Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-10-29 / 44. szám
705 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 706 Természet és művészet az újszövetségben. Jézus Krisztus nem azért jött e világba, bogy az emberek szemeit fölnyissa a természet szépségei iránt, vagy őket művészeti alkotásokra serkentse, hanem hogy megmentse a bűnös emberiséget az örök romlástól. Az uj-testamentom iratai nem egy természeti nép között és nem egy nemzetnek szánva keletkeztek, hanem azoknak gyülekezetéből állottak elő, a kik az evangéliomban kielégitő feleletet találtak azon kérdésre, hogy mint igazul meg az ember Isten előtt és miként nyer bizonyosságot az örök élet felől. Csak olyan embereknek szólnak ezek, a kikre nézve e kérdések az elsők és utolsók; mert legnagyobb rossznak ismerték a bűnt és annak hatalmát és legnagyobb jónak az igazságos, élő Istennel való közösséget. Az új szöv. ilyen olvasói előre megegyeztek abban, hogy a világi kincs és élvezet nem használ, sőt árt az embernek, ha mellette lelke kárt szenved és hogy boldogokként magasztalandók azok, kik az igazságért és az Ur Jézusért a világ minden örömétől megfosztatnak. Az ember e világban él minden érzékével, melyeket neki Isten adott, leikével, mely élénken érzi a szép és rút közötti különbséget, ez a képesség azonban nem mindenkiben van meg egyenlő mértékben. Vannak emberek, a kik a csalogány énekét csak az éji nyugalom megzavarásának tekintik s a legpompásabb zene rájuk nézve nem egyéb, mint kellemetlen zaj. Az ilyen érzéketlenséget joggal tekinthetjük ép oly abnormis, mint ritka jelenségnek hasonlóan a süketség, szinvakság vagy éppen a teljes vaksághoz. Egész normálisán egy ember sem jő a világra és minden tehetségeinek egyforma kifejlesztését élig engedi meg a világ egy embernek is, mégis a természet és művészetben! szép iránti érzék közjava az emberiségnek, egy kifejezhetlen eleme a képzett, mint a vadnépek kedélyvilágának, a keresztyénekének úgy, mint a pogányokénak. Azért nem is meddő kérdés, hogy miként áll az evangéliom az emberi élet ez oldalával szemben, igenlőleg vagy közönyösen vagy tagadólagosan ? Ha az uj. szöv. erre nem látszik világos feleletet adni, megnyugvásunkra szolgálhat, hogy az ó szöv. is bibliánkhoz tartozik, azonban a régebbi kijelentésnek, melyekhez Jézus is csatlakozott, még megvannak a maga korlátái és múlandó járulékai. Az üdv, a szent benne még érzéki formákhoz van kötve és a szellem még nem szabadult ki a test kékéiből. A testiséget az uj szellem van hivatva legyőzni, mely Jézustól ered ! Végül az evangeliom követelménye, hogy magunkat és a világot tagadjuk meg, úgy értendő-e, hogy vakokká és süketekké kell magunkat tenni, a művészet és természetben nyilvánuló szép iránt, mert csak igy szabadulhatunk meg a megrontó indulatoktól, melyek érzékeinken keresztül gyönge akaratunkra hatnak? A hol a keresztyénség életirányát ilyen gondolatok határozzák, ott nem a Jézus példájának utánzását, hanem torzképet találunk. A názárethbeliek kérdése, honnét van ennek ilyen bölcsesége?—nem azon nézetek és gondolatokra vonatkozott, melyeket a közöttük élő Jézustól hallottak, hanem az uj prédikáció meglepő hatalmára, melylyel végre föllépett. Tudjuk, hogy Jézusnak nem volt szüksége mint másoknak — megtérésre, múltjával és vele született vagy nevelés által nyert nézeteinek megváltoztatására, hogy az evangéliomnak hirdetőjévé lehessen. Semmit sem kellett megtagadnia, hogy megismerje az igazságot. Azon képzetkörben, a melyben előbb, később is mint prédikátor mozgott, — nem kis hely jutott a természet eleven szemléletének és szépségében való gyönyörködésnek. Beszédeiben, s különösen hasonlataiban gyakran fordul a természethez és a közönséges emberi élet alakjaihoz. Ha mondja : nézzétek az ég madarait, tekintsétek a mezők liliomait, — persze époly kevéssé közöl aesthetikai, mint természettudományi tanítást; mert Isten gyermekeit csak arra akarja megtanítani, hogy égi Atyjukban bízzanak. Azonban, hogy ezt taníthassa, meg kell tekintenie az állatok életét a maga gondnélküli vidámságában, a növényekét az ő mesterkéletlen szépségükben. Maga Isten kiváló érzéket mutat a szinolvasztás, a rajzolás finomsága iránt, mely által a vadon tenyészett liliomok messze felülmúlják a keleti szövő művészet és királyi ruhák minden színét és figuráit. Az ilyen beszéd nem olyan tudóst árulel, a ki egészsége kedvéért megy az erdőbe, mezőbe sétálni, de nem látja a színeket, nem hallja a hangokat, melyek körülveszik. A földi szép egyes alakjai mulandók ; a virág, mely ma virágzik, holnap elhervad, vagy emberi kéz töri le : intő példája a múlandóságnak. Jézus úgy gondolkozott, hogy Isten nem tartja elégségesnek, hogy bizonyos hasznos célra növényeket növesszen és madarakat tápláljon, hanem a múlandó virágot szépséggel is folékesiti. • Isten örök bölcsesége pazar teljességben teremt a természetben szépet, melynek semmi más célja nincs, minthogy észrevegyük és élvezzük, mint Isten emberek iránti jóságának bizonyítékát, mely el nem enyészik. Es mily bensőleg köti össze Jézus a természet és szépsége ezen országát, a kegyelem és igazságosság országával, midőn Istent, a ki gondoskodik a madarakról és a mezőket feldisziti, — tanítványai Atyjának nevezi. Ez az Isten az a ki a bűn rabszolgáit igazságra, a halál áldozatait életre vezérli és a ki felhagyja jőni napját a jók és gonoszokra, esőt ád az igazak és hamisaknak földjére. Midőn a fiú szája által itt Isten teremtőnek, világ Urának és a mi Atyánknak jelentetik meg, — egyúttal emlékeztet Jézus arra, hogy a világ többé nem paradicsom ; gonoszok és hamisak laknak benne. A hová az ember megy viszás akaratával és önalkotta gyötrelmével, ott megszűnik a tiszta szépség és zavartalan öröm a természetben. Istennek a természetben dicsősé. gét magasztaló 104. zs. e kívánsággal végződik : „Veszszenelc el a bűnös emberek a földről és a hitetlenek többé ne legyenek.“ De már utolsó szava : „Áldjad én lelkem az Urat, dicsérjétek az Urat.“ (Folyt, köv,)
