei általában véve mind megfelelnek ezen szempontoknak. Építők, logikusak, kerekdedek, mentek minden cicomától, egyszerűségűkben is szépek, a tárgyalt igazságot híven kifejezők, következtetései a főtételből folyók, s mint ilyenek, teljesen megnyerték tetszésemet, mert mindegyikben egy olyan prédikátor szólal meg, a ki a reform, lelkész hivatásáról azt tartja, hogy „annak a kételyek által kipróbát mélységes és törhetlen hittel kell bírnia.“ (7. 1.) s a ki beváltotta előfizetési felhívásában hangsúlyozott azon igaz elvet, hogy „prédikációinknak bizonyos magaslaton kell ugyan államok, de soha sem szabad felednünk, hogy legtöbb helyen köznép, falusi gyülekezetnek prédikálunk.“ Ezek a beszédek épen azért érdemlik meg elismerésünket és dicséretünket, mert közérthető nyelvezetük, folyékony stylusuk, keresetlen és mégis kedvesen választékos kifejezésük által teljesen lebilincselnek bennünket. Ily előzmények után bemutatom a mü tartalmát. Az I. beszédben — mely szerző beköszöntője volt — híven jellemzi a magyar református lelkipásztor hivatását: „prédikátor a szószéken, vezérlő szellem ott künn a társadalomban." (10 1.) A II., III. beszéd adventi, tele mindegyik hittel, s lelkesedve készíti a lelkeket a Krisztus befogadására. „Mi prot. lelkipásztorok — úgymond — a próféták szerepét örököltük s az a hivatásunk, hogy készitgessük az Urnák utát, hogy minél hamarabb eljönne erre a szegény földre az Istennek ama boldog országa; az a 10 mi hivatásunk, .hogy egyengessük az Urnák ösvényét, 0 hozzá s 0 általa az Atyához vezéreljünk benneteket. Vajha ne hiába fáradoznánk! Vajha csak abban a 3700 prot. templomban, a hol most hazánkban adventét prédikálunk, vajha csak minden alkalommal egyet-egyet vinnénk el az Úrhoz ! akkor nem hiába hangzanék a mi ajkunkról, ama keresztelő jánosi szó : Térjetek meg! stb.“ (19 1) Karácsom beszéde (IV.) János I. 42 : „Megtaláltuk a Messiást“ alapige felett egy hatalmas polemikus beszéd a hitetlenekkel szemben; az év utolsó délutánján mondott (V. sz.) beszédében pedig, midőn a múlandóságban az örökkévalót keresi és meg is találja, egy ügyes fordulattal a szociális mozgalmakra céloz (34 1.) és illő értékére redukálja azokat. A VI. újévi beszédben bensőségteljesen hirdeti „Isten velünk van.“ A közönséges vasárnapi beszé" dekben (VII, XVI.,VIII., XVII, XXIIL, XXIV,.XXVIII.) egy egy keresztyén igazságot tárgyal vonzó előadásban, építve a hallgatókat. A IX. szól az igaz böjtről, egyike a legszebbeknek; a X. márc. 15-iki beszédben a hazaszeretetről s annak csudálatos erejéről beszél fenségesen, szépen. A XI. virágvasárnapját megelőző vasárnapi Márk X : 33. stb. felett. Jézus szavaiból mutatja fel, miben áll az igazi nagyság. A XII. beszédnek kissé erőltetett a felosztása, mert Máté XXI: 12—14-ből ugyan fényesen lehet dokumentálni Jézus reformátori szerepét a vallásban, de mivel O a keresztyén vallás alapitója, nincs sem okunk, sem szükségünk arra, hogy róla, mint a vallás reformátoráról szóljunk szószéken. Nagypénteki kettő van a kötetben (XIII., XIV.) tán azért, hogy az előbbi I. Kor. 23 - 25. felett egy hatalmas szövegszerű prédikáció, 's nem feltétlenül nagypénteki, inig a második már az. Mivel még a legkiválóbb irók sem tudnak olyat alkotni, a melyen némi fogyatkozás érezhető ne lenne, ilyennek tartom a XV. számút szerző beszédei között. Husvétbau halhatatlanságról szól, az ész hideg, boncoló elemezésével bizonyítván annak valóságát, de hiányzik ebből az a melegség és közvetlenség, a mi többi beszédeinek kiváló sajátsága, s igy ez legkevésbbé sikerült. Annál szebb a XVIII. áldozó-csütörtökön : „a menny a mi örökségünk“ főtételről, lelkesítő előadásával mindvégig lebilincsel. Kár, hogy a külömben szépen kidolgozott pünkösti (XIX.) beszéd majdnem a húsvéti sorsára jutott, s egyáltalában nem pünkösti textusa (T. Ján. V : 4.) s mondjuk márc. 15-re való felosztása (a keresztyénség meggyőzi a világot I. a szabadság, II. az egyenlőség és III. a testvériség szellemével) az oka minden bajnak. Sokkal szebbek szerző alkalmi beszédei ; ott van p. u. mindjárt a XX. A gyermeknevelésről, egy eszmékben gazdag beszéd, ’— a XXI. konfirmációi, Krisztus követésére buzditó. Reformáció évfordulójára irt beszédeiben (XXVI., XXVII.) pedig egy valódi reformátor szól hozzánk. Mindent egybevetve Rácz Kálmán beszédei nyereségére válnak irodalmunknak. Lehetnek apró hiányai, melyeket fel is soroltam, de a maguk egészében mindegyikből a jó magyar református lelkipásztornak hi vei épülésére való buzgó törekvése sugárzik ki. Nekem gyönyörűség volt, mig olvasgattam kötetét, szemlélni ebben *
