Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-02-05 / 6. szám
'83 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 84 java és a hívek üdvössége» érdekében, E hang két okból is igen jó hatással lehet az újabb tanítói generatióra, a mely jó részt állami tanitóképezdében s ennélfogva nem egyházias szellemben nőtt fel. Jó hatással lehet először azért, mert tanítótól ered; olyan tanítótól, a ki előkelő helyet foglal el tanító társai között s a ki ez igazságot nem könyvből tanulta, hanem hosszú tapasztalásból vonta el, s a ki az elsők között harcol ott, a hol a tanítók számára kellő elismerést, illő méltánylást akarnak kivívni. Ilyen ember szavát mélyen a szivükre kell venni azoknak is, a kik manapság már mind jobban-jobban húznak az államhoz, kicsinyéivé a felekezetet. De jó hatással lehet azért is, mert az egyház javát, a hívek üdvösségét állítja előtérbe. Ne a lelkész és tanító személye, hanem az egyház java lebegjen előttünk mindenha. Ezért sokkal könnyebb áldozatot hozni, mint egy személyért. S még az egyháznak áldozatot hozni kötelesség: addig a személy ilyent nem kívánhat tőlünk. Ezek megállapítása után vegyük szemügyre azokat a feltételeket, a miket a cél — a lelkész és a tanító közötti jó viszony — elérése végett Szalóki ur kijelöl. Először is: «Ä lelkész a tanítót, mint a tanügy vezetésére, kezelésére képesített, intelligens szakembert tekintse ; iskolaügyekben nyilvánítandó véleményét, javaslatait kellő méltatásban részesítse; hivatali működésében számára elegendő jogkört s önállóságot biztosítson ; a tanítás sikerét előmozdító eszközök előteremtésében segítségére legyen; a szülőkkel szemben felmerülő ügyes-bajos dolgaiban s az iskolalátogatások alatt a tanítói tekintélyt oltalmazó, tapintatos és igazságos eljárást tanúsítson; a tanító erkölcsi és anyagi helyzetének javításán kész szívvel közreműködjék.» Mindezt épen igy gondolom én is. De igy gondolta azt egyházi törvényhozásunk, a zsinat is. Egyházi törvényeink 138. §-a kötelességükké teszi a lelkészeknek, hogy «a tanítókat, mint a népnevelés terén munkatársakat tekintvén, irányukban szeretettel járnak el; őket jóakaratulag tanácsolják és vezéreljék, hivatalos eljárásukat éber figyelemmnl kísérjék,» Hogy a tanítók ma már szakemberek, az kétségtelen. Hisz rendes tanítóul csak oly egyén alkalmazható, a kinek képesítő oklevele van. (E. T. 427. %.) A tanító hivatalos jogköre és önállósága törvénynyel és szabályrendelettel körülírva, biztosítva van. Ha ezen valaki, talán éppen a lelkész .csorbát üt: orvoslást kereshet. Ha az általános irányelvek ily helyes kijelölése és a jogkör biztosítása mellett mégis sok helyen az a baj, hogy a lelkész a tanító «véleményét, javaslatait kellő méltatásban» nem részesíti: azt hiszem, ez inkább csak vélt sérelem. Jól jegyezzük meg, hogy népiskoláink részére a tanterv részletesen meg van állapítva, nem különben az iskolai rendszabályok és az ellenőrzés mikéntje. Ezektől való eltérésnek rendes viszonyok között helye nem lehet, Valami rendkívül szűkre szorul hát a tanító azon javaslatainak köre, miknek életbeléptetésére elégséges magának a helyi lelkésznek beleegyezése; úgy hogy, ha nem tudnának megegyezni: bizony kár volna összeveszni. De rendszerint nem is ez a baj forrása. Hisz elismert, jó tanítók szabadon érvényesítik magukat iskoláikban. Az ilyenek dolgába nem igen szoktak beleszólni a lelkészek. A baj forrása ott van, hogy a tanítók közül sokan nem akarnak kellően alkalmazkodni a törvényhez és rendeletekhez; hogy sokan nem veszik oly komolyan a kötelességüket, mint a hogy kellene. Az ilyenekkel aztán okvetlenül összeütközésbe jő a lelkész és pedig annál inkább, minél lelkiismeretesebben veszi lelkészi teendőit. Az Egyházi törvény 102. §. szerint a tanítók «hivatalukban kötelesek kellő szorgalmat és buzgóságot tanúsítani, növendékeikkel szelíden s a neveléstan elvei szerint bánni; őket az egyházi felsőbb hatóságok által megszabott tantér?, tan- és vezérkönyvek útmutatása szerint oktatni. Kötelesek a népiskolai hatóságok rendeletéinek mindenben engedelmeskedni. A tanítók a lelkész tudta nélkül az egyházból egy napra sem távozhatnak el és a lelkész utasításainak hivatalos működésűkben engedelmeskedni tartoznak.» Hogy a tanítók a törvény által megszabott e kötelességeiknek eleget tegyenek, arra — a tanító lelkiismeretén kívül — a szervezet szerint a lelkész köteles felügyelni. Az Egyházi Törvény 124. §-a ugyanis ezt mondja: «A lelkész, mint az egyházközség iskoláira felügyeletet gyakorló iskolaszék elnöke, az iskolai ügyek intézését vezetni és a felügyeletet gyakorolni köteles.» No most már ha akarva, nemakarva figyelmezteti a lelkész a tanítót esetleges mulasztására, vagy tapintatlan, nyers eljárására: azonnal kitör a harc. A tanító a fejébe veszi, hogy a pap neki ellensége, hogy őt vexálni akarja mindenképen; mert hát hiába: az ember gyarló; a hibát Ádám Évában, Éva a
