Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-10-22 / 43. szám
689 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 690 Izrael fiai gyülekezete számára. Salamon ugyan kifejteté ama kor pompáját és művészetét a pheniciai művészek és mesteremberekkel, midőn templomát épitteté. A többi művészetért, melyek e templom istenitiszteletében jelentős szerepet játszottak, nem volt szükség külföldi mesterekre, otthonosok voltak ezek régtől fogva Izraelben a zene és a rythmikusan szabályozott, zeneileg csengő beszéd: a költészet. Itt megint különbség van az ó és új szövetség között; az uj, az ó testamentommal való összehasonlításban prózai könyv. Találunk benn először is történeti könyveket, melyeknek tartalma a költői képzelet minden csapongását kizárta; mert éppen valóságánál fogva volt értékes úgy a szerzők, mint az olvasók előtt, Azután vannak levelek, leginkább alkalmi levelek, melyek gyakran nem valami örvendetes körülményeknek köszönik származásukat és a melyek éppen az egyházi, gyülekezési élet prakticus célját kívánják szolgálni. Ellenben az ó testamentomban a költői beszédnek minő teljessége és sokfélesége! és pedig nem csupán az u. n. költői könyvekben, hanem a történeti könyvek elbeszéléseiben és a próféták irataiban is, kiknek hangja nem ritkán a hymnus hangjába megy át, és e költészet úgy hangját, mint tartalmát tekintve csak részint vallásos. A zsoltárokban, melyeket a zsidó gyülekezet egyházi énekes könyvének nevezhetünk, találunk csakugyan dalokat és imákat, melyek az Istenhez való odaadás mélysége tekintetében szinte felülmulhatlanok. De viszont vannak az ó-szövetségben nem kisebb értékű dalok, melyeknek olvasásánál vallásos életünk érverése majdnem egészen érintetlenül marad. Dávid panaszdala (2. Sam. 1. 17—27), Saul és Jónathán halálán, szól fegyverekről, hadizsákmányról, az ellenség hősi halála és gunyjáról, férfibarátságról, asszonyszeretetről, de az Istenről és az embernek hozzá való viszonyáról nincs szó. Az énekekéneke csak egyszer nevezi Istennek nevét midőn mondja, hogy a férfi és nő közötti tiszta és hő szeretet az Urnák lángja, Istentől felgyújtott, kiolthatatlan tűz (8 : 6.) Bár prózaiasan, mily szellemileg vidámit fel bennünk az újszövetség ! A hol az ó-szöv. Dávidot, a királyt Isten elé vezeti, leírja arcának és alakjának szépségét. A nagy Dávid fiának testi mivoltáról az evangéliumok mit sem szólnak. Eltekintve a betegektől, a kiket Jézus és apostolai meggyógyítottak, Zákeus az egyetlen ember, kinek testi alakjára az uj szöv. szót veszteget. Jézust és az ő anyját, az apostolokat és a szent történetek minden alakját az utókor művészi phantasiájára hagyta. (Folyt, köv.) Iskola-ügy. Iskolai oktatás Amerikában. (Folyt, és vége,) A nyilvános közoktatásügy ily rendkívüli fejlődése s a naponként sokasodó kívánalmak természetesen a tan. erő arányos emelését idézte elő. S minden esetre érdekes jelenség a tanerő összetoborzísánál ama tény, hogy Amerikában a tanítótestület legnagyobb’részét nők alkotják. Magában New-York államban 15000 tanúéra miutegy 30000 tanítónő esik s ily adatokat mutat tel a többi államok és territóriumok statisztikája is. Még sok fiúiskolában is tanitónó'k tanítanak. Ez az intézmény nálunk at Irodalmi felfogás által bizonyára discreditáltatnék. Amerikában is ez első sorban a megfelelő férfierők hiánya miatt szükséges ; másfelől azonban igazolja azt a köönség egyhangú jóváhagyó nézete is. Mig Európában még csak általános utat sem tört az a meggyőződés, hogy a sociális viszonyok óriád fordulatai a nők részére önálló kereseti forrásokat parancsolólag követelnek, addig Amerikában már ezer meg ezer nő működött általánosan elismert jó eredménynyel a közoktatási pályán. Legtöbbnyire fiatal lányok azok, kik jó előkészültség mellett nyernek alkalmazást az iskoláknál, hogy aztán rövidebb vagy hosszabb működési idő s hasznos tevékenység után az élet komolyságára előkészítve, a házasság kötelékébe lépjenek. Az amerikai viszonyokat jól ismerő legfelvilágosodottabb egyének bizonysága szerint óriási az a befolyás, melyet az ifjú leányok noviciatusa a nép intellektuális és gazdasági kultúrájára gyakorol. A tanítói képesítésre az egyes államokban számos tanintézet van, melyeket kiváló taneró'k vezetnek. Napi hat órai idő mellett a tanfolyam megszakítás nélkül két évig tart; az oklevél kiadása azonban nincs mindig meghatározott időhöz, hanem gyakorta csak az aspiráns képességéhez és tehetségéhez van kötve. A tanórákon kívül az egyes növendékek által egy professzor elnöklete mellett felolvasások, népnevelési kérdések fölött való vitatkozások és próbagyakorlatok tartatnak teljes parlamenti rendszer mellett. Bizonyos időközökben az azok iránt érdeklődő közönség ez előadásokon jelen is lehet. Mindeme rendszerek a felületesen vizsgálódó előtt igen különöseknek látszhatnak. S mégis ezek biztosítják az amerikainak ama tulajdonokat, melyek terjesztésére törekednek : az önbizalmat, az id"k követelményeinek individuális felismerését, a gyakorlati értelmességet s az igazi munkakedvet. A tanítási cél, melyet itt az elemi iskolákban (public sehol) követnek, részleteiben szintén eltér az e nemű európai intézetekétől. Midőn az első évfolyamokban az irás, olvasás és számolás rudimentumait megtanítják, a következő években már az állam ismeretének tanítására fordítják a legnagyobb gondot, oly államban, hol oly egyszerű munkásemberek, mint Lincoln vagy Johnson az államhatalom kitűnő és érdemes képviselői lesznek, hol az általános választói jog minden egyes polgárt nyilvános szónokká avat, az iskolák kötelességévé van téve a nyelv művelése is. Ez az újabb időben leginkább akként történik, hogy a német nyelvet a legtöbb iskolában kötelező tárgygyá teszik, természetesen azonban legelső helyen mindenkor az < ngol anyanymlv áll. Az Unió minden államában, minden nyilvános iskolában az oktatás teljesen ingyenes és hála emez általánosan behozott reformnak, ezzel az utolsó gát is leesett, mely az egykori viszás állapotokra emlékeztetett. A népnevelés állandó fejlesztését kívánó közérzület