Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-10-29 / 44. szám
TOT DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP TOS Egyházi beszéd. Lelkészek avatásakor 1899. szept. 17-én, Csurgón elmondta Nagy Lajos lábodi lelkész és a b.-somogyi ev. ref egyh. megye főjegyzője A. i Filippibeliekhez irt levél II r. 2. f>. versek : «Egy szerelmetek légyen, egy értelemmel és egy akarattal legyetek. Azon indulat legyen bennelek, mely volt a Krisztus Jézusban is.» A kér. egyház megalapításának kezdetén irta Pál apostol levelét a filippibeli gyülekezethez, melyet ő alapított. Valamint minden levelében, úgy ebben is szeretetre, egyetértésre, az egyházhoz való törhetlen ragaszkodásra, békességre inti és kéri az ő híveit, a mire annyival inkább szükség volt, mivel a legnagyobb mértékbon dúlt a háborgatás, üldözés vihara. Nagyon kicsiny és gyenge volt ekkor a kér. egyház, hasonló lévén egy kis külön vált sereghez, mely élethalál harcot viv a köröskörül levő, aránytalanul nagyobb és hatahnasabb ellenséggel. Csak egyetlen egy ut volt a végpuszlulástól való menekülésre, t. i. a szeretet, a hithez való ragaszkodás és a mi fó': az egyetértés. Belátta ezt a nagy apostol, azért nem csak a filippibéii, hanem általán véve minden ő általa alapított gyülekezethez irt leveleiben a fő elv, melyből kiindult, az egyetlen cél, melyre törekedett: a szeretetre, békességre, állhatatosságra való kérelem és intés. Bármi volt az oka annak, hogy az első keresztyének oly tántoríthatatlan szeretettel vonzódtak egymáshoz, akár az üldözéseknek közösen érzett és nyomasztólag hatott szenvedése, akár a Krisztus evangéliomának szel lerne, akár az apostolnak időközönként hozzájuk intézett intő és kérő levelei: annyi bizonyos, azt elvitázni nem lehet, hogy példányszerü volt köztük a szeretet, egyetértés, egymáshoz való ragaszkodás és békesség. Ez magyarázza meg az egész emberiség történetében azon páratlan esetet, hogy egynéhány egyszerű, tanulatlan, félénk emberekből álló parányi csapat, minden fegyver, hatalom és tekintély nélkül szembe mert szállni az egész ismert világrészek lelett uralkodó római császársággal, sőt elmondhatjuk, szembe mert szállni az egész vi'ággal s annyi kínos szenvedés, tűz és fegyver pusztításai közölt nemcsak hogy mind végig kitartott, hauem ezen harcból végre is győzedelmesen került ki. Nézzük most a kér. egyház mai állapotát. Nem lét - fentartásért küzdő kis sereg, hanem hatalmas tábor, mely a kivívott győzelmek babérain pihen, — külső ellensége, mely üldözné, melytől félni kellene, nincsen. Tehát az a kérdés merül fel: vajon szükségtelen-e a vigyázás ? Feleslegessé vált-e — ha nincs külső ellenség — a szeretet, egyetértés ? Feleslegessé vált-e napjainkban az apostolnak ezen intése : Egy szerelmetek légyen, egy értelemmel és egy akarattal legyetek, azon indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusb tn is.“ Nem, mert most is folyik a harc a keresztyénség kebelében, ha nem olyan kegyetlenséggel is, de épen olyan vagy talán nagyobb elkeseredéssel ! Vajon nem támadtak-e a külső ellenségek helyett belsők — mondhatnám veszedelmesebbek az egyházban ? Nem említem a felekezetek közt dúló küzdelmet, a mely talán soha sem emelkedett oly magas fokra, mint napjainkban ; nem beszélek arról, hogy különösen a mi magyar prot. egyházunk mily erős harcot viv a sokkal hatalmasabb, gazdagabb felekezetekkel: hanem egész általánosságban feltárom a kér. egyház állapotát. Feltüntetem, hogy a korszellem, a külső körülmények, nyomasztó anyagi viszonyok mily sok ellenséget támasztottak minden felekezet kebelében. Ei ha igy áll a dolog, a mit pedig kétségbe vonni nem lehet — vajon nincs e nekünk, magyar protetánsoknak, a kikre nézve Jég válságosabb ez a küzdelem — okunk arra, hogy folyton szemeink előtt tartsuk és kövessük az apostolnak ezen intését: „Egy szerelmeik legyen, egy értelemmel és egy akarattal legyetek, azon indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is.“ Jertek azért istenfélő hívek, lássuk meg: I Azon ellenségeinket, a kik ellenünk küzdenek, II. Az okot, a miért magunkat ellenük védelmezni kell, III. Az eredményt, a melyre eljuttat a kitartó küzdelem, mert csak igy értjük meg az apostoli intés fontosságát s mindnyájunkra kötelező erejét. I. Akármilyen fényes győzelmet nyert is a hosszú évszázadok alatt az Isten országa földi ellenségein, azért a küzdelem folyik tovább és nem szűnik meg soha, valamint a természeti világban szakadatlanul tart a lény és az árny, a világosság és setétség egymás elleni harca. Vajon nem ütötte-e fel fejét minden felekezet kebelében a hitetlenség, meiy minden vallásos szertartást kigunyol, a szívnek legnemesebb érzelmeit nevetség tárgyává akarja tenni ? Vajon nem látjuk-e terjedését a vallás iiánti közönyösségnek , a lágy melegségnek, mely az emberiségnek egész testén el rád s lassanként hidegségbe megy át. „A hidegség pedig a halál jele, az életé a melegség.* Nincsenek-e közöttünk önhittek, kik felvilágosultságukban, széleskörű ismereteikben, tudományukban, elbizakodva, feleslegesnek tartják az isten házának látogatását, szükségtelenünk az evanOéliomot, hiábavalónak a vallás örök igazságait ! Nem foglalta-e el a kebleket a világi javakban való elmerülés, az anyagiakhoz való szerfelett ragaszkodás, az Önzés, a mit a nyomasztó viszonyok, a terheknek naponként való sulyosodása még inkább előmozdítanak. Nem fészkelnek-e a szívben nemtelen indulatok, melyek a vallás parancsai áltJ nehezen zabolázhatok! Az érzéki vágyak, a testi kívánságok földhöz kötik az embert, az evangóliom pedig azt követeli, hogy fel az égre nézzen s azokat keresse, melyek ott fent vannak. Elvezni, gyönyörködni vágyik a szív s minden törekvőié oda irányul, hogy ezeket elérhesse, az evangeliom pedig lemondást, nélkülözést, önmegtagadást kivan híveitől. A meg sértés — meg ha akaratlanul történt is — bosszúra sár. kalja az embert, az evangéliom pedig megbocsátást, szemetet parancsol még ellenségeinkkel szemben is ! De ki tudná előszámlálni mindazon ellenségeinket, tisztátilau szenvedélyeket, melyek egyházi életünk romlásán dolgoznak !
