Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-02-12 / 7. szám
Tizedik évfolyam. 7. szám. Pápa, 1899. február 12. Jó viszony a gyülekezet lelkésze és tanítója között. (Folytatás.) Vegyük elő pápai főiskolánk értesitőit. Megtehetjük, hisz minden egyház megkapja évenként. Nézzük meg mit és hány órán tanultak e körből a papnövendékek ? De mindig két évet egybévéve vizsgáljunk, mert a bölcsészeti tárgyak évenként felváltva adatnak elő. Meggyőződhetünk róla, hogy bölcsészettörtéiiet0* ejrész éven át 5' órában, neve-, léstant egész éven át 3 órában, oktatási módszera r, ' -Annn A + O ^ K r ^ f 1 Xn4 is>*4-qt> /vf Milli; vgüö/i V » üli (ÍJti O U1 Ucfclf. TÍWüiböl/ szinte egész éven át 2 órában hallgatnak a papnövendékek. Ezen kivül tanulják meg a vallástanitás módszertanát is. (Katechetika). ügy hiszem nem tévedek, ha azt állítom, hogy a bölcsészeti, illetőleg neveléstani tárgyakat a tanitónövendékok se tanulják bővebben. De nem tartom fölöslegesnek rámutatni a tanulásban elérhető positiv eredmény föltételeire is. Nevezetesen a papnövendékek e tárgyak megértésére bizonyára jobban vannak minősítve a 8 gymn. osztály által, mint a tanító - növendékek a 4 gymn. osztály által; a 18—22 éves kor maga is sokat tesz a 15—19-el szemben. Nem annak a tanárnak kicsinylése végett, a ki a képezdében (általában) a neveléstani tárgyakat tanítja, hanem egyszerűen csak megemlítem, hogy a theol. akadémiákon rendszerint a philosophia doktora az, a ki e tárgyakat tanítja. Nos hát csak az elfogultság, a tájékozatlanság foghatja rá a lelkészre, hogy a népiskolai tárgyakhoz nem ért. Nincs hát semmi elfogadható oka annak, hogy tanítóink igen gyakran, már szinte az unalomig hangoztatják s többnyire célzatosan, hogy ők a «szakemberek !» Ha ezt megértik tanítóink s nem akarják egészen a maguk részére lefoglalni a népiskolai ügyekhez való értést s a hozzájuk szólhatás ]0gát: akkor igen-igen nagy akadályt* hárítottak el arról az útról, a mely a lelkész és tanító közötti jó viszonyhoz vezet! Másrészről azonban azt se lehet tagadni, hogy a lelkészek között is vannak, a kik nem elég tapintatosan adják értésére a tanítónak, ha ez egvben-másban helytelenül jár el. A barátságos, jóinívj* irí WA? tp f q J| a fi <r i ff hol fatf # ti\ T V6 n v t <i U u****** ■* O* A ? ******— *T"^*r*-felügyelő- rideg, követelő hangján szólnak. Ez is nagy hiba. Est modus in rebus! Mindennek megvan a maga módja. Fönnebb már idéztem Szalóky ur azon feltételeit, a miknek teljesítését a lelkészek részéről kívánja s azt mondtam rájuk, hogy tökéletesen igaza van. Lássuk, mit hiván a tanítóktól. »A tanító kellő tiszteletben részesítse lelkipásztorát. Ha eljárása vagy bánásmódja miatt kifogásai volnának: bizalmasan, testvériesen tudassa vele észrevételeit, de gondosan kerülje a gyülekezeti tagok előtti ga csolódást, kritizálást, kárhoztatást. Egyházi felsőbbsége és törvényes rendeletéi iránt is tiszteletteljes engedelmességgel viseltessék. Lelkészének vagy felsőbbségónek az egyház felvirágoztatása, a hívek vallásos buzgósága s a hitélet erősítése szempontjából teendő kezdeményezését, terveit a legjobb, ereje és tehetsége szerint segitse diadalra juttatni. Rajta legyen, hogy iskolai szoktatása, vallás-erkölcsi nevelése és tanítása által értelmes, erkölcsös, hitbuzgó és árdozatkész egyháztagokat neveljen. Egyházkerületünk, egyházalkotmányunk megismertetése mellett iparkodjék azm, hogy növendékei vallásukat szerető, ahhoz öntudatosan ragaszkodó, érette élni-halni tudó fiák és leányok 7
