Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1899-01-01 / 1. szám

11 A DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 12 a sok jó tulajdonságot, s vajha rövid idő alatt nyújtana Rácz Kálmán ilyen lelki élvezetet, a mit az anvaszent­­egyház, olyan érdemes fiaitól mint, szerző : méltán meg is várhat. T—E. jKeJroIcg. Molnár Sámuel. 1824—1898 Még sem lehet, hogy megemlékezés nélkül ma­radjon e lapok hasábjain is az, a kit szélesebb körben is ismertek, a ki úgy is mint lelkipásztor, mint az Isten igéjének lelkes hirdetője, egyházmegyéje előtt; úgy is mint egyházi iró, nagyobb közönség előtt is tiszteltté és ismertté tette a nevét. Egyéb jutalom, egyéb elismerés úgy sem éri az ilyen hű munkás emlékezetét, mint az az áldó sóhaj, az az őszinte szivbŐl fakadt fohász, melyet elmúlása felett önkénytelenül is hallat az érző lélek, a résztvevő kebel, hogy nyugadjanak békén a hű mun­kás, az igaz pásztor hamvai ! Érző szivvel, jó lélekkel sóhajtják el ezt mind­azok, valakik csak ismerték az elköltözöttet, valakik csak vele az életben érintkeztek. De még a kik sze­mélyesen nem ismerték is, azokra nézve is életfolyása oly tanulságos, oly vonzó, hogy nem csupán személyes érzelmeim sugallatának teszek eleget, a midőn nehány sorban emlékét, életeseményeit megörökíteni iparkodom, hanem kedves, fájón kedves dolgot vélek cselekedni e lapok olvasói előtt. Született a megboldogult Garam-Szent-Györgyön 1824-ben, egyszerű fóldmives szülőktől, a kik nem di­csekedhettek gazdagsággal, szegények valának, de mégis gazdagok, adván nekik az ég a többi öt, máig is élő gyermekek között az elköltözöttben tehetséges, eszes fiút, ki már az egyszerű falusi iskolában is kivált ta­nuló társai közül. Tanítója, ki az akkori idők ma is emlegetett legjelesebb tanítója vala : Kis István, felis­merte a gyermek képességeit, s magán utón végeztette vele a középiskola 2 első osztályát; szép példát mu­tatván ezzel arra, hogy mily sok jót, hasznosat tehet egy hivatásának igazán élő tanitó nem csak az iskolá­ban, de annak falain kivül is. Harmadik osztályba Lo­soncra ment, majd onnan Pápára, mindenütt önszorgal­mával tartván fenn magát. Elvégezvén a theologiát, egy évig Pápán segédtanár gyanánt működött, de nagyobb hivatást érezvén magában a lelkészi pályához, Uj-Bar­­son segédlelkészkedett, honnan Varsányba, majd Gr.­­LÖkre s ezelőtt 28 évvel Vámos-Ladányba egyház­­megyénk ez egyik legjobb egyházába választaték ren­des lelkészül. Hivataloskodása nyomai mindenütt ott maradtak az általa vezetett gyülekezetek életében. Takarékmag­tárt létesített az egyik helyen, másikon iskolát, kettős tantermeket építtetett, alapítványokat tett az óvári leány és v.-ladányi anya-egyházak javára, melyek mint „Mol­nár alap“ sok időn át fenntartják nevét, emlékezetét. Egyházmegyéje bizalma is több ízben felkereste a te­vékeny, a munkás férfiút, tanácsbirájává, főjegyzőjévé választván. Sok éveken át kerületi képviselője volt egyházmegyénknek. S mindezen minőségében hajszálig menő pontosság, szigorú kötelességtudás jellemezte őt. Utóbbi időkben visszavonult a közügyek vezeté­sétől, bár többször megválasztatott, semmi tisztséget sem fogadott el, egyedül a lelkészértekezlet tiszteletbeli elnöki címét, mintha csak tudta, érezte volna, hogy ez a megtiszteltetés a legszebb, a legönkéuytelenebbiil meg­nyilatkozó tisztelet és elismerés kifejezője, tolmácsolója volt! Egyházi beszédeit csaknem mindig maga készí­tette. Kötetekre mennének írott dolgozatai, melyeket mind elmondott, szép kaligrafikus Írásával sajátkezüleg letisztázott, s melyek közül nem egy látott napvilágot a „Protestáns lelkészi Tár“ és a „Protestáns Pap“ ha­sábjain. Erkölcsi, társadalmi vonatkozású cikkeiről, is­mertetéseiről, elbeszéléseiről pedig a „Bars,“ a „Prot. Árvaházi Képes Naptár,“ a „Keresztyén Magvető“ te­hetnek tanúbizonyságot. Gyermekei, családja nem voltak; gondos hitvesét, Kulifay Viktóriát öt évvel ezelőtt temette el, s azóta magánosán csak a munkának, csak a katedrának élt: soha őt unatkozni, tétlenkedni senki nem látta. Teme­tése okt. 31-én ment végbe. Mintha talán a halál is kímélni akarta volna őt, rövid, nehány órai szenvedés vetett véget életének, még előtte való nap is temetett, hogy másnap már ő is halott legyen, oda térjen, hová kicsinyek és nagyok, hű munkások és rest szolgák egy­aránt vitetnek. A templomot zsúfolásig megtölté a közönség, kik­nek sorában jól esett látnunk egyházmegyénk gondnokát, a lelkészi és tanítói kart csaknem kivétel nélkül, s igen sok világi egyént; a búsan lengő gyászlobogók, a gyülekezetek meghatottsága hirdették mindennél meg­győzőbben a veszteséget, a gyászt. Templomban alólirott, a sírnál Sándor Benő fü­zes-gyarmati lekész teljesítették a kartársi kegyelet utolsó adóját! Mi fiatalok, a gyenge nemzedék, hogy tanuljunk kitartást, szorgalmat, tevékenységet még ha­­lottaiban is Tőle, kinek porai felett lengjen a béke L Áldott kegyelet virrasszon hamvai felett! Patay Károly* ÁúgyEs IczlEménjEÉ — Mélyen tisztelt munkatársainknak és olva­sóinknak boldog ujesztendőt kívánunk. A szerkesztőség. — Igen kérjük lapunk mélyen tisztelt bará­tait, hogy előfizetéseiket megújítani szíveskedjenek.. A kik pedig még a múlt évi előfizetési dijat mind ez ideig se küldték be, legyenek szívesek e köte­lességüket minél elébb teljesíteni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom